A Katolikus Karitász Kelet-Magyarországon beregi termelőktől 2,5 tonna almát vásárolt és a dévai gyerekeknek ajándékozta. Segítség ez az almatermelőknek, akik nehezen tudják értékesíteni munkájuk gyümölcsét, és a gyerekeknek is, hiszen ilyen jó minőségű gyümölcs nem minden nap kerül asztalukra. Kétszeres segítség a második éve megszervezett alma-akció.

Jótékonysági hangverseny Szekszárdon:

Az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete jótékonysági hangversenyt rendez a dévai Szent Ferenc Alapítvány javára. A jótékonysági hangversenyre a Művészetek Házában 2005. december 12-én 19 órakor kerül sor. Fellépnek a Liszt Ferenc Zeneiskola művésztanárai és növendékei. 

Egy hideg, önző, kiábrándult és pénzéhes világban Böjte Csabával megjelent az isteni szeretetből fakadó irgalmasság emberi életet mentő cselekedete. Milyen más, friss, üde és isteni üzenetet hordozó ez! Nemcsoda, hogy  előtte emberi szívek sokasága megnyílik – mintegy ráfelelve: ilyenre vártunk már régóta!

Október 23-án délelőtt Csaba testvér misét celebrált a Manhattan-i 82-ik utcai Szent István templomban. Ezt követően a délután 3 órakor kezdődő a New York Polgári Kör és a New York és környéki Egyházak és Egyesületek Nagybizottsága által szervezett központi 56-os rendezvényen vett részt, ahol nagy sikerű ünnepi szónoklata koronázta meg a megemlékezést.

Amikor Julius Cézár Ázsiából elindult Olaszország felé, hogy tudassa Rómával mekkora győzelmet aratott, egy nagyon rövid, de igen hatásos üzenetet küldött a szenátusnak: “Veni, Vidi, Vici” - Jöttem, láttam, győztem!

Igaz, Böjte Csaba atya nem egy hadvezér, de ő is elküldhette volna ezt az üzenetet Chicagóból nem csak Dévára, de az egész világnak. Eljött, beszélt hozzánk és győzött.

Jelesre vizsgázott a Magyar Ház, és sok más magyar szervezet irgalomból az elhagyatott árva gyermekek megsegitésével. Mi mindannyian, akik ott voltunk október 30-án délután a Magyar Házunkban, a szeretet és az emberiesség legszebb érzéseit és üdvözleteit eresztettük utnak a messzi Erdélyi gyermekotthonokba.