Meg kell tanulnod kacagni saját kudarcaidon, és akaratosan, konokul, ha kell, mindent elölről kezdeni. A kényelmes zsákutcában való sorvadozás nem lehet alternatíva.
Halála előtt két évvel Boldogságos Ferenc negyvennapos böjtöt tartott Alverna hegyén, a Boldogságos Szűz és Isten anyja és Szent Mihály arkangyal tiszteletére, Nagyboldogasszony napjától Szent Mihály szeptemberi ünnepéig. És rajta volt az Úr keze. Miután látomásában társalkodott a szeráfokkal, és részesült Krisztus sebhelyeiben, ő alkotta a túloldalon olvasható dicséreteket, saját kezével írta hálából mindazért a jóért, amit Isten művelt vele.” Ezt írta Leó testvér arra a cédulára, amely Ferenc keze írását is őrzi 1224 szeptembere óta.
A cédula Leó testvér további szavait is tartalmazza: “Boldog Ferenc saját kezével írta ezt az áldást nekem, Leó testvérnek”, és “Ugyanígy, saját kezével rajzolta a Tau jelet a fejjel”.
A Pècs- Baranya vármegyei Pollack Èpitő Ipari technikum és Szakiskola képzési központja vizsgáztató bizottsága előtt, Csíksomlyón - Szent István Otthonban, tizenegyen eredményesen vizsgáztak műemlék épületek felújításához szükséges festő, mázoló, tapétázó szakmai tudásból és átvették a diplomát.
''Minden döntésnek következménye van, ha vállalod a célt, akarnod kell az utat is! Minden reggel tisztába tesszük, tápláljuk testünket, ugyanígy lelkünket is tisztítsuk meg jó elhatározásokkal, tápláljuk tiszta, egészséges gondolatokkal''
Jó emberekkel, jó helyen, jó lenni, és enni is jó! A székely pisztrángnak a halastó partján, ha jól van elkészítve, nincs párja.
Csaba t.
Szent Erzsébet története végre eljutott Erdélybe! Holnap a csángók láthatják és hallhatják Az Ég tartja a Földet musicalt, ezért átszeltük a Székelyföldet is tehenek, kecskék között. A Kecskeméti Nemzeti Színház előadása előtt Böjte Csaba testvér és munkatársai vendégeltek meg bennünket egy friss vacsorával Székelyvarságon. A tóból kifogták a pisztrángokat, megsütötték, mi, pedig megettük. A székely vendéglátásnak és szeretetnek nincsen párja. Jó újra őseim földjén lenni.... az Ég megtartotta!
Újabb nagy lépést tett előre a junior Európa-bajnokságon Búzás Róbert!
Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub 60 kilós sportolója a lengyel Jan Januszewski ellen mindhárom menetet megnyerte és végül egyhangú pontozással győzött és ezzel továbbjutott a legjobb nyolc közé.
Edzője Huszár Árpád kiemeli, hogy Robi nagyon érett bokszolást mutatott be, egyértelműen az ellenfele fölé nőtt.
A folytatás csütörtökön a szerb Petar Sandic ellen következik a szarajevói kontinensviadalon.