A szeged-petőfitelepi Jézus Szíve plébánia meghívta a petrozsényi Jézus Szívéről elnevezett gyermekvédelmi otthon lakóit a búcsúba, egy szentmisére, egy örömteli hétvégére...
Hála és köszönet a gyönyörű napokért, mit a gyerekeink megélhettek e szép Tisza menti városban! Kedves vendéglátókat mi is szeretettel hívjuk Erdélybe. Jézus szívében, a szeretetben egyek vagyunk,
Csaba t.
"Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére."
Mt 5,20
Király Zoltán 1992-ben ismertem meg. Őt testvérével lakott Déva mellett, a marosnémeti kolóniában! Nagyon egyszerű szegény családból származott, ezért is került be a dévai Magyarok Nagyasszonyáról elnevezett otthonba a testvéreivel.
Ma, június 14-én 18.00 órától a dévai templomban tanévzáró hálaadó szentmisét tartunk.
Nagy szeretettel hívunk, gyertek imádkozzunk együtt,
Csaba t.
Sok nehézség, gond szakadt az emberiség vállára! A gonosz lélek elvetette a kapzsiság, az önzés magvait köztünk, egymás ellen fordítja a népeket, háborúba taszítva az országokat! Világunk megosztott és a párbeszédet elutasítva türelmetlenül vádaskodik, a közösségek egymást szidva, rágalmazva mély sebeket ejtenek! E megosztottság, a háború szegénységet, nyomort szül, sokan elhagyják szülőföldjüket, menekülnek, erőszakkal otthont foglalnak!!
Pénteken a kisiratosi római katolikus templomban 13 órakor kezdődött p. Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnökének a tanévzáró szentmiséje. Annak a kezdetén ft. Szabó Gyula plébános üdvözölte a vendéget, a nagyszámú híveket, valamint a helybeli Pio Atya Gyermekotthon lakóit és nevelőit.
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Hiszem, hogy a mainál sokkal szebbé lehet a világunkat tenni, még sok probléma, szenvedés van, amelyet meg kell szüntetni, hatalmas kapuk előtt állunk, mernünk kellene döngetnünk, feltárnunk azokat. Történelmi szemlélet szükséges, hogy azt is lássuk, honnan jöttünk: milyen óriási távot tett meg az ember ezen a földön. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A Szentírásból tudjuk
Bővebben...
A Szentírásból tudjuk, hogy Mária János házában élt. Az is tény, hogy Mária hamarabb halt meg, mint Szent János, aki nem írt arról, hol van Jézus anyja eltemetve. Ez a hallgatás egyben egy kijelentés is lehet.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.