Kisé megkésve, de annál nagyobb szeretettel küldök egy kis filmet, melynek végén úgy imádkozunk együtt, hogy külön vagyunk....
Bővebben: Csaba testvér imádkozik az Alapítvány nagycsaládjával
12.00 - Déva! Keresztény hittanóra azoknak, akik szeretnék megismerni Jézus Krisztus életét, tanítását és az ő egyházát! A mai zarándok utunkon hűséges társakat keresünk a szentek körében!! Igen, mi hiszünk - ahogyan az apostoli hitvallásban meg is valljuk - a szentek közösségében! Mit is jelent ez?!
Gyere és megbeszéljük, szeretettel várunk, délben a www.magnificat.ro oldalon!!
Kisebb testvéred,
Csaba t.
Kép: Jó társaságban itt ezen a földön.
Szép virágvasárnapját mindannyiunknak! Az Egyesült Nemzetek Szervezetének döntése szerint 1985 az ifjúság nemzetközi éve volt, ekkor II. János Pál pápa az év virágvasárnapján apostoli levelet intézett a világ ifjúságához. Azóta a katolikus egyházban virágvasárnap egyben Ifjúsági világnap is. Akkor így írt II. János Pál: "Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok: él bennetek Isten tanítása, és legyőztétek a gonoszt."
Virágvasárnapján Déván a templom előtti magnólia virágba borult!! Sajnálom, hogy a kedves testvéreink nem tudtak, tudnak eljönni a templomban, ezért is itt a szépen kivirágzott fa alatt tartjuk meg a hetedik felnőtt hittan óránkat, itt vallom meg a hitemet az Egyházban!!
Bővebben: 7. Hittanóra: Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat
Van aki kávéra, van aki beszélgetésre hív, én Mesterünkkel imádságra, szentmisére hívlak benneteket nagy szeretettel!
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 1171
Boldog Apor Vilmos vértanú püspök urat, Isten bajnokát hívjuk segítségül
Déván, 18.00 órától ma is szentmisét mutatunk be! Ma az erdélyi származású Boldog Apor Vilmos vértanú püspök urat, Isten bajnokát hívjuk segítségül. Ő annak idején, 1949. március 2-kán a gyerekeket, a nőket védte a győri püspöki palota pincéjében, a kommunista vörös hadsereg vírusként mindent támadó katonáival szemben! A felszólításnak nem engedett, az első sorozat eldördült, de a püspök nem állt félre, nem hagyta, hogy bántsák a lányokat, asszonyokat, és így a következő gépfegyver sorozat végzett a bátor főpappal!
Bővebben: Boldog Apor Vilmos vértanú püspök urat, Isten bajnokát hívjuk segítségül
Dévára, szentmisére nagy nagy szeretettel hívunk!! Minden nap imádságos szeretettel szólongatjuk teremtő Istenünket és az Ő szent bajnokait! Ma Szent Adorjánt, a fegyencek, a börtönben élők védőszentjét hívjuk segítségül. Az ő élete, példája mindannyiunknak erőt, bátorságot ad!! Szükségünk van az ő közbenjárására, hisz most többé, kevésbé mindannyian megvagyunk fosztva a szabad mozgás lehetőségétől.
Keresztény Tanösvény! Hittanóra a felnőtteknek, csak röviden, még a karantén előtti időkből... hajlanék rá, ha igény van rá, hogy elölről kezdjem egy kissé tömöttebben, ráérősebben! Most mindenesetre e rövid kis filmet megosztom!
Bővebben: XXIX. Hét, 9 Az egyházi rend szentsége: A pásztori szolgálat
Kedves gyerekek!! Szép tavaszi ragyogó napsütésre ébredtünk Déván! Ünnep van, az Úr napja, vasárnapra virradtunk!
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 1210
Szent Ferenc atyánkat hívjuk a szentmisében tanítson minket
"Azt hittük, - mondta Ferenc pápa - egészségesek maradhatunk egy beteg világban." Az autóban, ha a műszerfalon kigyúl a piros lámpa, akkor a bölcs sofőr nem haragszik arra a kis jelző fényre, hanem megkeresi és elhárítja a rendszerben lévő hibát!! A jelenlegi krízis, csak a jéghegy csúcsa mondják a tudósok, és ha ez a hullám le is cseng, de ha mi, - mintha mi sem történt volna - száguldunk tovább, akkor valószínű, hogy a mainál súlyosabb problémák fognak történni Világunkkal! A betegség tüneteit eltüntethetjük, de ha a problémáink gyökereit nem oldjuk meg, akkor a gyógyulásunk nem lesz tartós!!
Bővebben: Szent Ferenc atyánkat hívjuk a szentmisében tanítson minket
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
El tudom képzelni, hogy az emberiség nagy fájáról ágak fognak letörni és pusztulnak el – törtek le eddig is a történelem folyamán –, de valamilyen módon ez a szent törzs kihajt. Isten munkálkodik. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
A Szűzanya nem hatalmas prédikációkkal nőtt fel oda, hogy a Mennyek Királynéja legyen.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Csaba atya Magyarországon I.