Sok szerencsétlenség, nehézség zúdult ránk az utóbbi időben!  A saját mindennapi gondjaink mellett, a médiákon keresztül  mondhatni élő egyenesben, mindannyian tanúi lehetünk a  világunkat rázó szörnyű eseményeknek.

Az arab világban elszabaduló indulatok, erőszak előtt, úgy  gondolom, hogy mindannyian csak némán állunk. Hogy képesek  egyes államférfiak, hosszú kormányzás után, mérhetetlen  magánvagyonuk ellenére nekiállni és mesterlövészekkel, nehéztüzérséggel lövetni, repülővel bombázni a saját népüket?

Ugyancsak bénultan vettük tudomásul a Japán szigeteken  történteket. Március 11-én egy 9 fokozatú földrengés és  nyomában járó hullámverés, felfoghatatlan pusztítást végzett.  A baj nem jár magában és most valóban, a katasztrófát egy  atomerőmű meghibásodása, részbeni felrobbanása tette  egészen apokaliptikussá.

Nézzük az eseményeket, a megrázó képkockákat, filmeket,  és kicsinységünk tudata marékra szorítja a szívünket,  félelemmel tölt el. Hihetetlenül sebezhető a világunk.  Természetesen felmerül a kérdés: Miért kell ilyen eseményeknek történnie? Vajon mi vár ránk? Megannyi kérdés, mikre a  választ az egyház részben a tudósokra, a szakemberekre  bízza. Mi ebben az elmélkedésben egyetlen kérdésre  keressük a választ: Mi legyen a magatartásunk ilyen  eseményekben? Hogy viselkedjünk a bennünket érő  nehézségek, gondok közepette?

Nagyon fontos kérdés, mert ha ilyen szörnyű  események nem is történnek felénk - szívből reméljük -, de  azért egészen biztos, hogy mindannyiunk kisebb -nagyobb  konfliktusai, katasztrófái még lesznek. Ezért alázattal forduljunk  szembe ezekkel a mardosó kérdésekkel, és keressünk rá választ a nagyböjti szentidőben.

Mi keresztények, válaszért, vigaszért, mesterünkhöz,  szerető Krisztusunkhoz fordulunk. Az Ő élete megannyi  fájdalom, tragédia. Születésétől kezdve, Heródes  kegyetlenkedésén keresztül a nagypénteki kereszthaláláig  folyamatosan jelen van a gond, a probléma az életében.

A  jóságos Jézust egy szép beszéde után, az  elvakult tömeg le akarja taszítani egy szikláról, de Ő  nyugodtan keresztülmegy a tömegen és mintha mi sem  történt volna, megy tovább, végzi a dolgát... Nem dühöng  nem pánikól, nem veszekszik lázadozva az emberekkel,  nem osztja ki őket bűneik szerint. De nem is ül le magába  roskadva itt sem, de Keresztelő Szent János kivégzése  után sem. Nyugalmát megőrzi és megy tovább, azon az úton melyre a Mennyei Atya öt állította.

Csodálom a szörnyű nagypénteki események forgatagában  Jézust. Egy pillanatra sem tér le a szeretet útjáról! Döbbenetes,  hogy feltámadása után sem akarja apostolaival bölcs szigorral  kielemezni a történteket. Nem süllyed el a végtelen válaszokat  kereső miértek hínárjába, hanem nyugodtan, derűvel végzi  a dolgát. Tudja jól, hogy mi lakik az emberek fiaiban, a marék  porból született emberkékben. Nyugodtan tudomásul veszi a tényeket és megy tovább a szeretet útján. Csodálom azt a  végtelen nyugalmat és derűt, mellyel a szomorú, rezignált  emmauszi tanítványaival szembemegy. Nyugodtan meghallgatja gondjaikat, és szeretettel megszólal, nem panaszkodik, hanem vigasztal, bátorit. A beszélgetés után ezek a férfiak lángoló szívvel, éjnek ideje alatt képesek útra kelni és visszamenni a távoli Jeruzsálembe, hogy elmondják: él az Isten,  és szeret!

A világ csodálja a Japán nép önuralmát. A szörnyű földrengés  másnapján, fehér ingben és nyakkendővel álltak a buszmegállóban,  és mentek, hogy végezzék a dolgukat. Biztos vagyok, hogy a  természeti pusztítást csak fokozta volna, ha az emberek szívében  is a nyugtalanság és a pánik cunámia felforgatott volna mindent.

Nyugalom, önuralom! Csodálatos kincsek ezek, melyeket Krisztus mindannyiunknak felkínál. Van amikor nem lehet megoldani, elhárítani a gondokat, bajokat, van amikor csak imádkozva, Istenben  bízó lélekkel lehet vinni a keresztet, tűrni a nehézségeket,  megaláztatásokat, a szenvedést. Lehet, hogy mások vagy a magunk  hibájából kerültünk nehéz, talán végzetes helyzetbe, de ha mesterünktől megtanultuk a nyugalmunk, a lelki békénk megőrzését, akkor biztos,  hogy csodálattal ráfogunk jönni, hogy a szeretet, a remény útján járó  embernek mindig van tovább. Ez a remény, nyugalom adott bátorságot  az őskeresztényeknek az üldöztetések közepette. Számunkra is csak  ez lehet az egyetlen méltó ruha melyet ilyen alkalmakkor, a nehézségek közepette magunkra ölthetünk.

Szováta, 2011. március 29.