Erdély déli szegletében, Alpestesen harangzúgással hívnak, hogy együtt imádkozzunk, Isten áldását kérjük a Hunyad megyében élő megtépázott közösségeinkre. Február 20-án reformátusok, katolikusok, unitáriusok, evangélikusok, ortodoxok, görög-katolikusok együtt kérjük a Remény Évében , az áldott Szent REMÉNYT a mindennapi küzdelmekhez.
Jézus világosan megmondta, hogy olyan kincseket gyűjtsünk, ami megmarad az örök életre! Ezek az örök kincsek szeretetből fakadnak, ezek a jócselekedetek, embertársaink javára végbevitt apróbb- nagyobb tettek! Ezeket gyűjtjük, ezek maradandók és boldoggá is tesznek bennünk!
Krisztusnak nem egy makulátlan egyenruhában menetelő díszőrségre van szüksége, hanem Isten országát sokszor mocskos, foltos ruhában építő munkásokra, apostolokra. Nem az a hadsereg győz, amely egyetlen csatát sem veszít, hanem az, melyik tanul a kudarcáből és feláll, hogy hősiesen kitartva, a jó harcot amit elkezdett, azt diadalmasan befejezi.
Haza sem értem, már készülök Kibédre. E sóvidéki szép település széléről az elmúlt évtizedekben közel húsz gyereket fogadtunk be. Istennek hála szépen növekednek, többen végeztek, egyetemre járnak.... A helybeli polgármester szervezte ezt a találkozót melyre én is örömmel készülök, hisz minden találkozás a hajdani gyermekeinkkel boldogsággal tölt el engem.
Szerencsésen hazaértem Dévára, ahol Simona is, Dani is nevelkedett. Most februárban várják a második gyermeküket és itt Erdély déli szegletében talán ők sütik a legfinomabb kürtős kalácsot... Meg lehet őket hívni, akár a falunapokra is elmennek...
Székelyhídról korán indultunk, a nap bibor színben ragyogja be Petőfi Sándor arcát..... A kedves Andrea kávét főzött nekem. Annak idején pici lányként mikor befogadtuk, csak reméltem, hogy majd egyszer szép nagy lány lesz... és lám a remény nem csalt meg. Andi betöltötte a 18 életévét és most már gondoskodó szeretettel ő figyel rám....
Hálát adok a múló időért, ami mindent olyan szépen kibontakoztat, helyre rak.