Gyermekeink megnőnek, és az élet sodorja őket a nagyvilágban. Egy gyermekotthonban felnőtt fiatal könnyen egyedül maradhat. Talán ezért is a legszebb ajándék amit hajdani diákjaink adni tudnak nekem, az az, ha szeretik, segítik egymást! Egy dolgot ha kérhetnék tőletek, azt kérném, hogy legyetek jó testvérek! Azt aki kisebb, vagy aki még nem találta meg a helyét az életben, azt öleljétek magatokhoz és segítsétek megbirkózni a nehézségekkel.
„Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják.”
Lk 9, 43
"Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el..."
Lk 9,7
"Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket."
Lk 9,1
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Lk 8,19-21
"Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.”
Lk 8,16
Kedves vendégeinket Fedor Istvánt és drága feleségét Erikát meghívtuk Nagyszalontán egy tanévnyitó szentmisére, majd egy vinettás kenyér túrára, padlizsán krémes vacsorára... Hát mit mondjak nem ők lettek a befutók, a gyermekekkel szemben nem bírták a versenyt!! De nem adjuk fel, ma Székelyhídon találkozunk a gyermekekkel, együtt fogunk imádkozni és ott is megkóstoljuk a gyermekeink vacsoráját. Be lehet nevezni, 18.00 órakor kezdődik a szentmise és utána a vacsorára is szeretettel várunk.
"Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot.” Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
A lelkiismeretünk Isten szava bennünk, és Isten sosem alszik bennünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Ha az ember tudva és akarva letér a szeretet útjáról
Bővebben...
Ha az ember tudva és akarva letér a szeretet útjáról, a harag, a gyűlölködés, az önzés útjára lép, ha tudatosan elfordul a megismert jótól, akkor bűnt követ el.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Szemétgyűjtés Kovásznán