" A mustármag, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Mk 4,26
Elsősorban a kollégáimat hívom Assisibe, de a gyerekeink barátai is szeretettel látjuk, a saját költségükön, de a szervezésben szívesen segítünk.
Leonardo DiCaprio által készített Özönvíz előtt című filmjét néztem és arra gondoltam, hogy milyen kár az, hogy a szerző nem interjúvolta meg a film végén, a természetvédelem védőszentjét, Szent Ferencet?
"Bizony, mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í” betű sem, sőt egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik."
Mt5,17
"Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Lámpát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá rejtsék, hanem a lámpatartóra teszik, hogy világítson mindenkinek a házban. Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16
A dévai gyerekekkel nagy szeretettel hívunk 12.30 órától szentmisére!
Gyertek köszönjük meg Isten jóságát szeretetét és kérjük áldását, hogy a most zajló választások Európát és az egész világunkat tegyék a béke a szeretet földjévé.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Valljuk be őszintén, az egyház tanítása sokak számára kellemetlen és kényelmetlen, mert arról szól, hogy térjünk le az önzés útjáról és válasszuk a szeretetet. Az ilyen szavak sokak fülét nem csiklandozzák, sőt haragra gerjesztik. Jézus szavait sem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Örömét leli a földi életben
Bővebben...

Mielőtt rátérnénk a Hiszekegy következő pontjára, Krisztus szenvedésére, jó lenne arról a közel harminc évről is beszélni, amelyekről az evangéliumok hallgatnak.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Adományátadás Székelyhídon


Please wait...