Bővebben: 2018. december 16. – Advent 3. vasárnapjaA szakmád nem fog se megszentelni, sem kárhozatba taszítani, mert nem a munkában, hanem a munkádhoz való hozzá állásodtól függ az örök üdvösségünk!! 
Keresztelő Szent János nem mondja sem a bankároknak, sem a katonáknak, se más becsületes szakmát űző embernek  hogy hagyják abba a munkájukat és nézzenek valami más feladat után!! Igen, nem az a baj, ha bankár vagy, vagy katona, vagy bármi egyéb, hanem az, ha munkádat nem becsületesen, tisztességesen végzed!! 
Vegyük kezünkbe a tizparancsolatot és annak szellemében végezzük nap mind nap, a felvállalt munkánkat!!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Palkó Cecília a Szent Ferenc alapítvány könyvelője a gyermekek Gyüréjében.
Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdetett, a nép megkérdezte: „Mit tegyünk?” „Akinek két ruhája van – válaszolta –, az egyiket ossza meg azzal, akinek egy sincs. S akinek van ennivalója, ugyanígy tegyen.” Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva.” Megkérdezték őt a katonák is: „Hát mi mit tegyünk?” Nekik így felelt: „Ne zsarnokoskodjatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” 
A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse.” És még sok mással is buzdította a népet. Így hirdette nekik az üdvösséget.  
Lk 3,10-18

Bővebben: 2018. december 15. – SzombatA tanítványok kérdeznek, Jézus válaszol!! Milyen jó, hogy olyan Istenünk van, akivel párbeszédet lehet folytatni! Én merek-e tudok-e kérdésekkel fordulni Uram Istenem felé? Hiszem-e, hogy a kimondott szó nem csak ember és ember közé képes hidat verni, hanem az ég és a föld közé, a teremtő és a teremtmény közé is? Hiszem, hogy az imádság csendjében képes az ember és a Istene egy asztalhoz ülni, és párbeszédet folytatni!? Ha hiszem, akkor alázattal, de kitartó határozótsággal kezdjem el, mert az ki a fülemet adta az maga is képes meghallgatni bennünket, és az aki a nyelvemet adta, az képes megszólítani a lelkiismeretem által engemet is!! 
Az imádság útján járva, szeretettel, 
Csaba t. 
Színeváltozása után tanítványai megkérdezték Jézust: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” Ő így felelt: „Illés eljön ugyan, és helyreállít mindent, én azonban azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, és kényük-kedvük szerint bántak vele. Így szenved majd az Emberfia is tőlük.” Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.  
Mt 17,10-13

Bővebben: 2018. december 14. – Péntek"Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”  Mt 11,16
Sokat gondolkodtam, hogy Isten csodálatos műveiről szóló filmek közül melyiket osszam meg? Rengeteg csodálatos film van, olyanok, melyeket egyetemi professzorok tartanak, melyeket érdemes szépen csendben hosszan hallgatni, megnézni! Isten nagyságát valóban az Ő csodálatos művei igazolják!
Isten nagysága előtt leborulva, 
Csaba t. 
Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”  
Mt 11,16-19

Bővebben: 2018. december 13. – Csütörtök"A mennyek országát... az erőszakosok szerzik meg." Mt 11.11
Jézus az erőszakról beszél, de egészen biztos, hogy nem a terrorizmusról és a robbantásokról, hanem arról az erőszakról, amelyet Keresztelő Szent János saját maga ellen folytat! Jánosnak jobban esett volna bent a városban lakni, szép ruhákban járni, finom falatokat enni, de ő Isten Országáért áldozatokat hoz és a pusztában lakik, durva ruhában jár, és nagyon egyszerű ételeket fogyaszt! Advent nem csak a várakozás ideje, hanem az egyház által megszentelt szent böjt ideje is!
Böjt, önmegtagadás, áldozat, gondolkodtam el ezeken a kifejezéseken? Vállalok tudatosan áldozatot szeretteimért, önmagamért, Isten Országának eljöveteléért? A fogyasztói társadalom el sem tudja képzelni, hogy önmegtagadásokat vállaljunk, mert az a pénz körforgására épült társadalmunk gyengülését, sorvadását jelenti!  A ma embere nem tudja, hogy mit kezdjen az önmegtagadás fogalmával, pedig tudnunk kell, hogy áldozatok nélkül nincs eredmény! Egy orvostanhallgató vagy egy sportoló mennyi áldozatot vállal a  kitűzött céljaiért! Vajon más célokért nem kell, nem jó áldozatokat vállalni?!  
Keresztelő Szent Jánost példaképül állítja elénk Jézus! Ez azt jelenti, hogy a ruházkodásban, táplálkozásban, de az otthonunk felszerelésében, berendezésében is jó lenne ha tudatosan visszafognánk magunkat, legalább most az adventi szent időben! Próbáljam ki a szeretetből tudatosan vállalt böjt, virrasztás, önmegtagadás testet, lelket, jellemet formáló erejét! Érdekes, a világi szakemberek egészségügyi megfontolásból javasolják a böjtöt! Csatolom a kis filmet, érdemes megnézni! 
A boldogságra vezető út: legyünk gyöngédek, jóságosak testvéreinkkel szemben és nagyon határozottak, erőszakosak saját magunkal szemben, akkor célba érünk!
Szeretettel,
Csaba t. 
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb, mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!  
Mt 11,11-15

Bővebben: 2018. december 12. – Szerda".....tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek." Mt 11, 28
Kétezer éves bölcs mondás, de vajon eljutott a tudatunkig? A nagy Gandhi mondta, hogy a kereszténység csodálatos, de a keresztények olyanok, mint az áldott vízben a kövek, ha eltöröd őket belül szárazak, az éltető víz nem járja át őket! 
Valóban a szelídséggel, alázattal lehet csatát nyerni? Szent Márton, mikor a frankok betörtek a római birodalomba és a császára vezetésével ő is, mint hadvezér szembement a betolakodókkal, a csatatéren volt bátorsága azt mondani, hogy ne legyőzzük, hanem szép szóval győzzük meg ezt a népet!  Jobb együtt, közösen Isten országát építeni, mint háborúzni, egymást levadászni! Döbbenetes, de ezen a napon elmaradt a csata. Szent Márton letette a fegyvert és átment az ellenséges törzsek közé, hirdette az evangéliumot, és a frank nép megtért! Ez a frank nép védte meg Európát akkor, mikor a mórok már elfoglalták az egész ibériai félszigetet, és már a mai Franciaország területén dúltak! A csata 732-ben, a frank nép nemzeti szentjének sirjánál, Poitiers alatt zajlott, itt állította meg a szaracénok előrenyomulását Martell Károly!  Eltelt 1700 év Szent Márton születése óta, és ma Franciaország területén több mint 700 Szent Márton tiszteletére szentelt templom hirdeti, hogy a szelíd párbeszéd, az alázatos szó megtermi a maga gyümölcsét az emberiség számára!
Adná az Isten, hogy ne csak halljuk Jézus Krisztus drága evangéliumát, hanem legyen az életünk iránytűje, döntéseinkben, szavainkban utat mutató, világító tornyunk! Merjünk jó testvérekként szelíden, alázatos, kedves szavakkal szólni egymáshoz, és akkor lassan ráfogunk lépni a csodák földjére!!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Abban az időben Jézus így szólt az őt követő emberekhez: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítelek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, és az én terhem könnyű.”  
Mt 11,28-30

Bővebben: 2018. december 11. – Kedd"...mennyei Atyátok nem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.” 
Ma társadalmunk legkisebbjei, a legelveszettebb emberei a magányos öregek! Naponta kapok telefonhívásokat, leveleket magukra maradt idős emberektől, hogy küldjek már valakit, bárkit aki tud, akar segíteni rajtuk bevásárlásban, főzésben, takarításban! Egy nagyvárosból ma is felhívott egy néni, hogy itt vannak az ünnepek, és az a személy ki bejárt hozzá és bevásárolt, bejelentette, hogy haza akar menni a családjához, az ünnepnapok alatt keressen valakit aki gondozza őt! Hallgattam a néni panaszát, két fia is van, menye, unokája, de azok messze élnek, nem tudnak hazajönni....... Amúgy már jártam ennél a kedves néninél, valóban nagy szüksége van valakire, aki nem csak a házát, de a lelkét is rendbe tartaná! Még egy fiatalnak sem jó egyedül, nem hogy egy olyan embernek, aki csak nagyon lassan tud tipegni, topogni!
Emlékszem, annak idején, mint kispapok, a gyulafehérvári várban működő öregotthonba rendszeresen bejártunk! Tavasszal egyetlen csokornyi hóvirágot szálakra szedtünk és sok - sok kedves néninek örömkönnyet csaltunk a szemébe. Idővel lassan rájöttünk, hogy nem csak vigasztaló szóra, hanem körömvágásra, tyúkszemáztatásra is szükségük van a bácsiknak, néniknek! Vittem a borotvát, egy kis szappant, és egy - egy délután, - nekünk kispapoknak csak egy röpke óráig volt kimenőnk - 2-3 bácsit is meg tudtam borotválni! Karácsonykor a nagy fát ágakra vágtuk és így minden kórterembe jutott egy-egy szépen feldíszített ág, néhány szem cukorkával, csillagszóróval, és sok - sok jókedvű kacagással, énekszóval! Az egyik néni meg volt győződve, hogy én a fia vagyok.... ő lett az én őrzőangyalom! Szegény már nem erőst tudott magáról, de én minden vizsga előtt kis "semmiséggel" meglátogattam, ő megölelgetett és megígérte, hogy a jó Istennel mindent elintéz, csak nyugodtan menjek vizsgázni! Természetesen tanultam is, de hálatelt szívvel mondhatom, hogy sok olyan tanév volt, mikor szinte mindenből maximális érdemjegyet kaptam, amit én máig az ő közbenjárásának tulajdonítok! 
Kedves Testvérek, minden bántó szándék nélkül mondom, hogy olyan sok időt töltünk el egy - egy házi kedvenccel, milyen jó lenne, ha a szomszédban magára maradt idős bácsi, néni lenne az én "kedvencem"! Milyen jó lenne, ha naponta  egy - egy órácskára meg tudnám látogatni a szomszédban lévő magányos testvéremet, vagy amikor magamnak vásárolok, bedobnák számára is egy - egy zsemlét, kis zöldséget a kosaramba! Az emberekben lévő jó szándékot, szeretetet ha fel lehetne szabadítani és a magányos, idős emberek felé lehetne irányítani, akkor hiszem, hogy mindannyiunk élete megváltozna! Mert jó dolog jónak lenni, jó dolog egy - egy bajba lévő emberhez Isten nevében elmenni! Teremtőnk minden pohár vizet, jó szót mit a legkisebbeknek adunk, bőségesen meg fogja hálálni, Isten adósa nem lesz soha senkinek! 
A gyermekvédelmi otthonainkban mindig is fogadtunk be nagytatákat, nagynéniket, sok otthonból kijárnak ebédhordó tálacskákkal a gyerekek az idősekhez! Folyamatosan kérem a kollégákat, hogy Szent Péter ágyban fekvő idős anyósát meglátogató Jézus Krisztus példájára mi is menjünk el az idős, beteg testvéreinkhez és segítsünk szeretettel!
Mi keresztények sokszor nagyon vehemensen elutasítjuk a kegyes halált, az eutanázia intézményesítését! "2002-ben Hollandia lett az első ország a világon, ahol törvényessé vált az eutanázia. Azok vehetik igénybe, akik "elviselhetetlenül szenvednek", és nincs reményük a javulásra. A törvények szerint nem feltétel, hogy halálos betegségük legyen. Sajnos "Úgy tűnik, egyre több páciens kéri az eutanáziát és egyre több orvos hajlandó a kérést teljesíteni" – mondta Ágnes van der Heide, a rotterdami Erasmus Egyetem orvosi karának munkatársa, a kutatás vezetője." Az Indexben megjelenő írást csatolom a levelemhez!
Ilyenkor az adventi elcsendesedésben gondoljunk arra, hogy bár nem várjuk az idős kort, az mégis biztos lábakon el fog jönni hozzánk!  Lehet, hogy van megtakarított pénzünk, de sajnos lassan olyan világ születik körülöttünk, ahol a nagyon megfizetett munkahelyekre is lasszóval fogják a dolgozni akaró embereket! Így ha az időnket, pénzünket nem gyermekbőrbe fektetjük, akkor nagyon könnyen megtörténhet, hogy magunkra maradunk és idős, beteg korunkban nem lesz aki mellénk álljon, gondozzon, ápoljon, törődjön velünk!  Erdélyben a falvaink, városaink, egyházközségeink egyik legnagyobb kihívása a magára maradó idősök sorsa!  
Adventi készülődés ideje alatt látogassunk meg idős, magányos embereket! Fordítsuk arcunkat a legkisebbek felé, a magukra maradó idős testvéreink felé!
Szeretettel,
Csaba t. 
Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”  
Mt 18,12-14

Bővebben: 2018. december 10. – HétfőMerek, tudok  a magam, a társaim gondjaival, bajaival Istenem elé állni!?
Jézus nem veszi zokon amiért a béna ember barátai kibontják a ház tetejét, és kötélen leeresztik a segítségre szoruló társukat! Megváltónk ott ül az emberek gyűrűjében, beszél, és elkezd recsegni, ropogni a mennyezet. Keleten sokkal egyszerűbbek voltak akkoriban az épületek, de akkor is gondolom riadalmat váltott ki, ahogyan megjelenik az égből leereszkedő tehetetlen, béna ember! Jézus nem jön zavarba, teszi a dolgát, segít, meggyógyítja a béna embert!
Még kispap voltam, és egy szombaton, karácsony előtti napokban elindultunk a  Gyulafehérvártól 20 kilométerre lévő elmekorházba. Az évek alatt többször is meglátogattuk a kommunista érában nagyon leépült intézetben lakó betegeket. Így, nagyon jól ismertem a menhelynek nevezett otthon lakóit és az ottani szokásokat. Abban az időben nagy szegénység volt Romániában, ezért ha valaki elcsavargott, hajléktalan koldus lett, nem ment senki utána! A karácsony előtti fagyban, emlékszem ott állt egy didergő, fogyatékos ember és nagy szeretettel kérte, hogy vigyük vissza az intézetbe! Nem kellett volna elcsavarogni, mondtuk neki, ő bánta is, de a késő bánat rajta sem segített! Mi hárman voltunk, volt egy árva 25 lejes papírpénzünk, egy jegy 6,50 lejbe került, így 26 lej lett volna a négy jegy ára. A bácsit magunkkal vittük a kasszáig a nagy tömegbe, de ott a jegyadó néni sehogy sem akart kiszolgálni, nem akart nekünk négy jegyet adni a nálunk lévő pénzért! A busz már indulásra kész volt, dudált és én lenéztem a földre, ott volt előttem az emberek lábánál egy lej! Felkaptam, hamar beadtam a kis ablakon, és a néni kezembe nyomta a négy jegyet, felültünk a járműre és az azonnal el is indult! Számomra ez a történet  az 1986 karácsonya előtti fagyban egy csoda volt, hisz azelőtt, de azután sem találtam pénzt a földön! Kis csoda, nagy csoda? Nem tudom, de mondhat nekem bárki bármit, én akkor és ott úgy éreztem, hogy Isten lehajolt e szerencsétlen beteg emberhez és általunk felkarolta, hogy visszajussun társaihoz Karácsony szent ünnepére. Szerencsésen megérkeztünk, és az ujjongó betegek gyűrűjében szépen, diszkréten visszaloptuk az elcsavargott fekete bárányt, aki sírva ígérte, hogy többet nem fog egyedül útrakelni az otthonból!  
Jó volt felvállalni egy egyszerű ember gondját, baját, jó volt megtapasztalni, hogy a magunk erőfeszítését a gondviselő jóság képes kiegészíteni, és az általunk jó szándékkal elkezdett munkát a szerető mennyei Atyánk jó végre viszi!
Járjunk közben egymásért teremtő Istenünk előtt!!  Merjük bajban lévő testvéreinket, Krisztus színe elé vinni, a gondoskodásra szoruló embert a gondviselő mennyei Atya útjába állítani! Kicsinységünk tudatában merjük a szenvedő testvéreinkre a jó Isten áldását kérni!
Szeretettel, 
Csaba t.  
Kép: Szent Miklós nevében lehajlik egy messziről jött ember a gyermekünkhöz
Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson. 
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.” 
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”  
Lk 5,17-26

Bővebben: 2018. december 9. – Advent 2. vasárnapjaMerj Rénszarvas lenni!!
Angyal, ha nem is tudsz lenni, legalább rénszarvas legyél.  Segíts mást abban hogy jó legyen, jót tegyen! Segítsük egymást szeretetben élni, szépet, jót remélni, a családja, környezete számára értékes kincsé, ajándékká válni!! 
Tedd könnyűvé én nekem - kéri a költő - ezt a nehéz hűséget! Segítsünk egymáson abban, hogy jó keresztényekként, életünk Istent dicsérő zsoltárrá váljon, egymás számára meg teremtő Istenünk áldássá lehessünk!!  Tanítsuk meg gyermekeinket, a körülöltünk élő embereket, hogy milyen édes és gyönyörűséges szeretetben élni, Istent dicsérni!! Egyszóval, Keresztelő Szent János prédájára egyengessük az Úr útjait! ....
Szeretettel, 
Csaba t. 
Tibériusz császár uralkodásának tizenötödik esztendejében történt: Poncius Pilátus volt Judea helytartója. Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániász pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme. Annás és Kaifás főpapok idejében az Úr szózatot intézett Jánoshoz, Zakariás fiához a pusztában. 
S ő bejárta a Jordán egész vidékét, hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára, ahogy meg van írva Izajás próféta beszédeinek könyvében: „A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit. A völgyeket töltsétek fel, a hegyeket, halmokat hordjátok el. Ami görbe, legyen egyenessé, a göröngyös változzék sima úttá, és minden ember meglátja az Isten üdvösségét.”  
Lk 3,1-6

Bővebben: December 8. Mária ünnep, a Szeplőtelen fogantatás napjaMária mer, tud igent mondani Isten felkérésére!! A gazdag ifjút is hívja az Isten, de ő nem mer igent mondani, nem mer Isten kezét fogva elindulni, a szolgáló szeretet útján!! Téged is, engem is megszólít az Isten, lelkiismeretünk állttal  hív a Teremtőnk!! Nem kell nagy dolgokat gondolni, apró cseppekből lesz a tenger!! Máriának sem egyszerre tárta fel Isten az élete minden feladatát, hivatását! A názáreti egyszerű igentől, a mennyek királynője hivatásig hosszú az út!!  
Téged is hív az Isten,  ha elcsendesedsz, az imádság órájában lelkedben érzed, hogy pont most mit is kell tegyél! Ő nem fog írásban egy életmodelt eléd tárni, de a következő lépést az mindig megmutatja! Talán ma csak azt kéri Teremtőd, hogy ülj le nyugodtan tanulni, önmagadat képezve haladj, vagy végy egy szép virágot annak akit szeretsz, merj elmenni bizalommal hozzá és merj az életre igent mondva családot alapítani, gyermeket vállalni! Mindenkinek más az útja, de Teremtőd fogja a derekadat, és ha bizalommal hagyod akkor vezetni is fogja lépteidet!! Lépésről, lépésre vezet az Isten.
Szeretettel, 
Csaba t. 
Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!” Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!” Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!” Ezután az angyal eltávozott. 
Lk 1,26-38

Bővebben: 2018. december 7. – Péntek „Legyen a hitetek szerint!”Az agresszív kismalac elindul nyuszikához, hogy elkérje a létrát. Megy, megy és elönti a kétely: mi lesz, ha nem fogja ideadni azt a létrát?! Megy tovább, komor gondok gyötrik: biztos nem fogja ideadni a nyuszika azt a hülye létrát! Halad, halad és eltölti lelkét a sötét kétségbeesés: ebben az önző kapzsi világban, biztos nem fogja ideadni nyuszika a létrát, mert ő se jobb másoknál! Lassan megérkezik malacka, becsenget nyuszihoz, majd amikor a barátja kijön, ő haragos tekintettel ránéz és így szól: Te önző, irigy állat, fújd fel a létrádat, nem is kell!
Sajnos, életünkben nagyon sok minden hitünk szerint történik! Olyan sokszor megtapasztaltam, hogy egyik - másik ember felhív, megkeres, és mint egy agresszív malacka mondja a magáét, zörgeti dühösen a nyitott ajtót! Nagyon nehéz az ilyen embert kihozni a maga csapdájából! Van aki nagyon - nagyon betudja vackolni magát saját komor világába!! Az ilyen ember gyárt magának egy előítéletet, meg van győződve, hogy őt mindenki csak bántja, leszólja, ártatlanul elítéli, tehát egészen biztos abban, hogy te is azt fogod tenni, és ezért már egyből védekezik, támad, ha kell felveszi a mártír szerepet és szenved! 
Mit lehet ilyenkor tenni?! Mihelyt kicsodálkoztad magad, állj neki szeretni! Szeresd úgy ahogy van, de bármit is mond, tesz, te semmi képpen ne vedd fel a kesztyűt! Én ilyenkor vicceket próbálok mondani, mert ha az agresszív kismalacot meg tudjuk kacagtatni, akkor hamar elmúlik a komor rossz kedve! Persze ezt is nagyon óvatosan kell elkezdeni, mert könnyen azt hiszi, hogy őt kacagod ki, őt cikized és akkor még mélyebbre bújik az előítéleteinek az odvába, ahonnan még nehezebb őt kipiszkálni! 
Jézus saját szülőföldjén nem tud csodát tenni, mert ott nem hisznek benne! A két vak bizalommal követi Jézust, kiáltozva kérik a segítséget! Jézus megkérdezi tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” - Ők kórusban válaszolnak - „Hisszük, Uram!”. Akkor Krisztus megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. 
Milyen egyszerű! Milyen jó lenne ha a vakok bizalmával, hitével mernénk, tudnánk Istenhez, de egymáshoz is fordulni! Olyan sok segítséget, kegyelmet kaptam, jó ez a világ, jók az emberek, próbáljak meg az adventi szent időben bizalommal, szeretettel fordulni a körülöttem állókhoz! Próbáld meg és meglátod, hogy a csodák földjére fogsz lépni, sok - sok ajtó kinyílik, olyan is, amiről azt hitted, hogy hét lakatra van zárva! 
Az élet a hitünk szerint történik! Annak idején hinni tudtunk az utcán élő gyermekekben, az állami hatósággal való együttműködés lehetőségében, az emberek nagylelkűségében, és ez a hit építette fel a Szent Ferenc Alapítványt! Ez a hit nevelte becsületes felnőtté Erdély földjén a több mint négyezer otthonainkból kirepült gyermeket! Ez a hit elvezet az örök életre ha nem adjuk fel és kitartunk, még ha botorkálva is, de célba érünk rajta!
Az ünnepekre készülve, vizsgáljam meg a hitemet, és a karácsony estéjén egymagában közénk jövő gyermek Jézus belénk vetett hitébe kapaszkodva, újítsam meg bizalmamat Istenbe, a világba és az embertársaimba, kikkel együtt élek és dolgozom nap mint nap!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Krisztus a keresztel a hátán bizalommal néz barátaira
Tanító útján egyik alkalommal két vak követte Jézust. Egyre ezt kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid fia!” Amint hazaérkezett, bementek hozzá a vakok. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette szemüket, és így szólt: „Legyen a hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ezt senki meg ne tudja!” Ám azok elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken. 
Mt 9,27-31

Bővebben: 2018. december 6. – Csütörtök - Szent Miklós ünnepe"Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette!"
Mt 7,21
A szeretet szeretetet szül, a jóság jóságot! Egy jóságos ember látta egy özvegy ember vergődését, amikor három szép lányát férjhez szerette volna adni. Nagylelkűen, az esküvő előtt néhány aranyat dobott be az ablakon, a lázasan készülődő fiatal lány lábához. Talán arra gondolt, hogy Jézus Urunk is egy esküvőn, Kánában tette az első csodáját. Teltek-múltak az évek, aztán a második lányt is titokban megsegítette Miklós. A harmadik lány esküvője előtt újból útra kelt egy kis erszény arannyal, de ez alkalommal a lányok meglesték, átölelték a titokban adományokat osztogató embert, akit jóságáért végül püspöknek is megválasztottak! 
Szent Miklós önzetlen jó tettei, a mai Törökország területén fekvő, a lyciai Myra városából elindított egy szeretet lavinát, mely közel 1800 éve csak árad, magával sodorva a tél közepén az önzőségbe, magányos kapzsiságba süllyedt világunkat. Ezen a napon mindenki megpróbál jó lenni, jót tenni! Ezen a szép téli napon olyan emberek is elindulnak a szeretet útján, akiknek év közben rengeteg dolguk van, és akik lehet, hogy maguk sem értik, de  mégis egy belső erőtől ösztönözve útra kelnek, áldozatokat hoznak, egyszóval szolgálnak, szeretnek, embertársaik segítségére sietnek!
E szép téli estén a jó Isten áldását kérem mindazokra, akik Szent Miklós példájára útra keltek, magukra öltve a közel ezernyolcszáz éve élt nagy püspök lelkületét, csendes, jóságos szerepét! Hiszem, hogy a szeretet képes megújítani megfáradt világunkat,
Csaba t. 
Kép: egy kis baba örvend az ajándékba kapott babának 
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”  
Mt 7,21. 24-27