E szép napon, pünkösd hétfőjén több mind 340 Böjte nevet viselő személlyel imádkozhattam együtt Csíkszenttamáson!! Istennek hála a vér szerinti rokonaimért,
Csaba t.
Elérkeztünk pünkösdi kilencedünk utolsó állomásához. E csodálatos novénát Ferenc pápa indította Csíksomlyón és hisszük, hogy ma a Szentlélek, a harmadik isteni személy életadó jelenléte koronázza meg! Utunkat nap mint nap a kegyelmek anyja, Mária társaságában jártuk! E szép napon szeretnénk a Szent Ferenc Alapítványt, annak minden hajdani, jelenlegi és jövőbeli növendékét, a kedves kollégáinkat, de a munkánkat támogató minden egyes embert, Mária Szeplőtelen Szívének ajánlani a Szentlélek tüzében, erejével!
Nagy szeretettel hívunk.
Szeretettel,
Csaba t.
Jézus Krisztus nemcsak Pétertől, hanem mindannyiunktól azt kérdezi: „Szeretsz te engem?” E kérdésre adott válaszunktól függ az örök boldogságunk!
Kászoni templomban tartottunk egy szentmisét és itt próbáltam megfogalmazni a pápa látogatással kapcsolatos gondolataimat!
Fogadjátok szeretettel,
Csaba t.
Kérjük Máriát, hogy segítsen összevarrni itt Kárpátmedencében a jövőt!! Amit őseink elrontottak, azt mi kell összevarrjuk!!
Elmélkedés június 4-én, az ezeréves határon, Gyimesbükkön!
Szeretettel,
Csaba t.
Székelyföldi programjavaslat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szervezésében, Böjte Csaba OFM vezetésével
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 2653
Gyertek imádkozzunk a Csíksomlyói Szűzanya, Mária lábánál...
Erik testvér, az erdélyi ferences közösség elöljárója, provinciálisa felkért, hogy május 31-én, ma este a 19.00 órás szentmisén egy elmélkedéssel szolgáljak a Ferenc pápára várakozó, együtt imádkozó testvéreimnek! A REMÉNYRŐL szeretnék beszélni, arról a reményről mely szentéletű Márton Áronnak és a szenvedésben, vértanúságban társainak a szívében ott lobogott és amelyik most Ferenc pápa látogatásával beteljesedik, láthatóvá válik!
Bővebben: Gyertek imádkozzunk a Csíksomlyói Szűzanya, Mária lábánál...
A pápalátogatás kapcsán írta tegnap, 2019. május 29-én, Stoffán György újságíró a következőket: "Kegyszobor kikerül ez alkalomra a Nyeregbe, ami olyan cselekedet, amelyet nem lehet megmagyarázni. Hiszen van másolat, amelyet a somlyói búcsúkor minden évben kivisznek a miséző-helyre. Most azonban a somlyói ferencesek nagyon elvetették a sulykot, s a kegyszobor másik arcára is vágnak egyet, saját kardjukkal. Igaz, a kordáról már korábban lekerült a fegyver, amelyet évszázadok óta viseltek… – a Rózsafüzér."
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
El tudom képzelni, hogy az emberiség nagy fájáról ágak fognak letörni és pusztulnak el – törtek le eddig is a történelem folyamán –, de valamilyen módon ez a szent törzs kihajt. Isten munkálkodik. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A Szűzanya...
Bővebben...
A Szűzanya nem hatalmas prédikációkkal nőtt fel oda, hogy a Mennyek Királynéja legyen.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Győri szeretetnapok 2014