Napi evangélium

Jézus szépnek, jónak látja az embereket, Nikodémust is, és ez a teremtő, jóságos tekintet képes újjászülni nem csak Nikodémust, hanem mindannyiunkat, még a rosszcsont gyermekeinket is!

Nemrég a petrozsényi házunkban voltam, és azt látom, hogy a gyermekek nagyon sokat alakultak, szépültek. Hálás szeretettel köszönöm a petrozsényi kollégáimnak és a ház vezetőjének Andreának, hogy szeretik a gyermekeinket, s így ők lassan megtapasztalhatják, hogy milyen jó jónak lenni, szeretetben angyalokként élni! Nagyon fontos ez az ősbizalom, mellyel Jézus mindannyiunkat megajándékoz, s melyet mi szülők, pedagógusok kell a gyermekeink felé tovább sugározzunk! Gyermekeink, ha jó alapokat kapnak, akkor majd felnőttként ha le is térnek erről a keresztény útról, szívükben a boldog évek emléke, mint erős rúgó vissza fogja őket rándítani a testvéri szeretet útjára! 

Angyalok közt szeretnél élni? Tudd, merd gyermekeidet, családodat angyalnak látni, és akkor hiszem, hogy lassan, szépen nem csak jobbak leszünk, de egymás számára áldott angyalokká is fogunk válni! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: Petrozsényi angyalok

Abban az időben: Nikodémus éjnek  idején felkereste Jézust, aki így  szólt hozzá: „Ne csodálkozzál, hogy azt mondtam neked: újjá kell születnetek!  A szél ott fúj, ahol akar: hallod ugyan a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy.  Így van  ez mindenkivel,  aki a  Lélekből született.”  Erre Nikodémus megkérdezte: „Hogyan lehetséges  ez?” Jézus így válaszolt  neki:

„Te Izrael népének  tanítója vagy,  és nem érted  ezeket? Bizony,  bizony, mondom neked, hogy  arról beszélünk,  amit tudunk;  és arról  tanúskodunk, amit látunk.  De  a  mi  tanúságtételünket nem  fogadjátok  el.  Ha  földi dolgokról beszélek nektek és azt sem hiszitek el, hogyan fogjátok elhinni, ha mennyei dolgokról beszélek majd nektek?  Senki sem ment föl a  mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia. És amint Mózes felemelte a kígyót  a pusztában,  úgy fogják  felmagasztalni az  Emberfiát is,  hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen.”

Jn 3,7-15

Te ma jelentél-e meg valakinek figyelmes, törődő szeretettel?? Itt most nem a városban, vagy egy üzletben melletted elsodródó emberekre gondolj, hanem olyan arcokat keres emlékedbe, akiket te ma, akár átdöfött szívvel is megkerestél, köszöntöttél, s vele számára fontos dolgokat beszéltél!? 

Az a nap, melyen Jézus példájára, jósággal nem jelentél meg testvéreidnek örökre elveszett, értéktelen teher, s az utolsó ítéleten lefog húzni tégedet!  Az a nap melyen a holnapot jelentő gyermek előtt nem hódoltál szeretettel, az örökre elveszett!  Sokáig, ha csak magaddal foglalkozol, s nem lesz időd, erőd átölelni egy gyermeket, figyelmes szeretettel megszólítani testvéredet, akkor te magad is elvesztél bármekkora vagyonod, hírneved, dicsőséged is van!! 

Szeretettel bíztatlak, kelj föl akár a sírodból is Jézus példájára és alázattal tégy jót testvéreiddel, ne hagyd, hogy az önzőség csapdába csaljon és elveszejtsen!

Csaba t. 

Kép: Lajcsi székelyhídon betöltötte a hat évét!

Miután húsvétvasárnap reggel  Jézus feltámadt,  először Mária  Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején)  hét ördögöt űzött ki. Magdolna  elment, és elvitte  a  hírt a  gyászoló  és szomorkodó  tanítványoknak.  Amikor  a tanítványok meghallották, hogy Jézus  él, és hogy  Magdolna látta őt,  nem hitték el  neki.  Ezután  Jézus más  alakban  megjelent  két  tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek  visszatértek, és közölték a hírt  a többiekkel, de  ők nekik  sem  hittek. Végül  megjelent Jézus  a  tizenegy (apostolnak),   amikor  éppen    asztalnál   ültek.   Szemükre    vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket,  hogy  nem  hittek  azoknak,  akik látták őt feltámadása  után. Azután  így szólt hozzájuk:  „Menjetek el  az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”

Mk 16,9-15

Számomra olyan csodálatos, hogy Jézus Krisztusban egy olyan Isten fedte fel arcát, akivel lehet párbeszédet folytatni, aki az ő kishitű, gyámoltalan apostolainak, nagycsütörtök, nagypéntek után, a galileai tenger partján lobogó, pattogó tűzön halat süt reggelire. Aki nemcsak szeret bennünket, hanem tőlünk is elvárja azt minden gyengeségünk, gyarlóságunk ellenére, hogy szeressük Őt. A keresztény egyházak Istene nem egy világ fölött álló szuper hatalom, egy vak törvény vagy kérlelhetetlen erő, hanem egy bölcs, szeretni tudó és szeretetet elváró, irgalmas, megbocsájtó, jóságos Isten. A keresztény ember nem kell elveszítse a személyiségét, egyénisége nem kell felolvadjon valami nagy világtudatba, hanem éppen ellenkezőleg, lángoló szeretettel imádnia kell az őt néven szólító élő Istenét. A keresztény ember számára éppen ezért, a halál utáni élet nem egy rózsaszín köd, hanem személyes találkozás az élet Urával és szeretteivel, a szentek társaságában. Húsvét fényében támadjon fel szívünkben a vágy és tegyünk meg mindent, hogy találkozni tudjunk a kissé gyengén szereplő apostolainak parázson, tűzön halat sütő Jézus Krisztussal. Egészen biztos, hogy tőlünk se azt fogja kérdezni, hogy merre jártunk és mit csináltunk mostanáig, hanem kitárt karral ugyan azt amit Pétertől is kérdezett: szeretsz-e engem?

Szeretettel, 

Csaba t.

Feltámadása után  Jézus egy  alkalommal így  jelent meg  tanítványainak  a Tibériás-tó partján:  Együtt  voltak  Simon Péter  és  Tamás,  melléknevén

Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak.

De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A  tanítványok azonban  nem  ismerték fel,  hogy Jézus  az.  Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték.

Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót,  s alig bírták  kihúzni a tömérdek  haltól.

Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!”

 Amint Simon Péter meghallotta,  hogy az Úr az,  magára öltötte köntösét  – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze  a parttól, csak  mintegy  kétszáz  könyöknyire. Amikor  partot  értek,  izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt  nekik:

„Hozzatok a  halakból,  amelyeket  most fogtatok.”  Péter  visszament,  és partra vonta  a  hálót,  amely  tele  volt  nagy  halakkal,  szám  szerint százötvenhárommal, s bár ennyi  volt benne, nem szakadt  el a háló.  Jézus hívta őket:  „Gyertek,  egyetek!”  A tanítványok  közül  senki  sem  merte megkérdezni: „Ki vagy?”  – hiszen  tudták, hogy az  Úr az.  Jézus fogta  a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a  halból is. Ez volt a harmadik  eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.

Jn 21,1-14

„Uram, ha te vitted el,  mondd meg, hová  tetted,  hogy  magammal vihessem.” 

Mennyi naivság, egyszerűség és ugyanakkor mennyi szeretet, ragaszkodás van ennek a nőnek ebben az egyetlen mondatában!! Reggel korán ott van a sírnál, és sírva keresi a Mesterét!! Zörget, kopogtat, keres, nem gondol arra, hogy szavainak mennyi értelme van, egyszerűen ö újból szeretné látni, megtalálni Krisztust!! Számára nem fontos, hogy nagycsütörtökön elárulták, nagypénteken meggyalázták, összetörték, megölték Krisztust, ő szereti a "Rabbónit", és ragaszkodik hozzá, még így is szeretné megtalálni, átölelni!! 

Milyen jó lenne, ha mi is ezzel a lángoló szeretettel szeretnénk, keresnénk Jézus Krisztust!! Milyen jó lenne, ha gondolatomban, szavaimban, tetteimben engem is ez a hatalmas Isten szeretet vezetne!! Jézus a maga lángjából minden gyertyának ugyanakkora tüzet ad, de az a gyertya melyben nagyobb a kanóc, az nagyobb, több lángot képes befogadni, hordozni, az szebben ragyog, nagyobb fényt áraszt a világban!! Isten mindannyiunkat egyformán szeret, de kinek szívében nagyobb vágyódás, ragaszkodás van iránta, annak egészen biztos, hogy többet tud, akar adni!! Tágítsuk ki a szívünket, tápláljuk imádságos szeretettel magunkban az Isten iránti olthatatlan szeretet és akkor egészen biztos, hogy Mesterünkkel való kapcsolatunk elmélyül, kiteljesedik, gyönyörűséges lesz!!

Isten szeretete mind a nagy folyok áradó sodrása töltse be egész életünket! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.  Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste  feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert  elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel  hátrafordult, és íme, Jézus állt  előtte. Nézte, de  nem ismerte föl,  hogy ő az.  Jézus megkérdezte: „Asszony,  miért  sírsz?  Kit keresel?”  Mária  Magdolna  azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el,  mondd meg, hová  tetted,  hogy  magammal vihessem.”  Jézus  erre  megszólította:

„Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass!  – felelte  Jézus.  –  Még   nem  mentem  föl  az   Atyához.  Te  most   menj testvéreimhez, és vigyél  hírt nekik!  Fölmegyek az  én Atyámhoz  és a  ti Atyátokhoz, az  én  Istenemhez  és  a  ti  Istenetekhez.”  Mária  Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És  elmondta, amit az Úr üzent. Jn 20,11-18

Jn 20,11-18

Istene első parancsa: Uradat Istenedet imádd és csak neki szolgálj!! Mária Magdolna nem egy szép eszmét, egy bölcs tanítást szeret, hanem egy élő személyt, Jézus Krisztust, a Megváltót! Lángoljon fel a mi szívünkben is Istenünk iránti emésztő tiszta szerelem, ne csak elfogadjuk, ne csak tiszteljük Istenünket, hanem imádjuk öt, ahogyan Mária Magdolna is tette, ahogyan a nagy szentek is tették!! Lépjünk bátran a Krisztust kereső szentek útjára és Szent Ferenc Atyánkkal kiáltsuk mi is: “Deus meus et omnia” (Istenem és mindenem.)

Szeretettel, 

Csaba t. 

A hét első  napján, kora  reggel, amikor  még sötét  volt, Mária  Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.  Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett,  és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova  tették!” 

Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind  a ketten, de a másik  tanítvány gyorsabban futott,  mint Péter, és  hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta  az otthagyott gyolcsleplet, de nem  ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő  is látta az otthagyott lepleket és  a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez  nem volt együtt a leplekkel,  hanem külön feküdt összehajtva egy  helyen. Akkor bement  a másik tanítvány  is, aki először ért a  sírhoz. Látta mindezt, és  hitt. Addig ugyanis még  nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9

Jézus nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán alapította az Eucharisztiát!!  Szeretettel kérlek hallgassátok meg korunk egyik legnagyobb művészének, Eperjes Károlynak az előadásában Babits Mihály csodálatos hitvallását!! E versben, létünk legszebb ajándékát, önmagát nekünk felkínáló Istent, az Oltáriszentség titkát, hatalmas művészi erővel, tömörséggel, alázattal köszöntik!!

Térden állva, 

Csaba t. 

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus  tudta, hogy elérkezett az óra,  amikor ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik a világban voltak, még egy  végső jelét adta szeretetének. Vacsora  közben történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon  fiának szívében a  gondolatot, hogy  árulja  el őt.  Jézus  tudta, hogy  az  Atya mindent a  kezébe adott,  s hogy  Istentől jött  és Istenhez  tér  vissza.

Fölkelt  hát  a  vacsora  mellől,   letette  felső  ruháját,  fogott   egy vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és mosni kezdte tanítványainak a lábát,  majd a derekára kötött kendővel  meg is törölte. Amikor  Simon Péterhez  ért, az  így szólt:  „Uram, te  akarod megmosni az  én lábamat?”  Jézus  így felelt:  „Most  még nem  érted,  mit teszek, de később  majd megérted”.  De Péter tiltakozott:  „Az én  lábamat ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat, hanem a  fejemet  és  a  kezemet is!”  Jézus  azonban  kijelentette:  „Aki megmosdott, annak csak a lábát kell  megmosni, és egészen tiszta lesz.  Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja, azért mondta: „Nem vagytok  mindnyájan tiszták.” Miután megmosta  lábukat, fölvette felső  ruháját,  újra  asztalhoz  ült,  és  így  szólt  hozzájuk:

„Megértettétek-e, hogy mit  tettem veletek? Ti  Mesternek és Úrnak  hívtok engem, és jól  teszitek, mert  az vagyok.  Ha tehát  én, az  Úr és  Mester megmostam lábatokat,  nektek is  meg kell  mosnotok egymás  lábát.  Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”

Jn 13,1-15

..."jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Mt.26

Sajnos, nem csak kétezer évvel ezelőtt voltak árulók, Júdások, hanem ma is élnek olyanok, akik pénzért nyomorúságot hoznak másokra! Ukrajnában és más országokban szerencsétlen fiatalokat pénzzel, csalással rávettek, hogy saját, törvényesen megválasztott kormányaikat megbuktassák, és ők idegen érdekeket kiszolgálva, valóban káoszba taszították saját népüket! 

Játszódjunk a gondolattal.....mennyivel másképp történt volna minden, ha virágvasárnapján ott lett volna a hozsannát kiáltó gyermekek mellett a főtanács, a farizeusok közössége, mennyivel másabb lett volna a világ, ha nagypénteken Jézus kortársai nem Barabást, a gyilkost választották volna, hanem az élet Urát, Krisztust!? Valószínű, Jézus Krisztus akkor is küldte volna kettesével, diadalmason a tanítványait hirdetni a szeretet parancsát az egész világra, és így mennyi szomorúságot, szenvedést meg lehetett volna spórolni.... De nem így történt... sajnos, kétezer évvel ezelőtt aljas önző emberek,  még az apostolok között is találtak árulókat, kik naivan, balgán, csalóka pénzért elárulták a Megváltójukat!

Nagyszerda csendjében, imádságos szeretettel kérlek Uram, hogy segíts megtörni a bűnnek az uralmát, adj erőt, hogy a ma embere Te melletted döntsön, a békés, becsületes, dolgos szeretet mellett döntsön, egy olyan holnap mellett, hol nem a kapzsi hatalomvágy vezeti az embereket, hanem a tisztességes igazságosságba öltöztetett bölcs szeretet!

Reménnyel, mely nem halhat meg soha,  

Csaba t. 

A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a  főpapokhoz és  megkérdezte tőlük: „Mit  adtok nekem,  ha kezetekbe juttatom  Jézust?”  Azok  harminc ezüstöt  ígértek  neki.  Ettől kezdve csak a kedvező  alkalmat kereste, hogy  kiszolgáltassa őt nekik.  A kovásztalan kenyér ünnepének első napján  a tanítványok ezzel a  kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol  készítsük el  neked a húsvéti  vacsorát?” Ő  így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok  neki:

A Mester üzeni: Közel  van az én időm;  tanítványaimmal nálad költöm el  a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta  nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz  telepedett. Miközben  ettek, így  szólt  hozzájuk:

„Bizony mondom  nektek, közületek  egyvalaki  elárul engem!”  Erre  nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki  velem  egyszerre nyúl  a  tálba,  az árul  el  engem.  Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna  annak az embernek, ha  meg sem születik!”  Erre Júdás, az áruló  is megkérdezte: „Csak  nem én vagyok  az, Mester?” Ő  így felelt: „Te magad mondtad!”

Mt 26,14-25

2017. április 11. – Nagykedd, a Magyar költészet napja

Az Énekek Énekének emelkedett hangú szerelmi vallomásához, vagy a középkori nagy misztikusok Istent kereső költeményeihez hasonló József Attila Ódája! A csupa szív ember, a végtelen után szomjas lelkét hiába próbálta csitítani földi szerelemmel, evilági célokkal. Nyugtalan maradt, és ez így is van rendjén, mert "nyugtalan az ember - ahogyan Szent Ágoston is mondta - míg meg nem nyugszik benned Istenem!" Hogyan is elégíthetné ki a végtelen iránti vágyunkat egy hozzánk hasonló botladozó, véges ember? Ő, még ha tiszta szerelemmel szeretem is, csak társam lehet a világ bebarangolásában, felfedezésében, hogy együtt, akár két pillangó, kéz a kézbe beleszédüljünk a mindent elemésztő tüzes lángolásba, a végtelen Isten ölelő karjaiba! 

A ma emberének tragédiája: igaz hitét megtagadva, szép, vonzó bálványokat keres, s mikor azok a végtelenre szomjas, lángoló imádatát nem tudják viszonozni, akkor csalódottan eldobja magától, összetöri! Ezért van annyi veszekedés, válás, ezért váltogatják az emberek hazájukat, szakmájukat, barátaikat, mindent, mert űzi őket ez az olthatatlan éhség, keresnek, kutatnak, bejárják e földi horizontot, de nem emelik fel a fejüket, pedig ott ragyog kitárt karral felettük az élő Isten! A XXI. század embere vagy misztikus lesz, vagy gyilkos háborúkban önmagát elemészti! 

Olyan egyszerű: Egyetlen hívatásunk Jézus Krisztus főparancsa szerint:  "Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!" (Mk 12,30-31) 

Szeretettel, 

Csaba t. 

József Attila -  ÓDA

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.

Az ifju nyár

könnyû szellõje, mint egy kedves

vacsora melege, száll.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Nem oly nehéz -

idesereglik, ami tovatûnt,

a fej lehajlik és lecsüng

a kéz.

Nézem a hegyek sörényét -

homlokod fényét

villantja minden levél.

Az úton senki, senki,

látom, hogy meglebbenti

szoknyád a szél.

És a törékeny lombok alatt

látom elõrebiccenni hajad,

megrezzenni lágy emlõidet és

- amint elfut a Szinva-patak -

ím újra látom, hogy fakad

a kerek fehér köveken,

fogaidon a tündér nevetés.

2

Óh mennyire szeretlek téged,

ki szóra bírtad egyaránt

a szív legmélyebb üregeiben

cseleit szövõ, fondor magányt

s a mindenséget.

Ki mint vízesés önnön robajától,

elválsz tõlem és halkan futsz tova,

míg én, életem csúcsai közt, a távol

közelében, zengem, sikoltom,

verõdve földön és égbolton,

hogy szeretlek, te édes mostoha!

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek,

mint mélyüket a hallgatag vermek,

szeretlek, mint a fényt a termek,

mint lángot a lélek, test a nyugalmat!

Szeretlek, mint élni szeretnek

halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,

õrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.

Elmémbe, mint a fémbe a savak,

ösztöneimmel belemartalak,

te kedves, szép alak,

lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,

de te némán ülsz fülemben.

Csillagok gyúlnak és lehullnak,

de te megálltál szememben.

Ízed, miként a barlangban a csend,

számban kihûlve leng

s a vizes poháron kezed,

rajta a finom erezet,

föl-földereng.

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,

hogy pillantásod metsz és alakít?

Miféle lélek és miféle fény

s ámulatra méltó tünemény,

hogy bejárhatom a semmiség ködén

termékeny tested lankás tájait?

S mint megnyílt értelembe az ige,

alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,

reszketnek szüntelen.

Viszik az örök áramot, hogy

orcádon nyíljon ki a szerelem

s méhednek áldott gyümölcse legyen.

Gyomrod érzékeny talaját

a sok gyökerecske át meg át

hímezi, finom fonalát

csomóba szõve, bontva bogját -

hogy nedûid sejtje gyûjtse sok raját

s lombos tüdõd szép cserjéi saját

dicsõségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad

benned a belek alagútjain

és gazdag életet nyer a salak

a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,

csillagképek rezegnek benned,

tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,

sürög millió élõ állat,

bogár,

hinár,

a kegyetlenség és a jóság;

nap süt, homályló északi fény borong -

tartalmaidban ott bolyong

az öntudatlan örökkévalóság.

5

Mint alvadt vérdarabok,

úgy hullnak eléd

ezek a szavak.

A lét dadog,

csak a törvény a tiszta beszéd.

De szorgos szerveim, kik újjászülnek

napról napra, már fölkészülnek,

hogy elnémuljanak.

De addig mind kiált -

Kit két ezer millió embernek

sokaságából kiszemelnek,

te egyetlen, te lágy

bölcsõ, erõs sír, eleven ágy,

fogadj magadba!...

(Milyen magas e hajnali ég!

Seregek csillognak érceiben.

Bántja szemem a nagy fényesség.

El vagyok veszve, azt hiszem.

Hallom, amint fölöttem csattog,

ver a szivem.)

6

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,

talán ma még meg is talállak,

talán kihûl e lángoló arc,

talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!

Ime a kendõ, törülközz meg!

Sül a hús, enyhítse étvágyad!

Ahol én fekszem, az az ágyad.)

1933. június

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt. 

Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”  

Jn 13,21-33.36-38

„Miért nem  adtuk  el ezt  a  kenetet  háromszáz dénárért,  és  miért  nem osztottuk szét a szegények között? Jn 12

Segélyek osztogatásával nem lehet megváltani a világot! Ha lehetett volna, akkor Jézus küldött volna egy csomó mennyei adományt, segélyt az angyalaival, és nem kellett volna maga személyesen közénk jöjjön! Sok szegényt támogattam életem során, de azt láttam, hogy segélyek osztogatásával a mély szegénységet nem lehet felszámolni, csak konzerválni lehet a nyomort! Igen, sajnos a pénzhiány a szegény embernél legtöbbször csak a tünet, melyet kezelhetünk, de nekünk a tünetet kiváltó okokat kell megkeresünk és megoldanunk!

Jézus üres kézzel jött karácsony estéjén közénk, üres kézzel küldi a tanítványait is a szegényekhez, mert azt akarja, hogy Ő maga, és mi, az Ő tanítványai legyünk az ajándékok, a mindennél drágább megtestesült segély, a vigasztaló, bölcs szó, jelenlét mely oktat, biztat, bátorít, erőt ad, kinek a kezét megfogva a szegény talpra áll, elindul, és becsületes munkával maga és családja számára megszerzi a mindennapit!

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: Boldog Gizella királynő sírja Passauban! Ő eljött közénk, hogy imájával, munkájával, jelenlétével családját, egész népünket megszentelje.

Hat nappal húsvét előtt  Jézus Betániába ment. Itt  élt Lázár, akit  Jézus feltámasztott a  halálból. Vacsorát  rendeztek Jézus  tiszteletére.  Márta felszolgált, Lázár pedig ott ült  Jézussal a vendégek között. Mária  pedig vett egy font  illatos, drága  nárduszolajat, megkente  vele Jézus  lábát, majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai közül az  egyik, aki  elárulni készült  őt, a  karióti Júdás,  megszólalt:

„Miért nem  adtuk  el ezt  a  kenetet  háromszáz dénárért,  és  miért  nem osztottuk szét a szegények között?”  Ezt azonban nem azért mondta,  mintha gondja lett  volna a  szegényekre, hanem  mert tolvaj  volt: ő  kezelte  a pénzt, és az adományokat ellopkodta.  Jézus azt mondta neki: „Hagyd  békén őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem  leszek mindig  veletek.” A zsidók  közül sokan  megtudták, hogy Jézus Betániában van,  és odamentek nemcsak  Jézus miatt, hanem  hogy lássák  Lázárt,   akit  feltámasztott   a   halálból.  Ekkor   a   főpapok elhatározták, hogy Lázárt is  megölik, mivel miatta  a zsidók közül  sokan hittek Jézusban.

Jn 12,1-11

„Bizony,  bizony,  mondom nektek: Aki  tanításomat megtartja,  nem  hal meg  örökre.” Jn 8, 51

Jézus Krisztus személye és tanítása a kereszténység lényege!! Őt megismerni, megszeretni, a tanítása szerint élni a legfontosabb dolog, mit tehetünk!! Megváltónkkal az élet útját járni gyönyörűséges, mert Ő a csodák földjén vezeti gyermekeit, minden nap egy hatalmas kaland, izgalmas felfedezés, ajándék, mely te magadat is áldássá, ajándékká nemesíti!! Ő szent, és áldott jelenléte, tanítása megszenteli mindazokat, kik nyomába szegődnek!! Dönts bátran Krisztus mellett és élni fogsz!!

Krisztus nagyságát hirdetve, 

Csaba t. 

Egy alkalommal  Jézus így  beszélt a  zsidókhoz: „Bizony,  bizony,  mondom nektek: Aki  tanításomat megtartja,  nem  hal meg  örökre.” A  zsidók  azt felelték: „Most  már  tudjuk,  hogy  valóban  ördögtől  megszállott  vagy.

Ábrahám meghalt,  és a  próféták is  meghaltak. Te  meg azt  mondod:  „Aki tanításomat megtartja, nem  hal meg  örökre”. Nagyobb  vagy talán  Ábrahám atyánknál, aki meghalt?  A próféták  is meghaltak.  Mivé teszed  magadat?”

Jézus így válaszolt: „Ha önmagamat dicsőíteném, az semmit nem érne. Az  én  Atyám az,  aki megdicsőít  engem.  Ti Isteneteknek  mondjátok őt,  de  nem ismeritek. Én ismerem őt, és ha  azt mondanám, hogy nem ismerem,  hozzátok hasonló, hazug lennék. De  én ismerem az Atyát,  és megteszem, amit  mond.

Ősatyátok, Ábrahám ujjongott, hogy megláthatja eljövetelem napját.  Látta, és örvendezett.”  A zsidók  erre  felháborodtak: „Még  ötvenesztendős  sem vagy, és láttad Ábrahámot?” Jézus  így válaszolt: „Bizony, bizony,  mondom nektek: Mielőtt  Ábrahám lett  volna, én  vagyok.” A  zsidók erre  köveket ragadtak, hogy  megkövezzék.  Jézus azonban  eltűnt  előlük, és  kiment  a templomból.

Jn 8,51-59