Sokan nem hisznek a szó erejében. Feltámadása
után Jézus azokkal a tanítványokkal találkozik, akik mindenből kiábrándulva
hagyják maguk mögött Jeruzsálemet, s mennek haza Emmauszba, hogy távol legyenek
mindattól, amit Krisztus jelent. Jézus nem parancsolja vissza kishitű,
megtorpant társait, hanem elkíséri a tőle elvezető úton, sőt, olyan szépen
beszél velük, hogy pislákolni kezd, majd lángra lobban a hitük: „Hát nem
lángolt a szívünk, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” (Lk
24.32). Jézus meghallgatja a másik felet, majd beszél, érvel a Szentírásból,
mert hisz a kimondott szó erejében. Szándéka tiszta, magasabb rendű életet kínál
testvéreinek.
Sokszor megtapasztaltam, hogy mindaz, amit
teszek, nem az enyém, hanem az élő Istené. A gyermekekért, akiket nevelek,
Jézus Krisztus meghalt a keresztfán. Én legföljebb megpróbálok kenyeret adni
nekik, gondozni őket. Isten ezért a világért, a mi népünkért, nemzetünkért
meghalt. Életednek óriási ára volt. Isten jobban akarja azt, hogy mi egyenként
és közösen is fejlődjünk, szépek, nagyszerűek legyünk, mint amennyire mi
bármikor is akarhatnánk. Isten számára mi nagyon fontosak vagyunk.
Úgy gondolom, hogy a Jó Isten, ha akarná,
egyetlen éjszaka, egyetlen nap alatt le tudná vadászni az erdőből az összes
farkast, az összes vadállatot, hogy az őzikéknek békés, nyugodt élete legyen.
De talán ekkor az őzikék elsatnyulnának, elpuhulnának, és lassan leállna
törzsfejlődésük, végül pedig kipusztulnának.