Evangélium: "Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Hallgassatok meg egy másik példabeszédet! Volt egy gazdaember, aki szőlőt telepített, bekerítette sövénnyel, belül pedig taposógödröt ásott, és őrtornyot épített. Aztán rábízta a szőlőt a munkásokra, és elutazott. Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy a termést átvegyék.

Ám a szőlőmunkások megragadták a szolgáit, s az egyiket összeverték, a másikat megölték, a harmadikat pedig megkövezték. Erre más szolgákat küldött, többet, mint először, de ezekkel is ugyanúgy bántak. Végül a fiát küldte el hozzájuk, mondván: „A fiamat csak megbecsülik!” Amikor azonban a szőlőmunkások meglátták a fiút, így szóltak egymáshoz: „Ez itt az örökös! Gyertek, öljük meg, és miénk lesz az öröksége!” Meg is ragadták őt, kidobták a szőlőből, és megölték. Amikor megjön a szőlőskert ura, ugyan mit tesz majd ezekkel a szőlőmunkásokkal?” Ezt válaszolták: „Gonoszul elbánik a gonoszokkal, a szőlőt pedig más munkásokra bízza, akik idejében átadják neki a termést.” 

Mt 21,33-43.

A szőlőskert Isten Országa! Bátran mondjuk ki, hogy mi keresztények vagyunk a "munkásai" ennek a szőlőskertnek! Isten tőlünk is becsületes, szorgalmas "munkát" vár el. Azt akarja, hogy Isten országlása elkezdődjön és épüljön a szívekben és a nagyvilágban!  Építsük magunkban és magunk körül azt az Országot, ahol Isten és ember egy asztalhoz ülhet örömben, békében, kölcsönös szeretetben.

Kellenek a mentorok, nézzük meg, hogy Szent Ferenc, hogy építi Isten Országát! 1205-ben Ferenc a helyét és élete értelmét keresi, 23 éves, fogságtól és betegségtől meggyötörve, a város határában fekvő romos állapotú San Damiano templomba téved be és letérdel a szentélyben elhelyezett feszület előtt. A majdnem embernagyságú színes ikon-feszület nyitott szemű Krisztusa megszólítja a nyugtalan lelkű fiatalembert. Az életrajza így írja le ezt a találkozást: 

«Miközben a San Damiano templom közelében haladt el, ösztönzést érzett arra, hogy bemenjen. Oda belépve buzgón imádkozni kezdett a Keresztrefeszített képe előtt, aki megindító jósággal beszélt hozzá: „Ferenc, nem látod, hogy az egyházam összedűlő félben van? Menj és hozd helyre!” Remegve a meglepetéstől, a fiatalember így válaszolt: „Szívesen megteszem, Uram!” 

Munkáját a kápolna szó szerinti helyreállításával kezdte, majd még két kápolnát "restaurált". Csak később ismerte fel, hogy  az Egyházat „belülről” kell megújítani, az élő köveket, vagyis a hívőket és az intézményt kell "restaurálni"! Ezt nem lázadással vagy kritikával tette, nem akart szétverni mindent, hanem a példamutatás erejével vágyat ébresztett sokakban az igazi evangéliumi élet után. Nem az elöljárókat támadta, hanem megmutatta, hogyan lehet hitelesen élni, és hogy ez az élet már itt a földön az igazi, mindennél édesebb, tökéletesebb boldogság forrása. Élete az erőszakmentes párbeszéd példája, ami ma is a ferences diplomácia alapja. Isten országa nemcsak az emberekre, hanem minden teremtményre kiterjedt. A „testvérnek” szólított nap, hold és állatok az eredeti, paradicsomi harmóniát idézi. Lelkünk mélyén mi is erre az édeni állapotra vágyunk. 

Ferencesnek lenni nem egy statikus, nyugalmi állapot, nem a kispadon üldögélünk amíg mások kint küzdenek a pályán, mert Krisztus szeretete űz bennünket! Szent Ferenc követője szeretné ha az élete bőségesen,  roskadásig tele lenne Isten előtt kedves gyümölccsel. Szeretnénk a Szőlőskert Urát vendégül látni!  Mi aranyásók vagyunk, igazgyöngy halászok, az igazi, nagy, értékes kincsekért készek vagyunk mindent eladni, feláldozni. Jézus szavai vezetnek bennünket. Ő így szól hozzánk: aki szeret engem, az megtartja tanításomat, - azaz építi Isten Országát - azt az Atyám is szeretni fogja. Hozzá megyünk, és benne fogunk lakni.  Jn 14,23

Szeretettel, 

Csaba t.