Gondjaimban, nehézségeimben, kimondhatatlanul sokszor merítettem vigaszt, erőt, útmutatást a názáreti Szent Család életéből. A szegény, egyszerű élet elfogadásában, számomra a betlehemi csendes barlang öröme, fénye ad erőt! Ha soha nem fogadnak el és bántanak, akkor én azért nem lázadok, mert az Egyiptomba menekülő, alázatos Szent Család a példaképem! A szülőföldemhez való ragaszkodásomban is az Egyiptomból hazatérő Szent Család az útmutatóm! És sorolhatnám tovább, hisz életem valamennyi döntésében ott találom Máriát, ki számomra hajnalcsillag és iránytű, és a legtisztább örömben az erőforrás!
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért Kafarnaumba, Péter házába. Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Olyan szép Jézus mindig mindenhova a tanítványaival együtt megy: ott vannak a együtt a kánai mennyegzön, de együtt mennek fel a tábor hegyére, sőt nagycsütörtökön az olajfák hegyére is magával viszi barátait!!
Sokan arra várnak, hogy a papok, a szerzetesek, a püspökök mondják el Isten üzenetét, hogy ők közvetítsenek az ég és a föld között! Biztos, hogy nekünk, papoknak jólesik ez a bizalom, de ha a népünk vagy az emberiség történetét nézzük, azt láthatjuk, hogy Isten nagyon ritkán szól, üzen az ő népének a szolgálati papságon keresztül. Az ószövetségi próféták közül is csak egy volt a papi rendből, de az Újszövetség szentjeinek is csak nagyon kis százaléka volt pap vagy püspök. Az évezredek során Isten nagyon sokszor olyan embereket szólított meg, fogott kézen és vezetett hihetetlen magasságokba, hogy általa megáldja az egész emberiséget, akik nem hogy nem tanultak teológiát, hanem legtöbbször egyszerű környezetből jöttek!
Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te jó szándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés, az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség. Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged, ki olyan szellemi, lelki, anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül, vers, szerelem, ház, haza, melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen limlomjaid őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeliőrré.
A lassan múló 2014-es esztendőt, ha elvinnénk egy komoly szakemberekből álló bizottság elé, úgy gondolom, hogy két nagyon súlyos betegségre utaló tünetre figyelnének fel!
Mostanában sokszor eszembe jut az a vak románul beszélő cigány koldus, ki egyedül nevelte börtönben lévő testvére két kis gyerekét. 1985 advent utolsó vasárnapján is ott állt, mind minden vasárnap, a gyulafehérvári székesegyház kapujában. Megkérdeztem, hogy hol lakik? Délután egy társammal ki is mentünk, és kiderült, hogy a kis falu végén egy vízmosás szélében, jórészt a földbe vájva egy kis putriba laknak. A december délutáni korai alkonyatban, egy gyertya pislákoló fényénél mesélte el szomorú sorsukat.
Kevesen tudják, hogy nemcsak az alföldön, hanem fent a hegyek között is vannak tanyák! Farkaslaka fölött van Szencsed, csodaszép tájon egy kis tanyabokor. Jelenleg csak hét lakója van e kis közösségnek, de mivel olyan szép tájon fekszik, és az utat is jól megcsinálták, hiszem, hogy ez a székelyföldi település is fejlődni fog!