Az apák napja világi ünnepnap, június harmadik vasárnapján, az idén június 21-én. imádkozzunk az édesapákért is, de a nevelő apákban is... hisz ők is az élet szolgálata mellett döntöttek.
- Zűrzavaros, kiszámíthatatlan világban sodródtunk! Mit hoz a holnap? Tanácstalanok vagyunk, a magam kis életét e nagy felfordulásban hogyan is alakítsam, mikor talán még a nagyhatalmak sem tudják, hogy mit és hogyan döntenek!
Sokféle hivatást ad az Isten, de egészen biztos, hogy senkinek nem az a feladata, hogy gyászhuszárként elsirassa a XXI. század elején a világunkat! Gond, baj az van elég, de élve ne temessük el se Nyugat-Európát, se Amerikát! Egészen biztos, hogy súlyos válságban van a világunk, de volt ennél súlyosabb járvány meg társadalmi krízis is az elmúlt évezredekben, és azokból is talpra állt az emberiség! Harsoghat a gonosz, nekünk hinnünk kell a szeretet végső győzelmében!
Megvallom bűneimet... Ferenc nagyböjtben, a templom közepén önmagát vádolva, hamut hint saját fejére és fennhangon imádkozza az 50. zsoltárt.
A mai elmélkedésünk témája: Önmagam ítélőszéke előtt--- Lelkiismeretvizsgálat. "Míg bűnben éltem...."
Keresztelő Szent János hívására tartsunk bűnbánatot!
"Teremjétek a bűnbánat méltó gyümölcsét!
.... fejsze már a fák gyökerén van! "
Mt 3,8
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
Az ördög nem valami füstös, kénköves, patás, szarvas lény, akit könnyedén felismerhetünk. Nincs keze, nyelve, nem tud megütni, nem tud rosszat mondani, de megtesz mindent, hogy mi mondjunk rosszat, mi okozzunk fájdalmat, hogy egymást bántsuk és szomorúvá tegyük, elrontsuk Isten szép álmát, szép ajándékait széttapossuk. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Nap Szentje
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Csúf szó
Bővebben...
Amikor bányában dolgoztam, az én számból is könnyen kicsúszott egy-egy csúf szó. Volt idő, amikor már nem bukott ki a számon, de magamban mondogattam rosszakat.
Bővebben...
Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Pomázi jótékonysági rendezvény