A megszentelt életet élők ünnepe a budapesti Örökimádás-templomban

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a szerzetesek világnapja is. Előestéjén, február elsején idén is szentmisére és közös imádságra várták a szerzetesrendek tagjait és a fiatalokat Budapesten, az Örökimádás-templomban, a szerzetes-elöljárói konferenciák és a Nyolc Boldogság Közösség szervezésében.

Csend és fény jellemezte az ünnepet – miként a szerzetesek élete is talán e csendben való várakozást, vágyakozást jeleníti meg. A megszentelt élet napjának előestéjén fiatalok, különböző korú hívek és számos szerzetesrend tagjai gyülekeztek az Üllői úti Örökimádás-templomban – csendben és a fény után vágyva.

Az imaesten zenei szolgálatot végző Premontrei Kántorátus kórusa bevonult a szentélybe, majd Deák Viktória Hedvig nővér, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknője, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A különféle rendek tagjai nevében kifejezte: Gyertyaszentelő Boldogasszony vigíliáján ők, szerzetesek különösen örömmel adnak hálát Istennek az elhívásért, az odaadottságért.

A szentmisét Snell György esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, hat paptestvér – köztük Labancz Zsolt piarista tartományfőnök és Beran Ferenc, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak spirituálisa – koncelebrálásával.

Köszöntő szavakkal fordult a megjelent szerzetesekhez és a fiatalokhoz Snell György, az imaest szónoka. Fény jött a földre, mikor megszületett a Megváltó, és ez a fény nem hunyt ki: újra és újra elárasztja a világot. A napkeleti bölcsek is e fényt követve indultak Betlehembe, és a világ világossága felragyogott a szívükben – fogalmazott szentbeszédében a püspök. Gyertyaszentelő Boldogasszony, a Gyermek Jézus templomban való bemutatásának ünnepe kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti egyház nem annyira Mária-ünnepnek, hanem a találkozások ünnepének tartja e napot.

A Jézussal való hatalmas találkozásokra – Simeon és Anna próféta asszony, majd később oly sokak találkozására – utalva  a szentmise szónoka hangsúlyozta: valami különleges erő lehetett ebben az emberben (mert az apostolok az embert láthatták benne először, amikor Jézus meghívta e halászokat a követésére). Azóta hány és hány találkozás és meghívás történt. „Jöjj, és kövess engem!” – Jézus e hívását követve a megszentelt életet élő férfiak és nők a fényforrás után mennek, s maguk is fényforrássá válnak. A megszentelődés útja más és más, de mindegyik Krisztus útja, a szeretet útja. Ő azt akarja, hogy mindannyian ilyen fényforrássá legyünk. E zajos világban kell hogy legyen csend és fény. „Kérjük a mi áldott Urunkat, hogy ez a fény ellenállhatatlanul vonzzon sok férfit és nőt Isten szolgálatára!” – fogalmazta meg homíliája végén sokak kérését a püspök.

A megszentelt életet élők szerzetesi fogadalomtételének megújítása következett. A jelen lévő szerzetesek égő mécsessel a kezükben az oltár elé sorakoztak. „E mécses a keresztség megújítását jelképezi, és fogadalmunkat, hogy Krisztus követésében szeretnénk járni” – hangzott el a fogadalomújítás kezdetén.

A szerzetesek Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke vezetésével megújították és megerősítették fogadalmukat, Istennek tett ígéreteiket, és odaadottságuk kifejezéseként mécseseiket mind az oltár elé helyezték. A fogadalomújítás e gesztusát kísérő ének – „Szállj be lelkünk hajlékába, ó világ világossága!” – a szerzetesek odafordulását hivatott kifejezni a világ világosságához, ugyanúgy, mint az ezután felolvasott könyörgések „Fény a Fényből, Krisztusunk!” megszólítása.

Az ige és a fény liturgiáját az áldozati rész követte, melynek végén a főcelebráns hálát adott minden Krisztusnak adott életért.

A szentmise után Versegi Beáta Mária nővér, a „házigazda” Nyolc Boldogság Közösség tagja köszöntötte és hívta tanúságtételre az általa korábban felkért szerzetest, illetve fiatalt. Mindketten a bizalomról beszéltek.

Ulrik M. Monika nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek egykori tartományfőnöknője, a Szerzetes-elöljárók Irodájának első vezetője először egy lelkigyakorlaton tapasztalt élményét osztotta meg: miután személyes kísérője imádságban minden alkalommal rábízta őt Istenre, „tetőtől talpig az Isten kezében éreztem magam” – fogalmazott. „Ez a bizalom elindítója volt bennem.” Tanúságtételében többek között arról is beszámolt, hogy amikor szorongani kezdett a betegség, a halál gondolatától, a következő felismerést kapta: „Az a kegyelem, amit ma kapok, az holnap nem elég; és azt a kegyelmet, amire holnap szükségem lesz, ma még nem kapom meg.”

A szervezők egy fiatalt arra kértek fel, arról szóljon az imaesten, hogy mit jelent számára szerzeteseket ismerni. Szabó Zsófi, aki a Nyolc Boldogság Közösség tagjaival van barátságban, elmondta: „Amikor megláttam őket, azt gondoltam, hogy »Nahát, ők angyalok!«. Most már tudom, hogy földre szállt angyalok, s tudom, hogy emberek.” A szerzetesek barátsága által nagyobb bizalmat, nyitottságot és befogadást tapasztalt, továbbá, hogy „ha valaki Krisztus tekintetével néz rám, az nagyon gyógyító lehet”. Tanúságtétele végén a lány kiemelte: barátságuknak köszönhetően tudja, hogy a szerzetesek emberek, emberiek; s mivel tudják, hogy emberek, ismerik határaikat.

Az imaest szentségimádással folytatódott – a meghívott szerzetesek és a közös ünnepre hívást érző résztvevők közül sokan maradtak az estébe nyúló adoráción, bekapcsolódva az énekelve mondott imádságba, melyet a Nyolc Boldogság Közösség tagjai és barátai vezettek. Az oltár körül gyertyák, mécsesek világítottak – mögöttük, szemmel nem látható ragyogással, az Oltáriszentség.

Fotó: Lambert Attila

Gátas Judit/Magyar Kurír