A pletykát valamiért mindenki rossznak könyveli el. Beszélgetés Szvetelszky Zsuzsa pletykakutatóval.

„Juli néni, Mari néni, letye-petye, lepetye,

jár a nyelvük, mint a rokka, letye-petye, lepetye." 

 

 

A fent idézett mondóka, nyilvánvalóan a pletykára utal. Ezt a tevékenységet valamiért mindenki rossznak, nem kívánatosnak könyveli el. Nem így Szvetelszky Zsuzsa, akinek választott hivatása, a pletyka kutatása. Amikor erről tudomást szereztem, lelki szemeim előtt megjelent, amint járja a falvakat, s fejkendős, idős nőktől „begyűjti" az éppen aktuális pletykát.

– Gondolom nem így zajlik a kutatás. De akkor valójában mivel foglalkozik a pletykakutató?

– Mindenekelőtt hadd mondjam el, hogy a pletykát, mint egészet, nem lehet kutatni, hiszen egy nagyon összetett, szerteágazó jelenség. Ezért csak egy-egy jellemző tulajdonsága az, ami kutatható. Ilyen például az, hogy a férfiak, vagy a nők pletykálnak, milyen gyorsan terjed az adott közegben, hogyan „viselkedik", mint hálózati tevékenység, és még folytathatnám.

– Egyáltalán mit nevezünk pletykának?

– A pletyka ismerhető szereplőkről szóló, nem publikus információ, ami természetes, kis közösségekben érvényesül, és legfőbb jellegzetessége a terjedés, valamint az, hogy a saját véleményem is hozzátehetem. A híres emberről szóló anekdotán például nem tudok változtatni, hozzátenni, mert kívül esik az ismerősi körön. Mondhatnám azt is, hogy a pletyka fontos eszköz az emberek számára, hogy információk birtokába jussanak másoktól, vagy elboldoguljanak a társadalmi hálózatokban a munkahelyükön és mindennapi életükben egyaránt.

– Ez a hivatás nem olyan hétköznapi foglalkozás, amely minden kisgyerek álmában megjelenik. Hogyan lett Önből pletykakutató?

– Kezdetben az internet szociálpszichológiáját kutattam, ekkor bukkantam rá a pletykára. Úgy láttam, erről a témáról keveset írtak, ahhoz képest, hogy milyen nagy jelentőségű, hiszen minden embert érint. Elkezdtem hát vizsgálni, mi is a pletyka, hogyan működik. Sok érdekes dolgot tudtam meg. Például0 azt, hogy egy-egy pletyka nem sokáig érvényes, nagyon gyorsan „mozog", változik – az aktualitás élteti, viszont abban a pillanatban, amikor él, nagyon sok mindent elmond, az adott csoportról. Végül odáig jutottam, hogy már a barátiam is azt javasolták, írjak egy könyvet a tapasztalataimról. Így született egy 250 oldalas könyv magáról a pletykáról. (A könyvet, melynek címe: Pletyka, ajánlom mindenkinek. Izgalmas olvasmány! A szerk.)

– Mi, emberek mumusnak kiáltottuk ki a pletykát. Valóban az?

– Nem, nem mi emberek kiáltottuk ki mumusnak. A Biblia, a Korán és más Szentírások tették azzá, a köznép nem tartotta rossznak, ezért pletykált! Mindig az adott hatalom mondta meg egy népnek, mit tehet, és mit nem. A nép pletykált, mivel nem volt egyéb fórum, ahol hangot adhatott volna nézeteinek. Ma több oka is van, annak, hogy a pletykát rehabilitáljuk: a média elveszi az időt a pletykától, az internet tömegeket képes összetömöríteni és blogokkal, weboldalakkal „a hátunk mögött", könnyebben mondjuk ki, amit gondolunk. A pletykálkodás nem öncélú tevékenység. Ha egy közösségben valaki eddig nem ismert információ birtokába jut, azt tovább is adja, növeli a presztízsét azzal, hogy a megszerzett információt „bennfentesként" megosztja a közösséggel.

– Vagyis jó pletykafészeknek lenni?!

– Jónak talán jó, de egyáltalán nem könnyű! Jó emlékezőtehetség kell hozzá, és a „jólértesültség fitogtatásához" való tehetség is. A pletykafészek nem valószínű, hogy a közösség legokosabb embere, sokkal inkább élmunkás a társadalmi kommunikáció „Sződd magad!" mozgalmában, akinek ügybuzgósága visszataszító is lehet. Ha egyszer azonban ráragadt valakire ez a titulus, a környezetében élők várják tőle az újabb pletykákat.

– Van a pletykálásnak „értelme", hadd ne mondjam: haszna, az emberek számára?

– Hogyne. Ebből tud meg minden aktuális hírt az ember. Kistelepüléseken, kisvárosban rendkívül nagy jelentőséggel bír, és nagyon erős a hatása is. Főleg, mert mi magunk is változtathatjuk, hozzátehetjük a saját élményünket. Vagy nézzünk egy vállalatot: a vállalati információáramlás segít az új munkavállalónak abban, hogy beilleszkedjen – képet kap a vállalat működéséről, megtudja, mire érdemes odafigyelnie, mi a főnök vesszőparipája, hogyan viselkedjen az új csapatban, milyen buktatókat rejt az első pár nap, stb.

– Hogy fogadják az emberek, amikor kiderül mi is a foglalkozása?

– Leginkább csodálkoznak, sokan nem is tudják, hogy van ilyen. Aztán felülkerekedik a kíváncsiság: mi is az, amivel foglalkozom, majd az is előkerül, hogy meg lehet-e ebből élni?!

– Köszönöm a beszélgetést!

Orbán Erika