Május 22.-én érkeztünk meg a Ferences alapítvány Nagyszalontai otthonába. Egy fiú családnál kaptunk szálást ahol az első négy napban segítettünk az ottani fiatal Levente nevelőnek.

Eleinte felbolygattuk a család életét, de hamar össze szoktunk a fiukkal és segítségére tudtunk válni a nevelőnek. Voltak konkrét feladataink, mint például a kicsik oviba vitele, vagy az ebéd megfőzése, de az időnk nagy részében fel kellett magunkat találni, munkát kellett keresni. Így szabadítottuk meg Leventét szennyestől és segítettünk neki elvégezni a szükséges házi munkát(mosni- takarítani, sütni- főzni,). A gyerekek nyitottak voltak felénk eleinte inkább játszótársaik voltunk mint a nevelőik, de idővel ez megfordult és amellett hogy megmaradt a jó kapcsolat köztünk, nevelőként tekintettek ránk,mivel a mindennapi tanulásban, leckekészítésben segítettünk a gyerekeknek.

Szerda délutántól egy tizenhárom fős lány családban volt ránk szükség. Itt nem mint segítők, hanem mint nevelők kellett helytállnunk. Marika nevelő csütörtök reggeltől egészen hétfő délig, ránk hagyta a családját. Ez egy héttel később megint megismétlődött, de akkor már több tapasztalattal rendelkeztünk.  A szigorú napirendhez kötve magunkat miden reggel hatkor keltettünk. A gyerekek maguktól öltözködtek, maximum az ovisoknak kellett néha besegíteni. Reggel mindenkinek van egy órája, hogy összeszedje magát, beágyazzon és elvégezze a napi feladatát. Mindenkinek van valamilyen kötelessége van a házimunkában, WC, tusoló, szoba, lépcső vagy konyhatakarítás, cipős vagy könyvespolc rendezés, cserepes és kerti virágok öntözése, gondozása, asztalterítés és rámolás.

Hétkor van reggeli, fél nyolckor pedig már indulnak is a nagyok, önállóan az iskolába. Az ovisokat negyed órával később mindig mi kísértük az óvodába. A délelőtt hátralevő részében volt időnk az ebéd elkészítésére. Volt, hogy erősen meg kellett erőltetni a fantáziánkat, hogy a meglévő alapanyagokból milyen ételt készítsünk, de végül mindig ízletes ebéd párolgott mire a gyerekek hazaértek.

A lányoknál az energiánk legnagyobb részét a fegyelmezés vette el. A nagyobbaknál, nehezen tudtuk megtalálni a köztes szerepet (egyensúlyt) a játszótárs és a „nevelő néni” között.

E három hét alatt, sok különleges programon tudtunk részt venni. Voltunk Nagyváradon, városnapokon és még sok színesprogramon. Például gyereknapon korán reggel, sok, gyerekekkel telitett autó indult meg egy közeli településre, Méhkerékre. Ott nagy örömmel és reggelivel fogadtak minket, majd különböző vidám programokon vettünk részt (pl., lovagolás, ugráló vár, foci, szekérkörút a faluban). Ezen a napon az egyik nevelő ránk bízta egy hét éves fogyatékos gyerekét, hogy a nap folyamán mi vigyázzunk rá. Gyurika folyamatos odafigyelést igényelt, a nap végére mindketten nagyon lefáradtunk, ugyanakkor örülünk, hogy ezt a fajta szociális munkát, ha ugyan csak egy napra is, de kipróbálhattuk.

Mikor eljöttünk otthonról, mindenki azt mondta, hogy legyünk nyitottak és akkor többet fogunk kapni, mint amit adni tudunk. Nem hittük, hogy ez igaz lehet. De most hogy hamarosan elmegyünk, úgy érezzük, hogy nagyon sokat tanultunk, kaptuk a gyerekektől.

Úgy léptünk be az otthon kapuján, hogy csupa idegen gyerek bámult ránk, most mégis mindenkitől nagyon nehéz lesz elbúcsúzni és csupa ismerős arcot hagyunk itt.

Karlócai Rubina, Kollár Rozália

Örömmel köszönöm Kollár Rozália és Karlócai Rubina lelkes munkáját akik gyerekeink és munkatársaink szolgálatára, javára voltak köztünk.

Hálát adok Istennek, hogy szeretettek, szolgáltak szerényen, alázattal, szorgalommal és kedvességgel.

Ilyen segítségeket szeretettel várunk és fogadunk a továbbiakban is, akik önzetlenül segítik a mindennapi életünket.

Tisztelettel:

Pál Mária