"Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája."
Jn 7, 30
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelölte Böjte Csabát Nobel-békedíjra. A szerzetes most egy televíziónak nyilatkozott.
Bővebben: Elfogadták Böjte Csaba jelölését a Nobel-békedíjra
"Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra."
Jn 5,17
Április 2-án szombatra, amint már hirdettük, vonatos zarándoklatot szervezünk a békéért Máriaradnára.
"Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. ... és uralmának soha nem lesz vége!”
Lk 1,26
„Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.”
Mt 5,17-19
- Hírek, események, rendezvények
- Találatok: 1065
Ferenc pápa felajánló imája Mária Szeplőtelen Szívének
Március 25-én pénteken, a 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa felajánlja Oroszországot és Ukrajnát Szűz Mária Szeplőtelen Szívének. A Vatikán hivatalos oldalán 29 nyelven tették közzé a felajánló ima szövegét március 23-án. Az alábbiakban közöljük a teljes magyar nyelvű fordítást.
Együtt is, de külön külön is mondjuk el a Ferenc pápának a békéért, Máriához intézett könyörgését,
Csaba t.
Bővebben: Ferenc pápa felajánló imája Mária Szeplőtelen Szívének
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Az ördög nem valami füstös, kénköves, patás, szarvas lény, akit könnyedén felismerhetünk. Nincs keze, nyelve, nem tud megütni, nem tud rosszat mondani, de megtesz mindent, hogy mi mondjunk rosszat, mi okozzunk fájdalmat, hogy egymást bántsuk és szomorúvá tegyük, elrontsuk Isten szép álmát, szép ajándékait széttapossuk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Csúf szó
Bővebben...
Amikor bányában dolgoztam, az én számból is könnyen kicsúszott egy-egy csúf szó. Volt idő, amikor már nem bukott ki a számon, de magamban mondogattam rosszakat.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Kirándulás a Nyugati Kárpátokban