Hiába telt el háromszáz év, lám a nagy szabadság nevében ma is hányan ítélkeznek, és ha tehetik könyörtelenül ki is végzik egymást az emberek! Nem tanulunk, pedig Jézus világosan megmondta: "valamely ország ha meghasonlik magával, az az ország nem állhat tovább fenn."
Mk 9,24
Szent Bonaventura, ferences szerzetes ünnepén emeljük lelkünket megváltó Istenünkhöz! Olvassuk el a misztikus író gyönyörű vallomását a legegyszerűbb egység, a legvilágosabb igazság és a színtiszta jóságról, teremtő Istenünkről:
Szent Henrik német - római Császár, Boldog Gizella testvére, Szent István király sógora, Szent Imre (Emerik, - Henrik) nagybátyja, az egyetlen Császár kit az Egyház szentté avatott! Az Egyház azt avatja szentté, ki a rábízott feladatot becsülettel, szentül jóvégre viszi! Mindenki a maga munkáját, állapotbeli kötelességét el kell végezze, mert a felvállalt, a ránk bízott feladataink teljesítése nélkül Isten Országába boldogan, nehéz belépni!
Őseink is társakat, szövetségeseket kerestek a megmaradásukért vívott küzdelmeikhez! A középkorban ezen a napon a 14 segítő szentet köszöntötték és kérték, hogy segítsen legyőzni az ő életüket megtámadó ellenséget, betegséget, természeti csapásokat! "Általában betegség, járvány, egyéb szükség esetén hívták őket segítségül. Kápolnákat, oltárokat, ispotályokat szenteltek a tiszteletükre. Kultuszuk kezdete és kialakulása bizonytalan. ( Lent a cikkben bővebben elolvasható.)
"Ki az az ember, aki életet óhajt és jó napokat kíván látni?" Ha ennek hallatára azt feleled: "Én", akkor Isten ezt mondja neked: Ha igazi és örök életet akarsz, "tiltsd el a nyelvedet a gonosztól, és ajkad ne szóljon csalárdságot, fordulj el a gonosztól és tedd a jót! Keresd a békét és járj utána!" (Zsolt 33, 14-15). Ha ezt megteszitek, szemem rajtatok lesz, és fülem meghallja könyörgéseteket. És még mielőtt segítségül hívnátok, azt mondom nektek: "Íme, itt vagyok" (Zsolt 33, 16). " Szent Benedek regulájából
Ezen a napon, 1621-ben született Jean de La Fontaine francia író, meseíró. († 1695) Vidám, bölcs mesék, történetek szépen megírva, oktatták, nevelték évszázadokon keresztül az egymás után jövő nemzedékeket! Ezeket a meséket ma is érdemes elolvasni, meghallgatni, mert nemcsak szórakoztatnak, hanem e kusza, összevissza világban járható utat is mutatnak! A tücsök és a hangya történetét hallgassuk meg, szeretettel emlékezve a nagy íróra.
Ezen a napon emlékezünk meg Árpád magyar fejedelem, a Kárpát-medencei magyar állam első államfőjének, az Árpád-ház névadójának 907 július elei haláláról. Árpád fejedelem megválasztásáról így tudósít Bíborban született Kónsztantinosz császár: "jobbnak tartották, hogy Árpád legyen a fejedelem, mintsem atyja Álmos, minthogy tekintélyesebb volt, s egyaránt nagyra becsülték bölcsességéért, megfontoltságáért és vitézségéért, és rátermett volt erre a tisztségre, és így a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén, fejedelemmé tették.”
Ezen a napon 1885-ben Louis Pasteur első sikeres oltása veszettség ellen, egy kutyaharapott kisfiún.
Bővebben: Gyertek, forduljunk együtt szeretettel Istenünk felé!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
A lelkiismeretünk Isten szava bennünk, és Isten sosem alszik bennünk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Ha az ember tudva és akarva letér a szeretet útjáról
Bővebben...
Ha az ember tudva és akarva letér a szeretet útjáról, a harag, a gyűlölködés, az önzés útjára lép, ha tudatosan elfordul a megismert jótól, akkor bűnt követ el.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.