A szeretet útja, a szentek útja meredek, s nem a félénkek, hanem az Isten kezébe kapaszkodó bátrak járnak rajta!! Merj nekilendülni, Mesterünk, mint a jó edző apró falatokban adja a lelkedet tápláló, akaratodat erősítő feladatokat, és minden jól végzett próba bátrabbá, erősebbé tesz tégedet! Így a következő feladattal már nem a tegnapi bágyadt éned, hanem a mában diadalmaskodó, reményből leckét kapott, győző éned fog szembenézni, megküzdeni! Utad a csendes csodák útja lesz, s így egyfelől az oldaladon harcoló Teremtőd hatalmát látva alázattal térdre rogysz, másfelől lassan megérted, hogy félelem nélkül átadhatod magadat újabb, még nagyobb feladatokra, mert az ki néven szólított, s meghívott elég hatalmas ahhoz, hogy a jó munkát mit benned, s veled elkezdett jó végre vigye!
Csaba testvér
Kép: Székelyhídi gyerekek örömmel néznek az új hét kihívásaival szemben!
Jézus nem hoz magával egy század lángpallosú angyalt testőrnek, nincs Mastercardja, nincs semmi, csak a szeretetből születő bizalom van.
Hihetetlen megtapasztalni, hogy akit valóban szeretek, abban megbízok, annak a kezébe merem tenni az életem, rá merem bízni a becsületem, a munkám, a hivatásom, mindenem. Akit nem szeretek, azzal nem indulok el, azzal nincsen közös tervem, álmom, jövőm. A szeretet forrása mindennek, a bizalomnak is.
Csaba t.
Az ENSZ 1971. április 8-át a Roma kultúra világnapjává nyilvánította.Az évek alatt sok roma származású gyereket fogadtunk be és neveltünk fel! A gyerekeknek azt mondom, hogy ha egy szekér előtt két, három ló is van, akkor egyiket sem kell leölni, hadd húzzák a szekeret, hadd haladjunk gyorsabban! Nekem soha nem jelentett nehézséget a székely és a magyar identitás egyeztetése! Mindig is székely embernek tartottam magam és ugyanakkor jó magyarnak is, de megteszek mindent, hogy román állampolgárként ebben az országban megálljam a helyem! Soha nem éreztem, hogy nekem e hármas identitás bármelyikéről is le kellene mondanom!
A gyerekeimtől azt kérem, hogy ne a vagy - vagy legyen a fejükben, hanem az és! Ne a valamit válasszák, hanem a mindent, mert az a gazdagság! Miért ne lehetne valaki jó magyar cigány, hazájának büszke, értékes állampolgára?
A kérdés mindig ugyanaz, mekkora a szívünk? Mert ha jó nagy, akkor egészen biztos, hogy belefér a székely magyar identitás, vagy akár a cigány magyar öntudat! Jézus Krisztus zsidó származású volt, de őt ma a világ valamennyi népe a magáénak érzi és tekinti, az is biztos, hogy Jézus ez ellen nem fog soha, sehol tiltakozni!
Ezen a szép napon azért imádkozom, hogy merjünk, tudjunk egy életre vérszerződést kötni, és mindazok, akik itt élünk a Kárpát -medencében, drága szülőföldünket mindannyiunk örömére tündérkertté tudjuk tenni!
Kép: Két fiatal, mindketten a dévai otthonunkban nőttek fel, az elmúlt napokban házasságot kötöttek, szeretetből örök szövetséget kötöttek Isten oltára előtt.