"E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak."
Lk 9,28
Nagyböjti pusztában zarándokló kedves testvéreim, láthatjuk, - a mai evangéliumi rész is ezt mutatja - hogy a Mesterünk nem csak egyszer vonult ki a pusztába! A Tábor hegyének a csúcsa egészen biztos, hogy abban az időben lakatlan pusztaság volt. A fényképekről nekem ez a hegy nem tűnt olyan magasnak és meredeknek, de mikor volt szerencsém külön e célra rendszerezett kisbusszal e hegykúpot meglátogatni, rádöbbentem, hogy nem csak nagyon komoly fizikai erőfeszítés oda feljutni, de a hegy tetején lévő fennsík valóban még ma is egy valóságos puszta az ég és a föld között. Meredek és magas a hegy, nehéz oda feljutni, nó meg az ember a maga balgaságában azt gondolja, hogy ott úgy sincs semmi, talán ezért is nem kísérte fel a csúcsra Jézust az apostolok nagy része!
A lényeges üzenet amire Jézus pusztába való visszavonulása rámutat, hogy a puszta nem lakatlan sziget! A csendben, a magányban, a fizikai világ ingereinek ritkulásával a természetfeletti világ kitárul, és biztosak lehetünk benne, hogy nem csak Jézus Krisztusnak, hanem számunkra is! Jézust megkísértette a pusztában a gonosz lélek, de itt szolgálnak neki az angyalok is. Itt a magányban találkozik Mózessel, Illéssel, de a mennyei Atya is itt szólal meg: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!”
A puszta az a hely, ahol elvékonyodik a fizikai világ szövete, és a csendben felsejlik a világ a maga teljességében. Nem kell félnünk a valóságtól, hisz ezt a teljes világot, a látható, tapintható, de az általunk természetfelettinek nevezett világot is a mi szerető mennyei Atyánk alkotta. A teljes nagy Világ, melyet bebarangolni egy örökkévalóság sem elég, a mi gyönyörű otthonunk. Itt nem csak Péternek és Jakabnak volt jó lenni, hanem mindannyiunknak jó sátrat verni, örök otthont venni. Biztosak lehetünk benne, hogy a teremtő Istenünk jó házigazda, szépen megalkotta az ajándéknak szánt létet az ő gyermekeinek! Ne féljünk az ismeretlentől, induljunk el a mindennapi zakatoló létünkből a teljesség felé!
A pusztába vezető lelki zarándokút nem akar tőlünk elvenni öncélú aszkézissel semmit, hanem azt akarja, hogy a sok zavaró dolgot magunk mögött hagyva, a semmiből a Végtelen felé haladjunk! E tudatosan vállalt 90 napos lelki kaland, a világot a maga teljességében szeretné megsejtetni, mert azt megismerni egészen biztos, hogy egy örökkévalóság sem elég!
Zarándok testvéreim, jó utazást, a pusztában csodák várnak ránk.
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: A héten számomra a dévai kolostor csendje, a szemünk előtt bontakozó virágok fogják a pusztát jelenteni. A kápolna az a rózsabokor, ahová belépve levetem a sarumat.