Advent hajnala arra emlékeztet, hogy Isten akkor is új életet indít el bennünk, amikor mi már csak kifáradt csonkokat látunk. A mai nap legyen számodra annak a jele, hogy a remény nem tőlünk, hanem Tőle sarjad. Engedd, hogy ez a reggel egy kicsit felrázzon, és eszedbe juttassa: Isten ma is képes valami újat kezdeni benned is, mint „Izáj törzsökéből (Iz 11,1-10).
„Földi létünk talán egyik legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak és egymásnak. Életünk apróbb győzelmeit közösen, együtt meg kell ünnepelnünk. Az ünnepek erősítik hitünket, összetartozásunkat, közösségünket.”
Ma ünnepélyesen meggyújtottuk az első adventi gyertyát az Isten Irgalmasság kápolnában, és a szentmisében kértük az Úr áldását adventi készületünkre.
Fénye azt hirdeti, hogy a világosság közeledik, s a Megváltó felé vezető úton nem vagyunk egyedül: Isten szeretete kíséri minden lépésünket.
Adja a Jóisten, hogy e láng fellobbanása szívünkben is fényt gyújtson: reményt a nehézségekben, békét a mindennapokban és élő hitet a várakozás szent idejében.
Legyen az advent számunkra a csendes elmélyülés, a lelki megújulás és az örömteli készülődés időszaka.
Ma a ferences család minden szentjére és boldogjára emlékezünk — mindazokra, akik Szent Ferenc és Szent Klára nyomán egyszerűen, örömmel és bátran követték Jézust.
A mai evangélium (Mk 10,17–21) egy fontos kérdést tesz elénk:
Mi az, ami még hiányzik belőlem?
Mi az, amit Jézus szeretettel kérne tőlem, hogy közelebb kerüljek hozzá?
Nem mindig nagy dolgokról van szó. Lehet félelem, egy rossz szokás, túl sok aggodalom… bármi, ami visszatart attól, hogy szabadabban, tisztábban, bátrabban éljek.
A ferences szentek azt üzenik:
Ha mered Jézusnak odaadni, ami terhel, Ő békével és örömmel ajándékoz meg.
Egyszerűen. Tisztán. Őszintén.
Ma engedd, hogy az Ő szerető tekintete rád essen — és elindítson egy új lépés felé.