Amikor Szent Ferencet magasztalták társai, azt mondta: „Ne dicsérjetek! Ha más ugyanekkora kegyelmeket kapott volna, mint én, sokkal többre juthatott volna.” Ezt meg is lehet fordítani: ha ugyanazokat a kísértéseket, nehéz élethelyzetet, családi hátteret kapnám én, mint egy másik ember, akkor derülne ki, hogy az életszentség útján hol állok.
Csaba testvér
Kolozsvárott meghalt Reményik Sándor, Baumgarten-díjjal, Corvin-lánccal kitüntetett költő.
Rádióba mondom
Ifjú lelkeknek csendes tanácsképpen,
magamnak késő vád gyanánt
Egy kis türelmet kérek, - induló,
Doboló, zajló, zászlós új sereg,
Egy kis türelmet, - nem lesz sok szavam,
A mikrofontól aztán elmegyek.
Én most leadó-állomáson állok,
Vannak, kik azt mondják: a posztomon:
A nemzedékek őrváltása jő,
Egy éjjel át kell adnom, jól tudom.
Higyjétek el: nem szívesen megyek:
A mikrofonnak mély varázsa van,
Szédít a hit, hogy ez az én igém,
Mely láthatatlan szikraként rohan.
És mégis, mégis boldogan megyek.
Szívemről legördül a szikla-vád,
Hogy nem hallgattam elég áhítattal
Más, nagyobb állomások dallamát.
Hogy nagy merészen adni odaálltam;
Mikor felvenni kellett volna még,
Soká voltam leadó-állomás,
Alig-alig felvevő-készülék.
Én nem füleltem éber értelemmel
Az élet orgonázó titkait,
S mögöttük a legnagyobb Leadót,
Kit minden állomás csak közvetít.
Csak azt kívánom: az új arcú más,
Ki helyembe a mikrofonhoz jő,
Mielőtt szikra-szárnyon szava szállna,
Lett légyen soká néma felvevő.
A nemzedékek őrváltása jő...
Én boldog alázattal elmegyek.
A legfőbb Leadóra hangolom
Megromlott felvevőmet: szívemet.
1931 december 5
1956 októbere sokunk életét örökre meghatározta: Édesapám ezért és még néhány hasonló verséért, 1956 miatt hét év fegyházat kapott! Imádkozzunk, hogy soha senkit, hitéért, világnézetéért, vallási, nemzeti identitásáért ne üldözzenek!
A hősökre emlékezve,
Csaba t.
Böjte Sándor: Hó
I.
Süppedő fehér pihetakaró,
Te jól tudod,
Hogy itt minden takarni való.
II.
Ne sajnáld tőlünk fehér pelyheid,
Legalább te,
takard a világ bűneit.
III.
Ne irtózz, ha itt-ott pirosra fest,
A kifolyt vér,
vagy kínjaiban vonaglik a test.
IV.
Takard be szépen hideg sírodba
És a vérét,
Azt őrizd meg, jéggé fagyasztva.
V.
Hogyha majd újból kisüt a nap,
és sugara,
Mit rejtesz mindent kitakart.
VI.
A bíró akkor ítéletet mond,
és a tanúk,
Azok, akiknek te adtál hont.
Kvár 1956 dec. 17.
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
New York, 1956.
A képen: a kaposvári 1956-os emlékmű.
Judit több házunkban is dolgozott önkéntesként, a gyerekek nagyon szerették! Sajnos agydaganattal megműtötték, az anyukája most mondja, hogy nagyon rosszul van! Arra kérlek, hogy imádkozzunk érte!!
Hiszek az ima erejében,
Csaba t.
3M - Most, Mindent, Magamnak!
Az én kényelmem, gond nélküli életem mibe kerül másnak?!
Lelkigyakorlatra hívlak- október 22-23-24- én!
Minden este hat órától, szeretettel várlak a Dévai templomba!
Csatlakozhatsz itt is, de a www.magnificat.ro oldalon is!!
"A legtöbb ember olyan, mint a svájci bicska, aminek bár sok éle van, de csak egy pengét használnak belőle. Kíváncsinak kell lennünk, mi van még bennünk. Merd kinyitni, használni Isten ajándékait!"
Csaba testvér
A túlvilágon mindenről lehull a fátyol. Itt a földön hazudozhatunk és játszhatunk egymás számára szép színdarabot, de halálunk után a dolgokat úgy látjuk, ahogy a valóságban vannak. Isten fényében nem csaphatjuk be se önmagunkat, se másokat. Ez a szembenézés nagyon kemény és fájdalmas lehet. Jézus tekintetével látjuk magunkat, és mi magunk mondjuk ki a saját ítéletünket.
Csaba testvér
