Sokszor sokan visszasírják, mások temetik a mi közös nagy családunkat, lelki, szellemi otthonunkat, a keresztény Európát. Megpróbálom egy pár szóban összefoglalni, miért is vallom magam kereszténynek és európainak? Miért érzem magaménak, lelki otthonomnak a vén Európát?
"Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek."
Jn 15,26-16,4
- Csaba testvér elmélkedései
- Találatok: 965
Miért hagyja magukra Jézus az apostolokat, és bennünket is?
"Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok."
Jn 14,15
Bővebben: Miért hagyja magukra Jézus az apostolokat, és bennünket is?
A különféle tudatmódosító szerek hatalmas pusztítást végeznek a fiatalok körében! Sajnos a kábítószerek már a mi vidékünkön is megjelentek, és könyörtelenül tönkre teszik azokat akik kacérkodnak velük.
„Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek."
Jn 15,12–17
Bővebben: Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!
Hálás szeretettel küldök egy kis friss levegőt, békét, életet a Hargitáról!! Akarjunk, merjünk életadó, vidáman csobogó forrásai lenni a szeretet Istenének! Legyünk életadó áldássá ott ahol járunk!
„Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van."
Jn 14,1
Akkora fájdalmat és akkora örömet soha nem éltem át - mondta egy édesanya - mind amikor a fiam született! Minden édesanya vállalja, hordozza és a világra hozza az ő gyermekét!
Tisztelet ezért az édesanyának!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Amikor haraggal, gyűlölettel vagyunk egymás iránt, áskálódunk és rágalmazunk, akkor nem a Szeretet Istenének befolyása alatt vagyunk, hanem a sötétség, a félelem, a bizalmatlanság, a kishitűség útján járunk. Akkor a gonosz lélek munkálkodik a mi szívünkben. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Tudatosan törekednünk kell
Bővebben...
Tudatosan törekednünk kell arra, hogy kigyomláljuk a magját és a gyökerét a bennünk levő rossznak, míg túlburjánozva el nem nyomja a bennünk levő jót is.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: OKET Csíksomlyón 2010