Mozgalmas hónap lett a március Pusztina életében. Megünnepeltük a nőket, tojást festettünk, eltelt a Húsvét és az elmúlt hétvégén két nevezetes esemény is történt. A frumószai szavalóversenyen mindkét diákunk kiválóan szerepelt, a kicsiket Laslau Cristina Bianca, másodikos tanuló képviselte. A nagyoknál Sabau Anca Cristina, ötödikes szavalónk második helyezést ért el a tizenhat versenyző közül Horváth István „Tornyot raktam” című versével.
Így nagyon boldogan jöttünk haza Frumószáról, hogy a vasárnapi nagy eseményre készülődjünk, amikor is Pusztinára látogatott a korunk legnagyobb magyar mesemondója, Berecz András. Korán reggel Ilona kalácsot hozott, Mihály nagy-hatalmas üstöt a hozzávalókkal együtt, jött Tinka is az asszonyokkal, és elkezdődött a sürgés-forgás. Mi, a somoskai magyartanárnővel, Fülei Marikával, dagasztottuk a kürtőskalácsnak valót, a férfiak tüzet raktak, még a gyerekek is kivették a részüket a munkából. Ragyogó szép idő volt, ezért az udvaron terítettünk asztalt. Betoppant az a fogorvos is feleségével, aki az 1970-es években Pusztinában hét esztendeig lakott, és Berecz András jó barátja. Ismerve Berecz András szenvedélyét a régi énekek, mesék gyűjtése-hallgatása iránt, az orvos pusztinai öregasszonynak öltözött és szerényen meghúzódott az asztal sarkán. Időközben a csicsói vendégekkel Berecz András is megérkezett. Nyisztor Ilona körbevezette őt a házban, megnézte a gyerekek munkáit, majd hátrasürgettük az udvarra, hogy ott vár egy szegény öregasszony a napon és az az egyetlen vágya, hogy egy régi éneket elénekelhessen Berecz Andrásnak. Mondta is rögtön András bátyánk, hogy: na, hát akkor ne várassuk szegényt, s sietve ment oda a „szegény öregasszonyhoz”, aki szégyenkezve ült a széken, arcán a borostát ügyesen álcázva egy kendezővel. Rázendített egy régi pusztinai énekre, igazán meglepő hangon, amitől András bátyánk először hátrahőkölt, aztán huncutságot sejtve közelebb ment, míg lassan rá nem ismert az álca mögött a régi jóbarátra. Öröm, kézfogás, baráti ölelés, mindenki jól mulatott a tréfán, lassan a tokány is elkészült puliszkával, sült a kürtőskalács, Ilona töltötte a pálinkát, a balkáni zenészek húzták, olyan fergeteges jókedv kerekedett, hogy olyan csak a mesékben van. Velünk voltak az MCSMSZ vezetői, tanár kollégáink, a gyerekekkel együtt, aminek külön nagyon örvendtünk. Megérkezett a Duna TV, a Hargita Népe és a magyar kormány részéről küldött könyvszállítmány is, amit Karda Emese adott át a pusztinai gyerekeknek.
A közös ebéd után elkezdődött a műsor. Nyisztor Ilona nyitotta meg a pusztinai gyerekekkel, aztán átadták a szót Berecz Andrásnak. A teremben alig fértünk, mindenki jól szórakozott, ahogyan András bátyánk szövögette a mesét a Kőtörőről, aki Nap akart lenni, aztán Felhő, Szél, Kő, míg rá nem jött, hogy a legjobb kőtörőnek lenni. Egy kanyar után felbukkant Farkaslaka Tamási Áronnal és Kántor szamárral, akit a székely „nem is nézhet, nemhogy tartsa”. Aztán térült-fordult a történet, végül a szamár becsülete is helyreállíttatott egy mesével, amit Berecz Andrásnál jobban senki nem tud elmondani.
Kedvet kaptak a mi mesélőink is, Mátyás István bácsi elmesélte, hogyan esett meg vele, amikor egy tengerparti üdülést nyertek az apójával, még az 50-es években, aztán szentes mesék következtek Laslau Narcis és Spataru Larissa előadásában; Timár Magdolna az együgyű legény történetét mondta el, majd énekeltek a pusztinai gyerekek, táncoltak a frumószaiak, végül az Öves együttes fellépésével zárult az előadás.
Fájó búcsút vettünk Berecz Andrástól, aki Somoska felé indult tovább, de szavát vettük, hogy nemsokára újra ellátogat hozzánk. Az ittmaradók pedig az Öves együttessel bálozhattak, énekelhettek, táncolhattak kimerülésig.
Mindenkinek hálásan köszönjük a segítséget, jelenlétet és mindenkit szeretettel visszavárunk.
Nyisztor Ilona, Vajda Éva és Szabó László - pusztinai magyartanárok
Pusztina - 2008-03-31
