Lehet, hogy észre sem vesszük, de mindannyian szakadatlanul úton vagyunk! A mikrokozmosztól a makrokozmoszig minden mozgásban van! Sejtjeim összes atomjaiban, a részecskék közel fénysebességgel vibrálnak! Egy porcikám sem tud nyugton maradni, de maga a földgolyó, a mi otthonunk is pereg, forog, száguld a világűrben anyacsillagunk a nap körül! A drága Napunk, maga sem egy otthonülő jószág, hisz nem csak izzik minden porcikája, hanem száguld a Tejútrendszer spiráljában, hogy le ne maradjon a több milliárd csillag testvére táncában!
Döbbenet! Próbáljuk meg ezt három dimenzióban a maga lüktető élő valóságában elgondolni! ..... 100 trillió sejt együtt működik, mindenik fegyelmezetten él, végzi a dolgát, mint a staféta futó viszi, majd néhány óra, nap után tovább adja az életet és nagy felhajtás nélkül elpusztul.... Az emberi szem sejtjeinek kb egy hét az átlag élettartama!
Van egy ház, mit összefogásból épült, a ti adományotokból, több gyerekkel együtt benne lakik két aranyos lány, a rokonoktól távol. Kiskorúktól nálunk nőttek fel. Nem osztok meg képet, nevet, mert nem az a fontos, hanem a szép, tiszta őszinte barátság a kamaszok között, mi ott ragyog ebben a pár sorban! Aki tud szeretni és akit szülinapján ilyen szép sorokkal köszöntenek fel, az már nem élt hiába!
Gyermekeinknek ez az őszinte tiszta szeretete ad erőt ahhoz, hogy alázattal folytassam a munkámat!!
Kismuncseli barátaimat hosszan látogattam. A kedves házaspárnak 13 gyereke van, szépen nevelték őket mi is sokszor segítettük az életrevaló, kedves fiukat, lányokat! A kápolnába, ha ők eljöttek mind, akkor már mások nem is erőst fértek a szobába!!
Itt az ősz, virít a legelőn a gyönyörű bábakalács, legalábbis gyermekkorunkban így neveztük az őszi tanévkezdés hírnökét! Sajnos a tanévkezdő szentmisékkel én alaposan megkéstem, de ami késik, az nem múlik, és ezért október 10-én, délután Szovátán, a Szent József otthonunk kápolnájában szeretnék együtt imádkozni a gyermekeinkkel, kollégáimmal, Isten áldását kérni az új tanévre!
Szeretettel megosztom örömünket! Sikerült megvásárolni a Sztrigy folyó partján a piski csatateret, a rajta ma is álló hajdani csárdát! 1949. február 9-én vívott ütközetben a császári csapatok itt alulmaradtak, és győztek a honvédek! A közel két hektáros telek földjében pihennek az elesett katonák hamvai. A véres, elkeseredett küzdelemben több mint 1500 katona esett el!
Nem hiszem, hogy eleve meg lenne írva a történelem. Nem hiszem azt se, hogy sorsszerű Európa veszte vagy felemelkedése. Lehet, hogy Európát ez a mostani kudarcos nehéz időszak fogja rádöbbenteni arra, hogy össze kell fogni, talpra kell állni?! Kell-e Mohács? ..... nem tudom! Használ-e Mohács, ..... ezt sem tudom! De az biztos, hogy a megmaradásunkért küzdenünk kell, mindennapi feladatunk egymást lelkesíteni, bátorítani, a zászlót magasba emelni, és nem pánikolni, nem ijedezni, rémisztgetni egymást és magunkat.