Aug. 10-11-12-én Lelkigyakorlatot tartunk Csobánkán.

Szeretettel várunk, 

Csaba t. 

Talán nem véletlen, hogy több sikeres világklasszis sportoló is mélyen hívő: a hit és a sport ugyanis több dologban is hasonlít, amelyeket alaposan megvizsgálva a saját lelki életünkre is fordíthatunk. Edzésre fel!

Ha őszinte akarok lenni, akkor két szenvedélyem van: a hit és a magyar futball. Nem tudom melyikről nehezebb mostanában beszélni, de az tény, hogy a magyar futballhoz eléggé nagy hit kell.

Világéletemben érdekelt a sport, és Istennek hála – szó szerint – ezzel is foglalkozhatok, igaz kívülről, sportújságíróként. Napról-napra látva a sportolóinkat, a sikert-sikerre halmozó legendáinkat, – nem a labdarúgókról van itt most már szó – hasított belém a tudat: a hit és a sport rengeteg közös jellemvonással bír.

Közülük is kiemelkedik kettő: az akarat és a fejlődésre való készség.

El tudod képzelni, hogy valaki olimpiai bajnok lesz edzés nélkül? Ugye hogy nem, lehetetlen! Ugyanígy vagyunk mi is: ha Istenhez közelebb szeretnénk kerülni, ha a hitünket meg szeretnénk erősíteni, akkor minden nap gyakorolnunk kell. A keresztény ember egyik legjobb edzéslehetősége az ima: ezen keresztül tudunk igazán bensőséges és mély Isten-kapcsolatot elsajátítani. És pontosan ugyanaz fog történni velünk, ha kimaradnak az imák, mint azzal a sportolóval, aki egymásután több edzést kihagy: teljesítménye hanyatlásnak indul, kondíciója gyengül, eredményei romlanak.

Irigylem és csodálom azokat a világklasszis úszókat, akik akár hetente ötször is felkelnek hajnalban, hogy hatkor már a vízbe csobbanjanak. Télen a fagyos sötét reggeleken felkelni és nekivetkőzni, igazán bravúros teljesítmény. Hallottunk-e valaha olyat, hogy Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, vagy Milák Kristóf kihagyott egy hajnali edzést, mert nem volt hozzá kedve? Pedig higgyétek el, hogy vannak tréningek, amikor semmi kedvük nincsen áldozatot hozni, mégis megteszik.

És hányszor és hányszor fordul elő, hogy egy-egy napon nincsen kedvünk imádkozni: fáradtak, nyűgösek vagyunk, nincs kedvünk Istenhez, úgy érezzük nincsen mondanivalónk, és néha nem is vagyunk kíváncsiak rá. Egészen biztos vagyok abban, hogy különlegesen kegyelmi pillanatok azok, amikor nehézségünkre esik a vele való beszélgetés, de mégis megtesszük, mert így tudunk igazán szorosan közel lenni Hozzá. Tartsál ki akkor is, amikor igazán nehéz! Ne add fel, mert később igazán büszke leszel magadra, hogy a legnehezebb pillanatokban is mindig kitartottál a hitedben!

Ráadásul nekem katolikusként vannak teljesen legális doppingszereim is: mindjárt ott van a rehabilitációs edzés, másnéven a gyónás, vagy maga az Oltáriszentség. Ahogy a sportolók is elmennek edzőtáborba, hogy fejlesszék magukat, ugyanúgy kell nekünk is kiszakadnunk néha a világ zajából, hogy arra koncentráljunk, ami a legfontosabb kellene hogy legyen az életünkben: az Istennel való személyes kapcsolatra.

Ne feledd, hogy napi „edzések” nélkül nem fogsz tudni szoros kapcsolatot kialakítani Istennel: egyre csak távolabb és távolabb fogsz Tőle kerülni, ami azért is baj, mert így sokkal nehezebb lesz majd újrakezdeni. De ami nagyon jó hír, hogy ez utóbbit bármikor megteheted: újrakezdeni a lelki edzéseket és visszakapaszkodni. Hidd el, ez is legalább annyira jó érzés mint a dobogó tetején állni! Tedd ezt az edzéstervet minél színesebbé: olvasd a Szentírást, mondjál kötött és személyes imákat, ugorj be hétköznap valamelyik templomba: rá fogsz döbbenni, hogy mennyi lehetőséged van arra, hogy építsd kapcsolatodat Istennel!

Martí Zoltán

Fotó: Stock

https://777blog.hu