Bővebben: Új Korszak a dévai otthonunkban!33 évesen helyeztek Dévára 1992-ben, és 33 évvel később, 66 évesen augusztus elsején Csíksomlyóra költöztem! Most október elején meghívtak Dévára Szent Ferenc ünnepére,  és így volt lehetőségem beszélni a gyerekekkel, munkatársakkal, a ház új vezetőjével is, Pápai Noémivel. Noémit hat évesen fogadtuk be a dévai otthonba, elvégezte a főiskolát, és már 17 éve dolgozik a Dévai Otthonba mint szociális munkás, intézi a papírokat, az engedélyeket. A gyerekekkel és a kollégákkal jól egyezik, a szülőkkel szépen tud bánni!  Jó döntés volt, látható, hogy az új seprű, jól seper, a ház rendezett, békés, a gyermekek tanulnak és vidámak.  Igen, három nap után nyugodt szívvel jöttem vissza Csíksomlyóra. 
Büszkevagyok a kollégáimra, a gyermekeinkre, imádságos szeretettel kívánok egy áldott tanévet mindannyiuknak. Ugyanakkor szívből ajánlom a gyermekeink barátainak, hogy bátran látogassák meg a Dévai otthont, szépen felújított lakásokkal várják a vendégeket!
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: Dajka képzésenAz Isten Irgalmasság Otthonából négyen kezdtük meg a dajka képzést a Kanta Szakképző Központban. 
Fontos számunkra, hogy gyermekeink biztos alapokat kapjanak, melyek végigkísérik őket a jövő felé. Hétvégénk lelki ajándéka a csíksomlyói Mária köszöntő volt és Assisi Szent Ferenc ünnepén megérinthettük azt a tiszta szeretetet, amellyel a Szűzanya felé fordult. 
Ez a szeretet ma is vezet bennünket 
Fechete Bàlint Adél

Bővebben: Vacsora a nagycsaládban! Nagyon szép, mert a jelenlegi gyerekek készítik a vacsorát a kirepült testvéreiknek. 33 év alatt sok generáció kirepült, az Alapítvány házaiból, lehet, hogy nem is találkoztak egymással, mert nagyok a távolságok térben és időben, de azért mindannyian Szent Ferenc atyánk gyermekei. Jó látni, hogy testvéri szeretettel ragaszkodnak egymáshoz. 
Szeretettel, 
Csaba t.

Bővebben: A nevelés céljaA nevelés célja nem az, hogy a gyermek megtanulja, amit mi tudunk, hanem hogy képessé váljon önállóan felfedezni a világot, és felelősen élni benne.
Kép: Lakatos Szidónia előadást tart a Kanta Szakképző Központban

Bővebben: Fontosnak látomSzóbajött egyes helyeken, hogy megyek tüntetni most vasárnap valaki mellett, valaki ellen Budapestre! Ilyen nagygyűlésre csak Skrabski Fruzsina hivására mentem el, amikor a Három Királyfi és Három Királylány mozgalom hívott gyermeket magasba emelni. Ha egy gyermeket magasba kell emelni, akkor rám lehet számítani!
Fontosnak látom jó előre jelezni, hogy nem kívánok napi politikában részt venni
Tisztelettel, 
Csaba t.

Bővebben: Őszinte ragaszkodássalDévai templomban ma, október 3-án 19.00 órától egy szentmisében emlékezünk meg Szent Ferenc atyánk haláláról, a Tranzitusról! Alapítványunk védőszentje 799 évvel ezelőtt költözött a mennyei hazába, halála után két évvel már szentté avatta az Egyház. Imádkozunk, hogy a Szent Ferenc Alapítvány zászlaja alatt zarándokló gyermekek, fiatalok, munkatársak, házaink barátai, támogatói védőszentünk nyomában mi is eljussunk az örök boldogságba.
Szeretettel hívunk, várunk, akár a www.magnificat.ro oldalain is be lehet kapcsolódni a szentmisébe. 
Őszinte ragaszkodással, 
Csaba t.

Bővebben: Szent Ferenc és a Tusnádi gyermekek!!Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
 
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
 
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
 
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Ámen.
Assisi Szent Ferenc Imája