Ágnes, Renáta, Magdolna és Julianna – négy hölgy, akik már sokféle munkával megpróbálkoztak, míg hivatásukra rátaláltak. Olyan fehérnépek, akik családjukat nagycsaláddá bővítették, minden délutánra akár kéttucatnyi gyerekkel is szaporítják a famíliát, oktatva, etetve őket, úgy nevelve, hogy ha felnőnek, soha ne kelljen a valódi család hátrányos helyzete miatt kisebbnek, kevesebbnek érezniük magukat.

Böjte Csaba atya lélekmentő otthonaiban találta meg e négy nő hivatását, és sok kis sikerélményt, amely nem fordítható le anyagiakra: egy jóllakott gyerek mosolya, a sok elégtelen után egy jeles az ellenőrzőfüzetben, egy történet, amit soha, senkinek nem mert elmondani a sanyarú sorsú családba csöppent emberpalánta.

A Gyergyói-medencében mindenki tudja, Szárhegyen leltek tanyát az árva vagy kegyetlen családi körülmények közül érkező gyerekek. Ott nevelkednek a kolostor árnyékában e gyerkőcök, délutánonként pedig megszaporodik számuk, hisz olyankor a községbeli rászorulók gyerekei is velük együtt tanulnak, játszanak.

A szárhegyi, második otthon csápokat eresztett, délutánonként immár több településen egy-egy osztálynyi gyerek ül össze, hogy miután megebédeltek, együtt készüljenek a másnapra… s egy kicsit az életre is.

Remete központjában az iskola egy különálló épületében vert tanyát egy ilyen csapat. Ágnes, a nevelőjük minden gyerek kedvence tudja, déli tizenkettőkor, mikor a legkisebbek megérkeznek, kezdődhet a kenyérkenés, mert mindenki farkaséhes, addig nem fogja őket a tanulás, amíg nincs tele a pocak. Mondja, próbálkozott azzal, hogy délben hazaküldje ebédelni „fiait", de legtöbben úgy tértek vissza, hogy odahaza nem volt mit burkolni, ennének valamit. Így az Ágnesék teheneitől hozott tejből, az egyik pedagógus által felajánlott lekvárból jókat lakmározhatnak ebéd gyanánt.

E gyerekek ellátására a Dévai Szent Ferenc Alapítvány napjára száz forintot ad. Kevés lenne eledelre, ha nem lenne a nevelők ötletessége, nemegyszer pótlékként a pár száz lejes fizetés, és a falubeliek adománya. De így mindig kerül, amit a kenyérre kenni, s tervezgetik, egy másik helyiséget, ha pontra tehetnek, ott beindítják a főzést, hogy meleg koszt jusson a napköziseknek.

A csutakfalvi iskolában helyet kapott másik csapat is külön házról álmodik. Tán nyugati segítséggel valóra is válik ez. Ott majd a maguk gazdái lesznek, de addig is az iskola egyik tanterme az övék. Ottjártunkkor éppen takarítottak, nagy volt a munkaláz, igyekeztek, mert közülük jó páran kellett siessenek haza, az „állatokat intézni", besegíteni a gazdaságban. Renáta, a nevelőjük elmondta, van gyerek, kinek szülei foglaltak délutánonként, itt tudják biztonságban utódjukat. De olyan szülő is van, akit aligha érdekel szülöttje, a prioritást az ő életében az alkohol jelenti.

Ditróban, a Kőhidi Iskolában alig múlt el a dél, már gyülekeznek a gyerekek. Nemrég nyílt itt a napközi, de legalább még egyre lenne szükség, annyi gyerek igényelné. Az itteniek is sokfélék: nagycsaládból valók, hátrányos helyzetűek, szegénysorban élők. Együtt tanulnak, játszanak, s virágcsokorral jutalmazzák azt, ki asztalukra egy üveg lekvárt tett le.

Orotván, a tűzrőlpattant Magdolna ötkor kel, főz a családjának, helyettesként dolgozik az óvodában, délután pedig a napköziseket igazgatja. Sikerült vásároljon egy villanyrezsót, s péntekenként főzni tanítja a csoportot. Megismerték így már együtt a francia saláta készítési módját, és volt, aki most először az ízét, legutóbb pedig hígpalacsintáztak.

Négy falurészben négy asszonyság fogta össze a sokban különböző, sorsukban mégis hasonlító gyerekeket. Olyan apróságokat, akiket otthon nem meleg étel, békés család fogad. Akik az eddigi életükből kimaradt szeretetet most nevelőikkel akarják pótoltatni. Hétköznap délutánonként anyapótlóval vannak ők, s hálás érte a nyomorgó, vér szerinti szülő, vagy ha őt nem érdekli fia sorsa, akkor a közösség, mely látja a kicsi sorsának jobbra fordulását.

Azt hallottuk, nemsokára Alfaluban, Csomafalván is lesz egy-egy ilyen csapat, Böjte atya újabb gyerekeket vesz szárnyai alá, olyan segítségekkel, mint Ágnes, Renáta, Magdolna és Julianna. Lesz, ki anyjuk helyett anyjuk legyen e gyerekeknek, akik, ha felnőnek, felejtsék a keserűségeket, boldogan meséljenek anyapótlójukról saját „ivadékuknak" a családi fészekben, miközben felszolgálják a maguk készítette hígpalacsintát.

Szerző: Balázs Katalin 

Forrás: Hargita Népe