"Abban az időben Jézus így készítette elő tanítványait a rájuk váró megpróbáltatásokra:....."
Lk 21,12
A család, az iskola legyen az Isten szeretetének az iskolája, mert ha az emberek szívében az Isten imádásának a tüze fellángol, akkor nem csak az otthonaink, de a falvaink, a városaink is megtelnek élettel, lendülettel, jókedvű kacagással!!
"Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét.”
Lk 19,41-44
„Mondom nektek: Mindenkinek, akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van.
Lk 19,11
Megállunk a torinói Keresztelő Szent János Székesegyháznál, megnézzük Jézus halotti leplének a másolatát!! Igazából Mária Magdolna bűnbánó életét, a harminc évnyi visszavonult barlangi magányt, csak Jézus Krisztus nagypénteki keresztáldozatának fényében érthetjük meg!!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Az ördög nem valami füstös, kénköves, patás, szarvas lény, akit könnyedén felismerhetünk. Nincs keze, nyelve, nem tud megütni, nem tud rosszat mondani, de megtesz mindent, hogy mi mondjunk rosszat, mi okozzunk fájdalmat, hogy egymást bántsuk és szomorúvá tegyük, elrontsuk Isten szép álmát, szép ajándékait széttapossuk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Csúf szó
Bővebben...
Amikor bányában dolgoztam, az én számból is könnyen kicsúszott egy-egy csúf szó. Volt idő, amikor már nem bukott ki a számon, de magamban mondogattam rosszakat.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Marosillye 2012