A Ceausescu-rendszer megdöntése után a Déván lelkipásztori szolgálatot teljesítő Böjte Csaba ferences szerzetes az erdélyi árvák és a családi fészek melegéből kihullott gyermekek felkarolásával, istápolásával hívta fel a keresztény világ és elsősorban a magyar nemzet figyelmét a cselekvő hit fontosságára.

Együtt tervezni Mária országát

 Szent István-napi beszélgetés Böjte Csaba dévai ferences szerzetessel

A Ceausescu-rendszer megdöntése után a Déván lelkipásztori szolgálatot teljesítő Böjte Csaba ferences szerzetes az erdélyi árvák és a családi fészek melegéből kihullott gyermekek felkarolásával, istápolásával hívta fel a keresztény világ és elsősorban a magyar nemzet figyelmét a cselekvő hit fontosságára. A Szent Ferenc hagyományát tevékenyen megjelenítő ferences atya példája útmutatóul szolgálhat mindazoknak, akik jótetteikhez az alkalmas időt várják.
    Azt szoktam mondani, hogy ha az ősmagyaroknak is várniuk kellett volna Vereckénél vízumra, akkor a mai napig is ott álldogálhatnának. Arra kell figyelnünk, hogy Isten mit kér tőlünk, és azt alázattal, szeretettel, kitartó munkával valóra kell váltanunk. Úgy gondolom, Isten azzal a szándékkal teremtette meg a magyarságot, hogy a nemzet kibontakozzon, növekedjen, gyümölcsöt teremjen, hogy Ő is és a Boldogságos Szűzanyánk is örömét lelje benne. Nem várakoznunk kell, hanem neki kell látnunk, és cselekednünk kell.
    Történetesen gyerekvédelemmel foglalkozom, de azt hiszem, más hivatásra is érvényes: ha Isten megengedte, hogy gyerek legyen valahol a világon, aki azért sír, hogy vegye már ölébe valaki, akkor egész biztosan van valahol egy személy, aki meg azt akarja, hogy ölbe vehessen már valakit. Azt hiszem, amit én csinálok, az mindenkinek jó. Jó a román államnak, mert összeszedem az utcáról a gyerekeket, jó a gyerekeknek, mert jó nevelést kapnak, jó az egyházi ingatlanoknak, mert nem dőlnek össze, jó a vidéknek, mert felvásároljuk a murkot, valamint jó az egyszerű embereknek, mert végül is lehetőséget teremtünk nekik, hogy jót cselekedjenek.
   Hol tart a dévai gyermekekről való gondoskodás?
   Erdélyben hozzávetőlegesen hat-hétezer gondozásra szoruló magyar származású gyerek van. Mi nem mondhatunk le róluk, nem szabad lemondanunk róluk. Gondoljunk csak bele, milyen traumán esik át egy hat-tíz éves gyerek, aki elveszíti családját, mennyivel nagyobb ez a trauma, ha olyan környezetbe kerül, amelyben még a kultúra, a nyelv is idegen számára.

Mi Erdélyben egy védőhálót kezdtünk kiépíteni, hogy ne kallódjon el egy gyerek se. Jelenleg tíz gyermekvédelmi központunk van. A tizediknek a megteremtése most van folyamatban Moldvában.
    Miként oldották meg a gyermekvédelmi központok pénzelését?
   Legtöbb helyen élő keresztény közösségekben vannak ezek a központok. Elsősorban tehát az egyházi közösségek segítenek, de a román államtól is sikerült valamennyi pénzt kicsikarni, jelenleg négy-ötezer forintnyi támogatást folyósítanak gyermekenként. Ezenkívül pedig kezdeményeztem, hogy napi egy euróval bárki támogathassa gondozottainkat. Aki ezt felvállalja, az keresztszülője lesz a gyermeknek, nekem pedig komám, apatársam. Ő anyagiakkal, mi pedig a munkánkkal, szervezőerőnkkel segítünk kibontakoznia a gyermeknek.
    Milyen eredményeket érnek el a nevelés területén?
   Tizenhárom évi szolgálatom után fontosnak látom hangsúlyozni, hogy Isten nagyon jó anyagból teremtette az embert. Azt szoktam mondani, hogy csúf vénasszony és rossz gyerek nincs. Összecseng ez a székely népi mondással, mely szerint rossz idő nincs, csak szar turista. Így van ez a pedagógiában is. Türelemmel és szeretettel minden gyereket ki lehet bontakoztatni. Idén nálunk 29-en érettségiztek, mindössze egynek nem sikerült az érettségije, huszonhárman felvételiztek főiskolán és egyetemen.
    A román törvények lehetővé teszik az egyházi iskolák alapítását és működtetését?
    Jelen pillanatban még nem teszik lehetővé, magániskolát ellenben lehet alapítani. Mivel pedig én nemcsak katolikus pap, hanem magánember is vagyok, létrehoztunk egy magánalapítványt, amellyel a működtetést lehetővé tesszük. Mindig van egy kiskapu, amit, ha nagyon akarja az ember, akkor megtalálja. Persze, ha semmit se akar csinálni, akkor az első kis akadálynál megáll, mondván, hogy nem engedték, semmit se lehet tenni.
    A csángóföldi Rekecsinben májusban szentelték meg a leendő magyar iskola alapkövét. Hol tart az építkezés?
    Tudatosítani kell, hogy a Kárpát-medencén kívül is tömegesen élnek magyarok, vannak magyar falvak. Sajnos, ennek még mi, erdélyi magyarok sem eléggé vagyunk tudatában, pedig Moldvában még hozzávetőlegesen hatvan-hetvenezer ember magyarul beszélő ember él, valamint hét-tízezer az olyan iskoláskorú gyerekek száma, akik még tudnak valamennyire magyarul.
    A jelekből ítélve úgy tetszik, hogy a román hatóság is lehetővé teszi a magyar iskola építését. Ez két fázisban történik majd. Először a pénzgyűjtést szervezzük meg, aztán pedig az építkezést.
    A civil szervezetekben óriási erő van. Ha egymillió magyar ember azt mondja, hogy fontos nekünk a csángó-magyar iskola, és erre adok két-, három- vagy négyszáz forintot, akkor egyetlen év alatt fel lehetne építeni az iskolát. Csak egymillió magyar akaratára volna szükség. Márpedig azt hiszem, hogy a tizenötmilliónyi magyarságból csak van egymillió, akinek nem mindegy, hogy mi történik a testvéreivel.
    A tavalyi népszavazási kudarc után miben látja a továbblépés lehetőségét?
    Gyermekeimet mindig arra intem, hogy nem szabad állandóan hátranézni. Ha valaki úgy biciklizik, hogy mindig hátrafelé tekintget, akkor nagyot fog esni. Tizenhárom évi szociális tevékenységem alatt azt láttam, hogy annyi jó magyar ember, annyi nagyszerű ember van, hogy véleményem szerint csak idő kérdése a kettős állampolgárság megvalósulása. Én hiszem: nem hiába mondom mindennap a Miatyánkban, hogy jöjjön el a Te országod. Hiszem, hogy Isten országa kibontakozik, növekszik. Persze, rengeteg pesszimista hangot is lehet hallani, de hát, ha őszinték vagyunk, akkor ez a 2005. évi augusztus sokkal-sokkal szebb, mint mondjuk az 1700-as vagy akár az 1900-as évek augusztusai. Nagyobb a szabadság, nagyobb a fény, a biztonság. Hadd mondjam el, hogy megvettük Bethlen Gábor szülőházát. A napokban fejezzük be a felújítását. A száz négyzetméteres kastélyban a történészekkel megpróbáltunk mindent rekonstruálni, és azt hiszem, közülünk ma már senki sem szeretne úgy élni abban a házban, ahogy Bethlen Gábor élt annak idején.
    Azért nekünk, magyaroknak gondolnunk kell Árpád vezérre, Szent Istvánra. Ők hét törzset egyesítettek, úgy is mondhatnánk mai szóval, hogy globalizáltak. Természetes, hogy Koppány meg az erdélyi Gyula úgy érezték, hogy csorbultak a kulturális értékek és a szabadságjogok, mégsem szeretne közülünk senki sem visszamenni mondjuk Töhötöm törzsébe, nem? Jó nekünk együtt lenni! Szent István a maga törzséből, kultúrájából többet tudott átmenteni a testvéri előrelépés felvállalásával, mint azok, akik konzervatív módon, a múltat kémlelve el akartak zárkózni előle. A román és a szerb népnek sincs más lehetősége, mint engedni. Be kell látniuk, saját maguknak ártanak azzal, ha egy-két magyart megvernek a Délvidéken.

Szeptember folyamán két napot Szabadkán tartózkodik. Hogyan tekint erre a látogatásra?
    Még sohasem jártam a Vajdaságban, a Délvidéken, ezért örülök ennek a meghívásnak. Úgy gondolom, fontos a jövőnket néznünk. A magyar irodalmi alkotások közül nagyon sok foglalkozik múltunkkal Mohácstól kezdve 1956-ig, a jövőnkkel viszont egy sem. Pedig belátható időn belül Románia is az Európai Unió tagja lesz, mégsem sorjáznak azok a könyvek, amelyek az egységes magyar gyermekvédelemmel foglalkoznának. A magyarság egészében kell gondolkoznunk, hogy a holnapot most már együtt álmodjuk. Gyakrabban kell találkoznunk, hogy együtt tervezzük Mária országát, amelyben érdemes is, és lehet is élni.

KOVÁCS Nándor

Hét nap - Vajdasági Magyar hetilap