Napi evangélium
Isten és az ember egy asztalhoz ül!! A Végtelen és a porszem egymás szemébe nézve jókedvvel koccint egy pohár borral!! Annyira szép, hogy igazából el sem tudjuk hinni!! Isten nem a messzi fellegekből kukkol minket, hanem részese akar lenni a mindennapi életünknek!! Feltámadása után is sült halat kér és együtt eszik a döbbent tanítványaival!! Közvetlenség, egyszerűség, megszólíthatóság, elérhetőség mennyi szép erény, a barátságos Istenünk szép vonásai!! Ma próbáljam megélni ezeket a szép Krisztusi tulajdonságokat, ráérősen üljek egy asztalhoz a körülöttem élő emberekkel!! Testvéreim, az örök életben is együtt leszünk, Isten nem terít a mennyek országában mindenkinek külön külön!!
Szeretettel,
Csaba t.
Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus Máté házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot! Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.”
Mt 9,9-13
A bűn, a betegség és a butaság sajnos sokszor egy tőről fakad! Az egész embert kell gyógyítani, mert a lelki, testi, szellemi gyógyulás hozza meg együtt az Ember gyógyulását, az egészséget, épséget, teljességet!! Jézus mindhármat gyógyítja, az embereket irgalmasan bűnbánatra vezeti, bölcsességgel tanítja, és jósággal gyógyítja, hogy Istengyermeki szabadságban, jó testvérekként szeretetben élhessünk ezen a földön!! Jézus Képére, hasonlatosságára született embernek ugyanez a dolga, szabadítsuk fel egymást a bűn rabságából, törjünk ki a tudatlanság sötétségéből, és Isten legcsodálatosabb ajándékát, testünket gyógyítsuk, ápoljuk, tartsuk karba!! Mikor a tizparancsolatban Isten arra kér, hogy: "ne ölj" akkor hiszem, hogy azt akarta mondani, hogy se a lelkét, se a szellemét, se a testét ne pusztítsd el senkinek!!
Szeretettel,
Csaba t.
Kép: Nem Adom Fel együttessel Csíkszeredában.
Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!”
Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: »Bocsánatot nyernek bűneid!«, vagy ha azt mondom: »Kelj föl, és járj!«? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament.
Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt 9,1-8
"Ördögtől megszállott ember..." Mt 8,28
A XXI században beszélhetünk gonosz lélekről, ördögről!?
Nem lehet részben igaz, részben téves a keresztény tanítás! Vagy mind igaz tanítást elfogadom a szentírást, vagy mint, mesét elutasítom! Krisztus számomra Isten fia, a tanítását én kinyilatkoztatásnak tartom és igaznak vallom! Hiszek a Szentháromság szeretet közösségében, hiszem, hogy az aki a nyelvemet teremtette, aki a fülemet adta az hallja az én kérésemet és képes hozzám szólni! Hiszem, hogy Jézus Krisztus szólt is hozzánk, tanítását az evangéliumok hitelesen tartalmazzák! Jézus beszédeiben sokszor szól az ördögről, ezért én hiszem, hogy létezik a bukott angyal, a rosszra csábító tiszta szellemi lény akiről a szentírás így beszél: "Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan.- 1Péter 5,8-9
Szeretettel,
Csaba t.
Amikor Jézus a Genezáreti-tó keleti partján Gadara vidékére ért, két ördögtől megszállott ember jött vele szemben. A sírboltokból bújtak elő. Már annyira elvadultak, hogy senki se mert arra járni.
A megszállottak kiáltozni kezdtek: „Mi közünk hozzád, Isten Fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt gyötörj minket?”
Tőlük távol nagy sertéskonda legelészett. Az ördögök arra kérték Jézust: „Ha kiűzöl minket, küldj a sertéskondába.” Erre ezt mondta nekik: „Menjetek!” Azok ki is mentek, és megszállták a sertéseket, mire az egész konda a meredek partról a tóba rohant, és odaveszett.
A kanászok elfutottak, és a városba érve mindent jelentettek, azt is, ami a megszállottakkal történt. Akkor az egész város kiment Jézus elé, és amint meglátták, kérték, hogy távozzék határukból.
Mt 8,28-34
A magyarok kenyerét aratják! Az áldott anyaföld befogadta a magot, és újból megajándékoz a mindennapi betevővel! Szemünk előtt szaporítja Isten a kenyeret, táplál közel nyolcmilliárd embert sárból, napfényből, hosszú szárú tavaszi esőből! Felkapaszkodtam egy korszerű kombájnra! Újabb csoda, mit a föld mélyéből felhozott ércből készít a találékony ember, sok-sok kis csavar, puzzle darab mely összeáll, útra kel és kenyeret tesz az éhező ember asztalára!
Újaimmal megérintettem a porló, drága anyaföldet, a kalászt, a búzaszemeket és a kombájnt, az okos, erős gépet, melyet Isten adta bölcsességgel álmodott meg és hívott létbe az ember! Megérintettem, majd megszorítottam a gazda kemény kezét, mely megosztja drága termését az éhezővel! Megérintettem, majd lélekben térdre borulva, hitemet megvallva, Jézus sebeit érintő Tamással vallom: "Én Uram, én Istenem!"
Szeretettel,
Csaba t.
(Húsvétvasárnap este) a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok. Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!”
Jn 20,24-29
- Napi evangélium
- Találatok: 1482