Mennyivel egyszerűbb lenne a világ, ha őseink hitét követve térdet hajtanánk Istenünk előtt, és a tékozló fiú atyjának szeretetével ölelnénk át a gonosz karmaiból szabaduló testvéreinket.
Ha elhatalmasodik a gonosz ott ahol élünk, akkor egy lehetőségünk van: szívünk minden melegével, erejével, a lehető legjobb szándékkal szeressünk, s tegyünk jót mindenkivel.
Hiszem, ha nagylelkűen, áldozatokat vállalva összefog 15.000.000 magyar a nagyvilágból, akkor itt az EU határain belül, a Kárpát-medencében, más nemzeti közösségekkel együtt virágzó otthont teremthetünk gyermekeinknek.
Arra gondoltam, hogy a gyermekek barátait én a magam szerény tekintélyével nyilvánosan is megajándékozom, a „GYERMEKEK BARÁTAI” címmel, tudva azt, hogy minden igazi ajándék attól jön, aki a legkisebbeknek az Ő nevében adott pohár vizet is számon tartja és megköszöni.
Az elöljáró ne mentegetőzzön, mert ő forrás, melyből életnek kell fakadnia, és nem ócska magyarázkodásnak, hogy mért is buknak meg a vizsgákon gyermekeink, és ragad a mocsoktól a ház. Ne megmagyarázza, a rossz jegyet, hanem vezessen, győzzön, neveljen bajnokot, vagy tűnjön el örökre, és akkor éljen az új király!
Döbbenten hallgatok, és nem írok beszámolókat életünkről, a gyerekeinkről. Úgy érzem, hogy kis sikereinkről, mindennapi győzelmeinkről, az új gyerekek befogadásáról, mindenről hallgatnom kell most, mikor Magyarországon ilyen komoly morális válság van.
Hazaértem Dévára a székelyföldi tanévnyitókról. Nagy
autóbusszal mentem, melyre minden állomáson új gyermekek, felnőttek ültek fel,
szálltak le, hogy puszikat adjanak, kapjanak, hogy a régi és új házaink
kacagással, megteljenek, hogy szelíd optimizmussal itt is, ott is kicsinyek
iránti testvéri szeretet fakadjon.