Bővebben: Szent CecíliaSzent Cecília a középkor végétől a tizennégy segítő szent egyike, az egyházi zene patrónája. 230 körül halt meg, ünnepét a 6. század óta november 22-én ülik. Legendája szerint Cecília a 3. században élt, előkelő családban született. Kora ifjúságában szüzességet fogadott, azonban szülei egy Valerianus nevű ifjúhoz kényszerítették. Cecília a nászéjszakán rábírta férjét, hogy ne érjen hozzá, azt mondta, egy angyal őrzi tisztaságát. Valerianus kíváncsi volt Cecília „titokzatos jegyesére”. 

Bővebben: József a lényegre tanít bennünket!November 17-én délelőtt a Szentatya a VI. Pál Teremben találkozott az Olaszországból és a világ minden tájáról érkezett zarándokok és hívők csoportjaival. Olasz nyelvű beszédében, új katekézissorozatot kezdve, Szent Józsefről elmélkedett. Első katekézisének témája: Szent József és a környezet, amelyben élt (vö. Mik 5,1.2–3.4).

Bővebben: Nemzeti eszme, keresztény erkölcs, testvériség és szeretet – ez a keresztény Magyarország…1919. november 16-án vonult be Budapestre a Nemzeti Hadsereg élén Horthy Miklós fővezér. A főváros népe szinte egy emberként várta ezt a vasárnapot, a két forradalom zűrzavara, a vörös terrorra következő román megszállás után a jogfolytonosság helyreállításának nyitányát. Az alábbiakban a korszak két jelentős, liberális napilapjának az írásai alapján idézzük fel ezt az eseményt, s Magyarország utolsó királykoronázó hercegprímásának beszédét.

Bővebben: Árpád-házi Szent Erzsébet példáját kövessék a ferences világiak!Nagykáptalanjuk alkalmából november 15-én fogadta a pápa a Vatikánban a ferences világi rend férfi és női tagjait. Az életszentség, a szegények segítése, az evangelizálás a feladatuk – mondta nekik a Szentatya, és arra kérte őket, vigyék el a világba a reményt, mely Krisztus világosságából fakad.

Bővebben: A szegények láttán a keresztények legyenek a remény szervezői!November 14-én délelőtt a Szentatya ünnepélyes misét mutatott be a Szent Péter-bazilikában a szegények ötödik világnapja alkalmából, amelyen kétezer szegény és nélkülöző ember vett részt az őket kísérő önkéntesekkel és a Róma környékén őket naponta segítő számos karitatív szervezet képviselőivel együtt.

Bővebben: Az egyedüli biztos alap a JóistenÉpp egy megbeszélésről jött, majd egy másik programra igyekezett, de a kettő között nagy szeretettel fogadott egy találkozóra a gyulafehérvári érseki palotában Kovács Gergely érsek. Beszélgetésünk során mesélt a mindennapi teendőiről, arról, hogy mi erősíti meg őt napról napra, valamint hogy mennyire fontos az Istenbe vetett hit ezekben a vészterhes időkben. A főpásztor abbéli aggodalmának is hangot adott, hogy sokan nem élnek az oltás lehetőségével, noha ez lenne az egyedüli megoldás jelenleg. 

Alkategóriák