Szülőföldünk minden lakója a mi testvérünk, része a mi szép nagycsaládunknak, hisz ő is ugyanattól az Istentől kapta a létért, öt is ugyanaz az Isten küldte ide a szép Kárpátmedencébe áldásnak, ajándéknak!!
Drága jó Istenem, az új esztendő hajnalán én arra kérlek, hogy minden testvéremet külön külön tudjam szeretni, és hogy a metsző késemmel, földet forgató ásómmal ott, abban a kertben szorgoskodjam, ahol a legnagyobb a gaz, a tavalyról itt maradt terméketlen kóró! Szülőföldem szeretete ott, azzal a talpalatnyi földdel kezdődik melyen állok, s mely verejtékes munkámtól megszépül, virágba borul! Népemet akkor szeretem, ha a mellettem élő testvérem arcáról letörlöm alázattal, jósággal a gyűlölet, a harag, a félelem, a tudatlanság szennyét, hogy a megtisztult vonásain felragyogjon, a bölcsességgel szeretethimnuszt zengő, szép istengyermeki arc!
Szeretettel, Csaba t.
Ferenc ajkán akkor hangozhatott el ez az ima, amikor a San Damianó-i keresztről így szólt hozzá az Úr: „Menj, Ferenc, és építsd fel házamat, mely, mint látod, romokban hever” (2Cel, 10). Ez 1206 januárjában történhetett, attól fogva e szavakat elmélkedésben csiszolta tovább.
Fölséges és dicsőséges Isten,
ragyogd be szívem sötétségét,
és adj nekem
igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet,
érzéket és értelmet, Uram,
hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
Hiszek a szeretet végső győzelmében mert a rósz, a bűn, a harag mindenkit roncsol, sebez és mi lelkünk minden erejével a tisztaságra a fényre vágyunk! Hiszem, hogy e tiszta vágytól vezetve az emberiség képes lesz maga mögött hagyni a sötétséget és a bűnt! Tudom, hogy egyesek erre azt a kérdést szegezik nekem, hogy akkor ma miért van annyi rósz, bűn a világban, hisz szinte mindenkiről nap mind nap miért derül ki, hogy itt tévedett, ott követett el felületesen egy aljas tettet!?
Miért vagyok optimista? Miért bízom a holnapban, a világ jövőjében, az emberiség békés célba érésében, Isten országának az eljövetelében?
Mert jó jónak lenni, mert jó jót tenni, szeretettel lehajolni egy bajban lévő élethez, segíteni egy tipegő, totyogó kis gyermek nekilendülését az életnek.
Így születtünk, Isten determinált a jóra, a szépre, az igazra. Persze, mint a keljfeljancsit minket is ki lehet borítani egyensúlyunkból, képesek vagyunk a rossz, gonosz dolgok mellett dönteni, ott van bennünk az aljasságra, a képmutatásra való hajlam, de tartós, maradandó, tiszta örömöt az embernek csak a jó dolgok tudnak okozni.
Jónak lenni jó, életem minden perce mit a szeretet, a jóság, az irgalom szolgálatára szenteltem, örömmel tölt el, boldoggá tesz már itt ezen a földön, de minden olyan percet melyben önző, kishitű, tunya, részvét nélküli voltam, szégyenlek és bűnbánattal szeretném letörölni, nem megtörténtté tenni.
Szeretettel,
Csaba t.
A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok! És mint a gyermekkorod játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a világot tovább mozgató, teremtő Istennek. Ne levegyük az erőt, a lendületet, az életet a társainkról, hanem érintésünk adjunk nekik lendületet, bátorságot, életet, hegyeket mozgató erőt! Szeretettel hívlak légy te is az új esztendőben, 2o15-ben a világot mozgató, teremtő Isten jókedvű társa!! Csaba t.