Bővebben: Kettős ünnep!Szászvároson egy gyereket megkereszteltünk és 10 harmadikos diákunk első áldozáshoz járult!! 
Hiszem, hogy nem csak a gyermekeink álltak ki Krisztus mellett, hanem ma Krisztus is kiállt végtelen szeretettel a gyermekeink mellé!! Nem tudunk mi úgy egy lépést tenni Isten felé, hogy ő ne tenne felénk ezer lépést! Mikor egy lélek az oltárhoz áll, akkor egészen biztos, hogy Isten örök szeretettel oda áll melléje! 
Csaba testvér

Bővebben: Az élet mellett döntsél!!Ki az isteni parancsolatot megszegi, és nem élet mellett dönt , az , akárcsak az evangéliumi gazdag ifjú , betarthatja az összes előírást és minden törvényt meg szabályt -mégis elveszett . Krisztus szomorúan néz a magával elégedett , szabályokat mind betartó, ám az életet szolgáló szeretet útjára lépni képtelen fiatalember után….
Csaba testvér

Bővebben: Meghívó a Buborékok című vígjátékraPál Éva nevelőnőnek a meghívóját szeretettel megosztom!! Egy igazi háromfelvonásos nagy színdarab!!
Érdemes eljönni és megnézni a dévai Magyarok Nagyasszonya otthon 19 diákjának a szuper  előadását!! Szeretettel várunk, a bemondó én magam leszek, 
Csaba t. 
Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Acélkerék is megkopik,
Hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
Nem fogja be a rozsda sem,
Csiszolja minden mozdulat,
S forog, forog ezüstösen.
 
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Nem adnak ingyen semmit ám,
Voltak keserves napjaim,
És rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
Bizony egyet-mást tenni kell,
Legalább így az életem
Nem múlt el csip-csup semmivel.
Várnai Zseni

Bővebben: Számíthatsz rám…Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy "hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok" [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: "Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!” 
Csaba testvér

Bővebben: Szent Antal a tanuló ifjúság védőszentje...Szent Antal a tanuló ifjúság védőszentje, ünnepét június 13-án tartjuk 11.00 órától a kőrisbányai templomunkban. Nagy-nagy szeretettel hívlak, várlak benneteket, gyertek, tanév végén imádkozzunk együtt gyermekeinkért, Szent Antal közbenjárását kérve.
Sok szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Te azért jöttél......Hazaértem szerencsésen Dévára! Megérkeztem, és körbejárva számba vettem feladataimat! Mi a dolgom a következő napokban? Munkaköri leírásom nagyon egyszerű, mindig ugyanaz, de soha nem unalmas: imádni az Istent, és szeretni az itt élő felebarátaimat, mint önmagamat! Igen, szeretni, tudatosan szebbé, tisztábbá, gazdagabbá tenni a gyermekeinket, kollégáinkat, és természetesen mindazokat, akik a házunk ajtaján kopogtatnak! Nagyon fontos, hogy tudatosítsuk magunkban mikor egy hosszú út után megérkezünk: "te azért jöttél, azért vagy, hogy szeress, hogy jót tegyél, hogy sebeket gyógyíts, vigasztalj, bátoríts, erőt, lendületet adj, fényt árasztva ragyogj, mint a tartóra rakott lámpa, mindenkinek!" 
Uram, Mesterem, itt vagyok fáradtan, de készen a bevetésre, a szeretetre, arra, hogy ami görbe azt kiegyenesítsem, ami elszakadt azt csendben, mielőtt bárki is észrevenné összevarrjam, és a csorba késeket megfenjem, hogy a dolgok jobban menjenek a házban! Itt vagyok Uram, hogy példádat követve áldást osztva áldássá váljak, hogy testvéreimet megszentelve, magam kicsinységében megszentelődjek, hogy mindenkinek igazi, kisebb testvérekként mindene lehessek! Kérlek Uram, segíts, hogy feladataimat miket tőled kaptam, segítségeddel jó végre is vihessem! Csodaszép utadon botladozó gyermeked.....

 

Bővebben: Isten álma…Jókedvű, boldog gyermekek közé menni olyan jó, mintha Isten szép templomába, a mennyország előszobájába mennél, még huncut csintalanságuk is hozsanna az életet megálmodó végtelen Istennek !!
Csaba testvér.

Bővebben: Élet útja ösvény - SzentendreCsaba testvér Szentendrére látogat 2018. június 9.
Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója megáldja és felszenteli a Templombombon felállított Élet útja ösvényt és annak 18 állomását a június 9-én 16 órakor kezdődő ünnepségen.
Az ÉLET ÚTJÁt Böjte Csaba kezdeményezésére több helyen is felállították a Kárpát-medencében. Az ösvény a házasság sorsfordító eseményeit mutatja be egy-egy vers idézet segítségével, visszatükrözve a kapcsolat változásait. Ráirányítja a figyelmet mindazokra a kérdésekre, problémákra, amelyekkel a családi élet adott pillanataiban szükséges szembenézni és lehetőséget ad az elmélyülésre.
Az eseményt azoknak a házaspároknak ajánljuk, akik szeretnék megerősíteni magukban társuk iránti elköteleződésüket és nyitottak arra, hogy végigjárják kapcsolatuk szakaszait a megismerkedéstől a szerelem kibontakozásán és a mindennapok kihívásain át egészen az elmúlásig.
A házaspárok fehér szalagot kötnek egymás csuklójára, a város keresztény felekezeteinek papjai és lelkészei megáldják őket.
Az eseményt Böjte Csaba áldása és beszéde zárja.
Az esemény ingyenes!
A helyszínen elhelyezett adományládákban támogatásokat gyűjtünk Böjte Csaba missziójának. A támogatásokat előre is köszönjük!
Várunk mindenkit nagy szeretettel!