Assisiben őriznek egy pergament darabot rajta az alábbi írással: Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged; mutassa meg neked arcát és könyörüljön rajtad. Fordítsa feléd arcát és adjon neked békét. Áldjon meg téged az Úr, Leó testvér. („Boldog Ferenc saját kezével írta ezt az áldást nekem, Leó testvérnek”, és „Ugyanígy, saját kezével rajzolta a tau-jelet a fejjel”.) Szent Ferenc ünnepén ezzel a szép imával kérem drága névadó szentünk áldását a 2o éves Szent Ferenc Alapítvány gyermekeire, munkatársaira és támogatóira, minden jó szándékú testvérünknek, barátunkra nagy - nagy szeretettel!! Örömteli szívvel,
"Nagy szégyen tehát ránk, Isten szolgáira, hogy míg a szentek cselekedték a nagy tetteket, mi csupán tetteik hirdetésével akarunk dicsőséget és tiszteletet kivívni magunknak." Szent Ferenc
Egy hét, olyan gyerekekkel, akiknek szinte semmilye nincs, gyermekotthonban élnek, és olyan hálát látni a szemükben, amit máskor, máhol nem. Megtanultuk értékelni, azt amink van.
Mi többet kaptunk tőlük, mint amit mi adhattunk nekik.
Sok a szöveg az emberi nyomorról, a cigány kérdésről a közbeszédben. Sokak szerint korunk legnagyobb problémáját ők jelentik!! Megvagyok győződve, hogy ez a meztelen gyerek, akárcsak a többi gyermek nem problémája a világnak, hanem a létünk célja! E parányi élet számunkra a mennyország kulcsa!! Igen, ha lehajolsz jósággal hozzá, akkor pont általa nyer értelmet a munkád, az életed, nagy házad, mindaz mivel Isten megajándékozott! Öt felnevelve szeretettel jósággal megválthatod a belépő jegyedet a szeretet országába, az öröké valóságba!! Bátram biztatlak, mert én is sok sok hasonló gyereket fogadtam be az elmúlt húsz évben, és közülük mára már nagyon sokan nagyszerű diplomázott ügyes emberek, olyanok akikkel bátran el mernék menni akár Ferenc pápához is egy pohár teára!! .... Az elmúlt húsz év nagy tanulsága: a szegény ember, - akárcsak a bibliai Lázár -, Isten drága ajándéka, mentőöv a jómódban élő emberek számára! Szeretettel,
Itt a hideg ősz, gondoljunk a bajban lévő embertársainkra és ne csak az állam, vagy mások felelősségét hangoztassuk, hanem mi magunk is segítsünk egymáson, vagy legalább imádkozunk azokért akik fáznak, éheznek!! Urunk Istenünk, te ki gondját viseled az ég madarára, viseld gondját a szegénynek, árvának!!
Október elseje az idősek nemzetközi napja... mi nem szerveztük a kilencven feletti testvéreinknek a programot, de mégis szépen összejött egy szép kirándulás. Ervin atya és Antal atya a kommunizmus viharát, az üldöztetések, börtönök után Arad melletti falvakban vészelték át! Hosszú évekig itt szolgálták mint plébánosok a legelesettebbeket, száműzetésben a szülőföldjükről! Egy nosztalgia utat szervezet Ervin atya a maga ripsz- ropsz stílusában és így útrakeltünk. Arad mellett Gájon a Sándor testvérek vendégei voltunk. Ők még annak idején mint paptestvérek sokszor megosztották a kommunizmus fekete kenyerét szeretettel. Jó volt hallgatni a régi adomákat, magvas történeteket, melyek mindegyre jóízű kacagásba fulladtak! Biztos, hogy embertelen volt az ateista kommunizmus Romániában, de így a mindent megszépítő múlt fényében azt láttuk, hogy a kegyelem Istene akkor is a jószándékú emberek, a szolgálatot vállaló papok oldalán állt. Igen, megannyi történetből kitűnt, hogy megtalálta a módját a Teremtő szeretete, hogy abban a látszólag Istentelen világban is sok sok alkalommal, túláradó kegyelmeivel betérjen gyermekei mindennapjaiba!! Isten szuvenír úr!! Kegyelmeit, áldásait nem párt jelszavak mentén osztja! Jó tudni, hinni, hogy a megváltó Istenünk minden kórban és minden rendszerben megtalálja az útját az öt szerető gyermekei felé!
Hálás szeretettel köszönjük Sándor Tivadar atyának a szeretetteljes vendéglátást, a mostani baráti fogadást is!
Déván okt 3-án 18.oo-tól tartjuk a tranzitus szertartását. Házfönökünk Leánder testvér vezeti a megemlékezést, melyre szeretettel várunk!! A www.magnificat.ro oldalon követhető!
„Húgocskáim, madarak! Ti igen sokkal tartoztok a Teremtőnek, azért mindig és mindenütt kötelesek vagytok dicsérni őt. Mert kétszeres, sőt háromszoros ruházattal látott el benneteket; szabadságot adott nektek, oda röpülhettek, ahová akartok; Noé bárkájában megőrizte fajotokat, hogy ki ne vesszetek. Hálával tartoztok a levegőért, amelynek uraivá tett. Azután gondoljátok meg, hogy se nem vettek, se nem arattok, Isten mégis gondoskodik rólatok. Inni ad a folyókból és forrásokból, menedéket nyújt a hegyekben és völgyekben, helyet biztosít a fészekrakáshoz a fák lombos ágain. Azután még fonni és szőni sem tudtok, Isten ruház föl benneteket és fiókáitokat. Jótéteményeiből, amelyekkel elhalmozott, láthatjátok, mennyire szeret Teremtőtök. Őrizkedjetek tehát húgocskáim, a hálátlanság bűnétől, s azon legyetek, hogy szüntelenül áldjátok Istent.”
A gyimesi hegyekben egyszerre csak leesett a hó!! Az idén nem volt szárazság, minden szép zöld volt, mikor váratlanul, kopogás nélkül, - azaz hóharmat, éjjeli fagyok nélkül, - megjelent a tél!!
Csodálom a nagy dizájnért, a Teremtőt, ki újból és újból megtud lepni bennünket!! Nézem tájat és ott visszhangzik bennem Jézus szava: " szem nem látta, fül nem hallotta, emberi értelem fel nem fogja azt, amit Isten azoknak teremtett, akik szeretik Öt!" 1 Kor 2,9 Érdemes kitartani a jóban, én piszokul kíváncsi vagyok arra, mi egy ilyen táj szépségét annyira überel, hogy még el sem tudjuk képzelni... és ezt komolyan veszem, mert nem kamu, Jézus Krisztus a megváltónk mondja...
Október elsején Erdélyben a felsőoktatásban is elkezdték a 2013-14-es tanévet. A tegnap meglátogattam Kolozsváron a Szent Klára kollégiumot, ahol főiskolára, egyetemre járó lányaink vannak. Nagyon jó száj ízzel jöttem el közülük, úgy érzem, hogy szépen minden sínen van, a ház rendben, a számlák ki vannak fizetve. A húsz lány közül heten az idén kezdik a tanévet. Köztük vannak olyanok akik Déván, Csíksomlyón, Szovátán végeztek az otthonainkban és most itt tanulnak tovább. A hangulat is jó a lányok között! Mindezért, hálával tartozunk Máté Magdikának, aki ennek a háznak lakója, majd vezetője volt az elmúlt évekbe, és aki most ősztől elment Németországba szerencsét próbálni. Érte, de a tanévet kezdő lányokért is imádkozzunk bizakodó szívvel. Jó tanulást, erőt, egészséget, sok sok jó jegyet kívánok, sok szeretettel!
Sokféle csodás ajándékot küld nekünk a jó Isten!! Thurzó Péter Egri egyházmegyés pap is, Isten drága ajándéka, néhány hónapra eljött hozzánk önkéntesnek. Isten fizesse az ő és a tisztelt Érseke nagylelkű döntését!! Szászvároson lakik, de mivel van autója onnan ha hívjátok szeretettel elmegy hogy akár előadást, szentmisét, vagy más papi szolgálatot végezzen a házainknál... Hálás szeretettel,