Az időszámításunk előtti II. század közepén Corneliát, Róma egyik legrangosabb matrónáját campaniai birtokán meglátogatta egy asszony. A helyi előkelőségek közé tartozó hölgy fantasztikus, a kor leggyönyörűbb ékszereivel hivalkodott, ám erre Cornelia egészen addig nem reagált, amíg gyerekei haza nem értek az iskolából. Akkor a büszke anya rájuk mutatott, és ezt mondta: „íme, ők az én ékszereim”.
"Kötelekből ostort font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta."
Jn 2,13
„Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”
Lk 17,1-6
Jézus "leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe."
Mk 12,38
A farizeusok és az írástudók azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.” .... Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja?
Lk 10,1
Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Mert nemcsak a ma élő embereket kell szeressük, hanem az előttem élőket is, ezért megyünk ki tudatosan drága halottainkhoz a temetőbe, de a holnap megszülető, élő embertársainkat, a gyermekeinket is ugyanúgy kellene szeressük, mint önmagunkat!
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van..."
Jn 5,24
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Az ördög nem valami füstös, kénköves, patás, szarvas lény, akit könnyedén felismerhetünk. Nincs keze, nyelve, nem tud megütni, nem tud rosszat mondani, de megtesz mindent, hogy mi mondjunk rosszat, mi okozzunk fájdalmat, hogy egymást bántsuk és szomorúvá tegyük, elrontsuk Isten szép álmát, szép ajándékait széttapossuk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Közös Értékeink!
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Legyetek hát állhatatosak..
Bővebben...

Krisztusban a teljes kinyilatkoztatás megtörtént, de a Szentírásban nincs benne Jézus összes szava.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Apró cseppekbõl lesz a tenger


Please wait...