"Ha lakomát adsz, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják neked viszonozni. Te azonban az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”
Lk 14,12-14
"mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
Lk 14,1.7-11
"Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték őt. Akkor eléje állt egy vízkóros ember. Jézus megkérdezte a törvénytudókat és farizeusokat: „Szabad-e szombaton gyógyítani? De azok nem válaszoltak. Erre ő megérintette a beteget, meggyógyította és elbocsátotta. Azután a jelenlevőkhöz fordult: „Ha valamelyiktek szamara vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza-e ki azonnal?” Azok semmit sem tudtak felelni neki.
Lk 14,1-6
"Ne csodálkozzatok! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak.”
Jn 5,24-29
Az egyház nem foglalkozik más népek, nemzetek, kultúrák szokásaival. Senkit nem ítélnek el! De a mi évezredes hagyományunk szerint november első nyolc napján a temetőket látogatjuk, halottainkért imádkozunk, az elmúlásra gondolunk.
Bővebben: Emlékezz ember, hogy porból lettél és porrá válsz!
Tudnunk kell, hogy a halállal semmi nem ér véget! Szüleink, őseink élnek, látnak, hallanak és segítenek! Ők mindenben mellettünk állnak, hogy hibáinktól már itt e földön megtisztuljunk és Isten kegyelméből mi magunk is tiszta jósággá, szeretetté váljunk!
„Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.”
Lk 13,18-21
"Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított."
Lk 13,10
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Nincs olyan reggel, hogy Isten ne indítana bennünket a jóra, a szépre, amikor fölkelünk, nincs olyan rossz tett, amely után belülről ne birizgálna: menj, békülj ki, kérj bocsánatot, kezdd újra! (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Az Ő „kezébe kapaszkodva”
Bővebben...
Mária szeplőtelen fogantatását, istenanyaságát hívő, valló ember számára egy új világ nyílik ki. Mikor Isten tőlem kér valamit, nem azt nézem, hogy mihez érzek magamban fizikai, lelki, anyagi erőt, hanem a Szűzanya példája nyomán, az Ő „kezébe kapaszkodva” képessé válok alázattal, mindig Istenre figyelő lélekkel teljesíteni kívánságát.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Jótékonysági bál Szekszárdon (2007)