Sokféle ajándékot adhatunk a gyermekeinknek, de az az ajándék a legnagyobb, mely kíváncsiságot, terveket, munkát szül, egyszóval fellobbantja a tüzet, az életet gyermekeink szívében!! Úgy látom, hogy e csodálatos Madárles pont ilyen, egy nagy fakalán mely felkavarja a gyermekek életét, ezért is van nagy hála és köszönet bennünk! Isten fizesse Máté Bencének és csapatának az ajándékot!!
Szeretettel,
Csaba t.
Délerdélyben sok elhagyott temető van! Végtelenül szomorú látvány, amikor maga a temető is meghal, mert már senki nincs ki kimehetne imádkozni, egy szál gyertyát meggyújtani!! Halottaink csendben nyugszanak, mi kellene összefogjunk ezekért az elhagyott temetőkért!!
A feltámadásban, élő hittel,
Csaba t.
November a halottak hónapja, drága halottainkért imádkozva kérjük őket, hogy járjanak közbe az áldott békéért!
Szeretettel,
Csaba t.
Közel 100-an, gyermekek és felnőttek elindultunk a hősök útján! Halottak napjára készülünk, és elzarándokoltunk a 100 évvel ezelőtt a I. Világháborúban elesett Zsilvölgyi hősök sírjához!!
Tegnap a szentsimoni otthonban is megtartottuk a tanévnyitó szentmisét! Számba vettük a múltat s a jövőt, és hosszú érlelés után a diákoknak is elmondtam, hogy Kolozsvári Tibit felkértem, hogy vezesse szépen tovább a tusnádi otthont, és a szentsimoni házat ezentúl Felvinci István vezeti! István kérésére az ő helyettesének kineveztük Rétyi Beáta nevelőnőt.
Kedves Razván!!
Gratulálok a filmjeidhez.... Munkáddal egy olyan világba vezetsz el, melyről nagyon sok ember nem is hallott, de mely a maga győzelmeivel mégis a reményt, a bizalmat erősíti mindannyiunk szívébe!!
Hálás szeretettel,
Csaba t.
2016 október 23..... három üzenet egy napban:
1456 okt. 23 Kapisztráni Szent János
1959 okt. 23 Magyar forradalom a kérlelhetetlen, elnyomó kommunizmus ellen
2016 okt. 23 Misszió vasárnapja
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Én, bár bűnös ember vagyok, mégis próbálok minden munkát becsülettel megfizetni mindenkinek. Tudom, hogy a mi Urunk sokkal jobb főnök nálam. Tudom, hogy bőségesen megfizet mindenért, amit az Ő nevében tettünk” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Mindig a gyökerekhez kell visszatérni
Bővebben...

Mindig a gyökerekhez kell visszatérni. Szent István népünket Máriának ajánlotta, én Szent István népéhez tartozom, ez eleve meghatároz engem.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szent Kamill lelkigyakorlat képekben