“Néhány évvel ezelőtt, húsvét tájékán kint voltam egy Déva melletti nyomortelepen. Szegényeknek vittünk ajándékot. Odalépett hozzám egy fiatalember, és azt kérte, hogy szenteljem meg a házát. Tizenhat-tizenhét év körüli fiatal lehetett, meg is kérdeztem tőle, hogy a szüleié-e ház. Büszkén mondta, hogy nem, ezt ő maga építette.
Vajdahunyadon meglátogattam három vakációzó gyermekünket. Döbbenten álltam az egyszerû betongarázs ajtajában. Miután a szemem megszokta a félhomályt, becsuktam magam mögött a durva vasajtót. A garázs mélyén egy kihúzható kanapén ott szorongott a nagymama, az édesanya és a három gyermek. Az apa szeretettel tessékelt be és kínált hellyel. Megöleltem a tíz éves Robikát, tizenkét éves Máriát és a tizenhárom éves Petrát.
Bővebben: Az Úr 2002-dik évének a kapujában, egy új remény küszöbén