Miért szeretjük a pásztorjátékot!? Mert e darabban valami szenzációs dolog történik, az egyszerű, bűnös emberrel párbeszédet kezd az értünk sebezhető, gyermekké váló nagy Isten! Annyira szép, annyira elegáns jelenet, ahogy az angyal békét hirdetve hívja, küldi az embereket a jászolban fekvő Kisdedhez! Ő, aki nagylelkűen a létet és minden mást nekünk adott e földön, most védtelen gyermek, szegény, és mi nagylelkűen ajándékokat adhatunk neki! Gyönyörű kép, ezért nem unjuk meg, és évszázadok óta ezért rendezzük meg és adjuk elő templomainkban újból és újból ezt a gyönyörű történetet! 

Ki tudná megmondani, hogy hány pásztorjátékot írtak csak az elmúlt évszázadban, és hány felcseperedő gyerek és felnőtt vállalkozott lelkesen, hogy ő alakítja Mária, József személyét, hogy ő előadja az angyalok, a pásztorok, a napkeleti bölcsek szerepét, de a gyerekek szívesen vállalkoznak még arra is, hogy a csacsi, az ökör, vagy a pásztorok kutyusaként színre lépjenek! Meg vagyok győződve, hogy a világ legtöbbször előadott színdarabja a "pásztorjáték"! 

Karácsony éjszakája lelkünk legmélyebb vágyát hozza felszínre, végül is, - ha bevalljuk magunknak, ha nem, - ott legbelül, minden gyengeségünk ellenére, kimondatlanul arra vágyunk, hogy Teremtőnk megszólítson és ítélet nélkül, bizalommal felénk fordulva, gyöngéd szeretettel átöleljen! Ezért is biztatom az írókat, a zenészeket, hogy művészi készségüket felhasználva, bátran fogalmazzák meg a maguk nyelvezetével az emberiség örökzöld álmát, azt, ahogy az Isten és az ember egy asztalhoz ül! 

A pásztorjáték valamilyen módon a szentmise előképe! Hisz hiába teltek el évezredek, ugyanaz az Isten ma is bennünket harangszóval hív a nagy találkozóra! Teremtőnk nem azt nézi, hogy hol jártunk vagy mit csináltunk, hanem jóságosan megszólít és szeretettel magához hív! Ezért számunkra minden templom betlehemi barlang, az oltár, a kehely betlehemi jászol, és minden egyes szentmise csodálatos karácsony éjszakája! Mi keresztények, a Teremtőnk hívására igent mondva, a megtestesülés titkának nem csak szemlélői, hanem annak létrehozóivá is válunk! Minden szentmisében akárcsak karácsony éjszaka Mária, József igenjére, általunk és értünk az átváltozásban megtestesül, földre jön az Isten! A legszentebb áldozatban mi nem csak szemléljük az értünk karácsony éjjelén megszületett, s nagypéntek szenvedésében megtöretett Megváltónkat, hanem a szentáldozás misztériumában vele egyesülünk is! 

Az elmúlt harminc évben nem tudnám megmondani, hogy hány szentmisét mutattam be, de számomra minden alkalom egy újabb csoda, magának a szakadatlanul kibomló valós életnek gyönyörű feltárulása! Isten szeret bennünket, közénk jön, kezünkbe adja önmagát mert táplálni akar, a maga lendületét, bátorságát, hitét, szeretetét, a mi gyermeki, izgága, cserfes lényünkkel bizalommal egyesíteni! Ő végtelen jósággal velünk eggyé válva szeretné átjárni világunkat akár a kovász a lisztet, hogy a mindennapjaink, a  szeretteink számára finom, ropogós héjú, foszlós bélű, életet adó kenyérré, jóízű táplálékká váljon! Csodálatos titok, melyet nem távolról szemlélni, hanem annak minden ajándékát elfogadva, élnünk kell mi magunk a mindennapokban.... Igen, mi keresztények hittel valljuk, hogy minden egyes szentmisében, mi ugyanaz az Isten előtt borulunk le, mind aki előtt a jó pásztorok, vagy a napkeleti bölcsek hódoltak! Szertartásaink nem puszta megemlékezések az évezredekkel ezelőtti eseményekre, hanem valós, élő, bennünket, világunkat reálisan átalakító találkozások a végtelen Istennel, a Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott élő Szentháromsággal!  

Ezért hívlak szeretettel, várunk életünk forrásához, - ahogy a II. vatikáni zsinat is tanítja - a létünk csúcsára, a szentmise áldozatra!

Szeretettel,

Csaba t.