A vízkereszttől, azaz január hatodikától hamvazószerdáig, vagyis a húsvét előtti negyvenedik napig tartó időszak a bálozás, mulatozás, evés-ivás ideje. A farsang a római kor szaturnáliáira nyúlik vissza (az ókori Rómában Szaturnusz isten tiszteletére hétnapos örömünnepet tartottak). Nálunk a XIV. századból maradtak fenn az első, farsangi szokásokról beszámoló feljegyzések.

A januári-februári vigadozások elnevezése a bajor-osztrák Fasching szóból ered, amely eredetileg a böjt napját megelőző húshagyókeddi éjszakát jelölte (a szó irodalmi formája Fastnacht – fasten = böjtölni, Nacht = éjszaka). Az olasz eredetű karnevál szó ugyancsak a böjttel függött össze (carne-vale = hús, isten veled!). A legtöbb mulatság a böjt kezdetét megelőző néhány napra esik, amelyet farsangfarkának is neveznek. A gazdagon terített asztalokról a különféle húsokból készített leveseken és sülteken kívül nem hiányozhat a sokféle édesség. És nem múlhat el úgy a farsang, hogy legalább egyszer ne készítsünk farsangi fánkot.

Magyar Elek Az ínyesmester szakácskönyvében így ír a farsang elengedhetetlen „kellékéről”: A farsangi fánk legyen könnyű, miként a hab és omlós, hogy szinte elolvadjon az ember szájában. A színe pedig legyen aranysárga. A derekán szabályos körben fehér cingulus vonuljon, amelyet köznyelven ranftlinak is neveznek. És forrón tálalják elénk farsang idején. Már javában az asztalnál üljünk, amikor sütni kezdik, s mihelyt elkészült belőle egy kisebb tálra való, azonnal adjuk be, a sütést pedig abba ne hagyjuk, mert biztos, hogy sürgősen szükség lesz újabb szállítmányra. Ha netalán hűvös előszobán kell keresztülhozni, ajánlatos letakarni fehér damasztkendővel, mivelhogy ez a finom tésztaféleség egyáltalán nem áll jó lábon a hideggel. Akkor sem, amikor már megsült, akkor sem, amikor még nyers. Már a lisztjét is melengetni kell, a kovászát is óvni a hidegtől, s mikor kiszaggatjuk, újra csak melegen kell tartani, hogy valamiképpen meg ne fázzék. Hogy végül a bőséges és ideálisan tiszta zsír, amelynek tetején úszniuk kell a belévetett nyers fánkoknak, szintén meleg, sőt jó forró legyen, bizonygatásra sem szorul azok előtt, akik a farsangi fánk természetrajzát ismerik.

Bizony gonddal, sőt üggyel-bajjal jár a jó fánk elkészítése, s aki ettől visszariad, ne is fogjon hozzá, mert úgy járhat, hogy olyan lesz a fánkja, mint a talkedli. Szívesen koncedálom, hogy a fánkot legjobb volna csak úgy puszta kézzel tépni széjjel, és úgy rakni a szájunkba. De mivel már nagy idő telt el Mátyás király óta, aki az utolsó híresség volt az ujjukkal evő emberek között, maradjunk mégiscsak az evőeszközök mellett. A kis villával igen jól fel lehet darabolni a fánkot, ha pedig valakinek ez nem sikerülne, az használja a kését is, a fokával, mivelhogy itt szakításra van szükség, nem vágásra.

A farsangi fánknak egyébként a története is vidám, karneváli

emlékeket idéz. Ez az egyszerű paraszti fánk, a Beignot, a párizsi mézeskalácsosok kedvelt készítménye, egy párizsi bálon különösen nagy sikert aratott. Felfigyelt rá az álruhában táncoló Marie Antoinette, megízlelte, azután megvette a mézeskalácsos egész kosarát. Elmondatta magának a receptjét is, megtanította rá a cukrászát – és e „fejedelmi” falatból a francia királyi udvar ünnepi fogása lett…”

Egy másik forrás szerint a fánk története Bécsben kezdődött, és a véletlennek köszönhetően született meg az első fánk. Amikor egy Krapfen nevű pék meghalt, a felesége vette át a finom kenyeréről híres pékség vezetését. Egy napon a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók egyre türelmetlenebbek lettek, és addig zúgolódtak, míg a pékné kijött a sodrából, és egy darab, keze ügyében lévő kenyértésztát valakinek a fejéhez akart vágni. Ám elvétette a célt, és a tészta a kályhán lévő, forró zsírral teli lábasba pottyant, majd pár perc alatt aranybarnára sült…

Farsangi fánk

50 dkg, néhány óráig meleg helyen tartott rétesliszthez 6 tojássárgáját, 6 dkg olvasztott vajat, 5 dkg porcukrot, 4 dl tejet, 1 evőkanál rumot, 2 dkg, cukros, langyos tejben megkelesztett élesztőt és csipet sót adunk. Fakanállal jól kidolgozzuk, aztán letakarva 25-40 percig pihentetjük, míg jól megkel. Ekkor lisztes deszkán hüvelykujj vastagságúra nyújtjuk, fánkszaggatóval kiszaggatjuk, majd betakarjuk, és újra kelni hagyjuk, míg kb. még egyszer olyan vastagra dagad. (Vigyázzunk, hogy a tészta a készítés és kelesztés idején állandóan melegben legyen.)

Erősen forrásban levő, legalább 3-4 ujjnyi zsírban (a fánkok szabadon ússzanak benne) kisütjük. Először fedő alatt sütjük, míg az egyik oldala megpirul. Így képződik rajta az ún. „ranftli”, azaz szalag. Azután megfordítjuk a fánkokat, és fedő nélkül sütjük tovább, míg ez az oldaluk is megpirul. A megsült fánkokat lyukas kanállal kiszedjük egy konyhapapírral kibélelt edénybe (a papír felszívja a fölösleges zsiradékot), majd mielőtt átrakjuk a tálba, amelyben kínálni fogjuk, meghintjük porcukorral.

Tetszés szerinti lekvárt adunk hozzá.

Forgácsfánk

30 dkg lisztből, 6 tojássárgájából, csipet sóból, kávéskanálnyi cukorból és másfél kanálnyi rumból rétestészta keménységű tésztát gyúrunk, a liszt mennyiségét szükség szerint pótolva. Jól kidolgozzuk, majd letakarva 20-25 percig pihentetjük. Késhegynyi vastagra nyújtjuk ki, és 4 ujjnyi széles és 5-6 ujj hosszú kockákra metéljük a derelyemetélővel. A kockákat középen kétszer bevagdaljuk, és forró, bő zsírban szép sárgára sütjük.

Vaníliás porcukorral meghintve, melegen tálaljuk.

Tejfölös fánk

8 tojássárgáját összehabarunk 4 dl tejföllel és folytonos keverés közt meglangyosítjuk. 2 dkg élesztőből kevés tejjel és liszttel kovászt készítünk, és mikor megkelt, összekeverjük 50 dkg liszttel, csipet sóval, kevés cukorral és 2 dl langyos tejjel. Ezt a tésztát addig keverjük a langyos, tejfölös tojásmasszával, míg szép sima lesz.

Langyos helyen megkelesztjük, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, újra megkelesztjük és végül bő, forró zsírban megsütjük.

Jády Mónika
baratno.com