Bővebben: Ötven helyet ugrottunk előre a boldogságlistánKettő híján ötven helyet léptek előre a magyarok a boldogság terén. Oláh Attila, az ELTE Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportjának vezetője elmondta, az első boldogságkutatást a nyugati világban az ENSZ rendelte el, ekkor még Magyarország a listán a 110. helyen volt. 2016 óta, az első hazai boldogságkutatás óta az ország szépen haladt előre, jelenleg a 62. helyen áll.

Bővebben: RESZKET A BOKOR, MERT...Nemrég, egy előadás alkalmával, egy zsúfolásig megtelt teremben megkértem, hogy emelje fel a kezét az, aki az elmúlt fél évben, de nem az elmúlt 10 évben az ő kedvesétől, férjétől kapott egy szerelmes verset. Engem is meglepett a "felmérés eredménye", hisz összesen 3-4 hölgy emelte fel a kezét! Aztán, hogy oldjam a feszültséget megkértem, hogy most az emelje fel a kezét, akinek azért igénye lenne egy szép, szívből jövő szerelmes versre! No erre minden nő felemelte a kezét, volt aki mindkettőt, kortól függetlenül!

Bővebben: Az ördög érzéstelenítővel kísért, álljunk ellen neki!A lassú lecsúszás veszélyére hívta fel a figyelmet Ferenc pápa február 13-án, a Szent Márta-házban bemutatott reggeli szentmise homíliájában. Utalva Salamon király rossz példájára, aki öregkorára apránként vesztette el az Úr iránti hűségét, és a bálványimádás bűnébe csúszott.

Alkategóriák