"Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.”
Jn 8,21-30
„Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
Jn 8,1-11
"Ti mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet."
Jn 5,31
Bővebben: A nagyböjt csendjében mérlegeljük Megváltónk szavait
Ezen a szép szombaton szeretettel hívunk Szászvárosba, a Szent Erzsébet kolostorban működő otthonunk gyönyörű kertjébe egy kis munkára, a szőlőtőkék, a rózsa lugas gondozására, a gyümölcsfák metszésére! A munkát egy hálaadó szentmisével szeretnénk megkoronázni! E szép ünnepen az Isten áldását szeretnénk kérni arra a sok virágra, bokorra, fára ami itt Szászvároson és a többi otthonunk körül virul, ugyanakkor szeretnénk hálás szívvel megköszönni az áldott kikeletet is mely ránk köszöntött - Istennek hála - e gyönyörű tavaszban!
Bővebben: Március 25. szombat, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe
"Az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!”
Mt 1,21.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
A szabadság Isten hihetetlen ajándéka. Isten arra hív, hogy mérhetetlen bizalmára szeretettel válaszoljunk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A bűn
Bővebben...
A véletlenül vagy tudatlanságból elkövetett bűnöket bünteti a világi bíróság, persze az enyhítő körülményeket figyelembe veszi.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Gábor Arkangyal Gyermekvédelmi Központ