Istennek legyen hála szerencsésen haza értünk a tarka, színes Erdélybe!! Nincs itt sok márvány, meg üveg palota, de azért én mégis szeretem a szép szülőföldem!!
Csaba t.
Életemben sokszor megadta az Isten, hogy megfürödhetem az irgalmas szeretetben! Talán egyik legszebb ilyen élményem, a teológián az első napokban ért engemet. Kisé szégyenkezve vallom be, hogy gyerekként soha nem ministráltam, szolgáltam az oltár körül, így Gyulafehérváron, mikor mint B betűsként a névsor elején lévőként már az első héten beosztottak, hogy a börtönt viselt, szentéletű Jakab Antal püspök úrnak ministráljak, nagy bajba kerültem! A püspök úr reggel korán misézett a kis kápolnájában, ahol Márton Áron is a házi őrizet hosszú évei alatt rendszeresen misézett, egy csodálatos szent helyen, ahova szinte csak lábujjhegyen mertem belépni. Szépen beöltöztünk a szentmisére, és mikor kimentünk az oltárhoz, akkor láttam, hogy csak ketten vagyunk a kápolnában. A szentéletű főpap el is kezdte szép latin nyelven az énekes szentmisét. Én voltam a ministráns, a "nép", nekem kellett volna szépen válaszolgatni a szentmise megfelelő helyein. Sajnos, én énekelni nem tudok, latinul sem tudtam, a nagy csatos misekönyvben sem tudtam eligazodni, így a válaszaim nagyon vontatottak, "dadogósak" lettek. A püspök úr végtelen türelemmel, minden egyes alkalommal megvárta, hogy én összevissza lapozva kikeressem, majd nyökögve felolvassam a számomra érthetetlen sorokat. Ha sehogyan sem boldogultam a nagy könyvben, akkor ujjával szelíden mindig megmutatta a rám eső sorokat. A mise végén, a főpásztor letérdelt és szépen hosszan, csendben imádkozott, én is ott térdeltem mellette, de már azt sem tudtam, hogy jövök, vagy megyek a teológiáról, fel voltam készülve arra, hogy, mint buta analfabétát szépen elfognak küldeni haza! A püspök úr felállt és csontos kezét vállamra téve csak annyit mondott, hogy: fiam, várjon meg itt! Elment a szobájába, én csendesen vártam az ítéletet, huszonöt éves katonaviselt ember voltam, tudtam, hogy a világban az ember teljesítményét értékelik, és aszerint kérlelhetetlen szigorral minősítik az embert!
A hosszú, visszhangzó folyosón a püspök úr lépéseit szorongva hallgattam, lábát kissé húzva, csoszogva jött. Csak később tudtam meg, hogy évekig, lábán bilinccsel, láncos vasgolyóval élt a börtönben, és megszokta, hogy csak lassan, lábát a földön húzva járjon, hisz így kevésbé vágott húsába a vaspánt, a szabadulása után is megmaradt ez a megfontolt mozgása. A legfőbb elöljáróm lassan jött a folyosón és én fel voltam készülve arra, hogy teljesítményemet értékelve elfog küldeni! Megérkezett, de nem ítélt el, hanem a kezében egy szép mosolygós narancs volt, melyet végtelen jósággal felém nyújtott, és szelíden megköszönte a szolgálatomat. Akkoriban, - 1983. szeptemberében - a kommunizmus kellős közepén, a narancs talán még a fehér hollónál is ritkább finomság volt. Kijöttem a püspöki palotából kezemben a naranccsal, és a székesegyház előtt szívemben viharzó gondolatokkal letérdeltem, és hálát adtam a nagy Istennek ezért az életemet meghatározó, szó nélküli tanításért! Akkor és ott világosan éreztem, hogy ez az irgalmas Isten útja, ez az az út melyen én is szeretnék járni, mely nem ítélkezik hanem szeret, mely jósággal, bizalommal lehajol a legkisebbekhez is, tudva azt, hogy nem ítéletre, hanem irgalmas, tanító türelemre vágyik az ember ezen a földön! Kicsinységem jóvoltából, a boldog emlékű püspököm talán életem egyik legfontosabb, mindennapjaimat meghatározó tanítását adta, megmutatta az irgalmasság gyógyító erejét, csodálatos boldogságot adó, minden embert jobbá tévő végtelen hatalmát! Valóban így igaz, mert akkoriban egy hétig ministráltunk szerre a püspök atyának, és én másnap reggelre biza szinte kívülről megtanultam a nagy latin misekönyvet, így hétvégére már ha nem is énekelve, de szépen tudtam válaszolni nagy püspökömnek, az irgalmas Istent dicsérő könyörgéseire!
Szeretettel,
Csaba t.
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt, és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul
Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta: „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37
Csaba testvér előadása 2015. október 06.-án, kedden este 18:00- tól a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
"Befogadtatok"
"Egy este a lelki egészségért"
Befogadtalak! "...Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és BEFOGADTATOK,..."
Jegyár elővételben, szeptember 20-ig: 2.200 Ft
Szeptember 21-től: 2.500 Ft
Jegyek szeptember 8-tól válthatók a Pro Kultúra jegyirodájában.
A rendezvény a Rendben van Kft. szervezésében valósul meg.
Amikor önzőn csak magunkra gondolunk, akkor a pokol már a földön is megvalósul, de ha egymásra figyelve , egymásról gondoskodva éljük életünket, a mennyek országa már köztünk van itt, a földön.
Szeretettel,
Csaba testvér
"A gyermekek a legszebb gyümölcsei annak az áldásnak, amelyet a Teremtő a férfinak és a nőnek adott."
Ferenc pápa
Meghívtak Budapesten egy szórakozó helyre, talán most megyek a negyedik alkalommal diszkóba, gyere el te is 
holnap, október 7-én 19.oo órától, Ötkert-V, Zrínyi ut. 4.
Jó tudni azt, hogy minden embert ugyanabból az anyagból teremtett az Isten, s mindannyian egymásnak testvérei vagyunk! Azt gondolom, hogy nem lebontani kell a templomokat, hanem mindazokat a helyeket, hol találkozhatunk testvéreinkkel, templommá kell szentelnünk azáltal, hogy ott jótestvérekként, vidáman, szeretetben, Istenünkre figyelve örömben együtt vagyunk! "Hol ketten hárman az én nevemben összegyűltök, - mondta Jézus Krisztus - ott vagyok én is köztetek!" Gyere el te is, és meglátod, hogy a diszkó is templommá változik, ha ott a szeretet, az Isten nevében gyűlünk össze! Csaba t.
A megszentelő kegyelem.
A megszentelő kegyelem Isten legnagyobb ajándéka. Isten életének elve, közvetítője az értelmes teremtményekben: az angyalokban és az emberekben. Istenben csak szellemi élet van, vagyis értés és akarás. Egészen pontosan: Isten lényege olyan végtelen szellemi természet, állag, amely egyszerre mindentudó és mindenható. Ő tehát nem ismer meg újat, mint az emberi megismerő képesség, az értelem, mert mindent ismer, ami ismerhető, akár már létezik, akár csak létezhet. A teremtés előtt is ismerte ezt a világot teljes egészében, és az ehhez hasonló más fajta világot is, amit létre is tudna hozni. Isten nem ismereteket szerez, amikből új ismeretek születhetnek, tehát nem gondolkodik, Ő tud. Isten lényege mindenható. Mindent megtehet, amit csak akar. A teremthető végtelen sok világból a mostanit választotta és hozta létre, vagyis nem alakította ki más valamiből, hanem létet adott neki. Ezt hívjuk teremtésnek. De ha akarná, a többi változatot is meg tudná valósítani. A teremtett világban két fajt ajándékozott meg szellemi léttel: az embert, akit anyagi testtel és a vele egyesített szellemi lélekkel a látható világ koronájának szánt, és a tiszta szellemi létű angyalokat. Mindkettőnek a magáéhoz hasonló értelmet és akaratot adta. Az embernek az anyagvilág megismeréséhez adott anyagi megismerő képességeket is, az öt érzékszervet: látást, hallást, szaglást, ízlelést, tapintást. Az értelem és az akarat a lélek képességei, nem maga a lélek. Az emberi értelem az anyagi tapasztalatokból állítja össze a gondolkodáshoz szüksége fogalmakat. Pl. a szem látja a fák hatalmas csoportját, az aljnövényeket, a köztük élő állatokat. Ebből a fantázia belső képet alkot, amely felidézhető. Ha több ilyen ismerete van különböző erdőkről, akkor az értelem kiemeli a mindegyikben meglévő közös vonásokat, és azokat egy új szóval fantáziakép nélkül fel tudja idézni: ez a fogalom: erdő. Az érzéki világot, ennek létét, rendjét, szépségét szemlélve az emberi ételem el tud jutni odáig, hogy kimondja: minden létező egy másik létezőtől kapta létét. Sokan úgy vélik, hogy ezek az okozatok és létesítő okok végtelen sorban követik egymást. A gondolkodó értelem viszont rádöbben: végtelen sor nincs, nem lehet, mert minden sornak van eleje és vége, a végtelennek pedig sem eleje sem vége nincsen. Értelmünk így gondolkodva vonja le a logikus következtetést: olyan létesítő okra van szükség, ami/aki maga nem okozat, hanem abszolút Lét. Ez az Isten. Ha Isten természetes képességünket egy természetünket felülmúló ajándékkal magasabb síkra emeli, ezen a természetfeletti fokon nemcsak Isten létét tudja könnyebben megismerni és elfogadni, hanem azokat a további ismereteket, értékeket is, amiket Isten önmagáról már a világ fennállása óta közzé tett, szakszóval: kinyilatkoztatott. Ezt az alapvető természetfeletti ajándékot nevezzük megszentelő kegyelemnek. Ez állandó képességként bennünk, a lelkünkben él. Bizonyos nagyságrendben kapjuk Istentől a keresztség szentségében, aztán halálunkig korlátozás nélkül növelhetjük a többi szentséggel, imádsággal, jótettekkel. A szülőkön múlik elsődlegesen, hogy ezt mielőbb biztosítják-e gyermekeiknek. Assisi Szent Ferencnek az édesanyja, Pica asszony születése után azonnal kérte. Az édesapa, Pietro di Bernardone otthon sem volt, amikor kisfia megszületett. Mint posztókereskedő árut vásárolni Franciaországban járt. Ez bizonyára hosszabb időt igényelt. Az édesanya a természetes élet mellé a nagyon fontos természetfelettit is biztosítani akarta. Maga választott nevet is kisfiának, azzal sem várta meg a férjét. A János nevet adta neki. Az apa hazaérve biztosan nagyon örült a fiának, de ő gyakorlatiasan gondolkodott: nem annyira a megszentelő kegyelem hatása érdekelte, hogy a kisfia valamelyik Szent János oltalma alatt máris a mennyország örököse, hanem a maga tekintélyes üzletének jövendő gyarapítóját, francia kapcsolatainak bővítőjét akarta látni. Fiát első perctől kis franciának,Francesconak hívta...
Gratulálok az Isteni Irgalmasságról elnevezett Dózsagyörgyi otthonunk lakóinak Szent Fausztina emlékünnepén!! E kedves lengyel nővér volt aki életével, munkásságával felhívta a világ figyelmét, hogy teremtő mennyei Atyánk nem csak végtelenül igazságos, de irgalmas is!! Ha Isten képére és hasonlatosságára szeretnénk átalakulni, akkor Istennek ezt a szép vonását, az irgalmasságot is meg kell tanulnunk, mindennapi viseletünké kell váljon! Ezért is neveztük el egyik legszebb házunkat az Isteni Irgalmasságról!
Irgalmas szeretettel ölelem Évát, Adélt és a ház minden lakóját! Csaba t. 
