Bővebben: 2018 október 9. – Kedd„Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”  Lk 10,41
Életem egyik nagy ajándéka, hogy eljutottam Egyiptomban, Remete Szent Antal barlangjába! Ültem kint a sivatagban a kamrányi kis barlangban egymagamban, imádkoztam és egy végtelen belső béke, öröm töltötte el a szívemet!! Jó nekem itt, legalább egy  hónapra, hétre szeretnék én ide költözni, gondoltam magamban!! Isten mindig mikor hozzám szól türelemmel, jósággal teszi, de most úgy éreztem, hogy szomorú, talán ingerült is: "Miért kellene koslatni, csavarogni, Európa összes temploma puszta, üres, ott is egymagamban vagyok a szentélybe, nem kell sokat utazni, hogy rám találj!!"
Ültem Remete Szent Antal barlangjában és eltöltött egy hatalmas szégyenérzet. Szentélyeink, templomaink a teremtő Istenünk házai, és valóban a legtöbb ott áll naphosszat bezárva, üresen, elnéptelenedve! Közbe - közbe összegyűlünk egy egy "rendezvényre", de amúgy nagyon ritkán térünk be egy - egy csendes tereferére, beszélgetni, imádkozni az Isten házában!! 
Gyertek válasszuk a jobbik részt, azt amit nem is vesztünk el soha és kuporodjunk imádságos szeretettel teremtő Istenünk lábához! Gyertek lakjukbe a szentélyeinket! Templomainkat töltsük meg Istent dicsérő vidám énekszóval, imádsággal, élettel!! Gyerekoromban énekeltük a slágert: "Miénk itt a tér, mert mi nőttünk itt fel !" A templom is a miénk lesz, ha mi töltjük azt meg imádságos szeretettel!!
Térdenállva a Végtelen előtt, 
Csaba t. 
Kép: Szovátai templom oltára 
Abban az időben: Jézus és tanítványai miközben Jeruzsálem felé haladtak, betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához, és hallgatta szavait. Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –, nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.” 
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.” 
Lk 10,38-42

Bővebben: 2018. október 8. – Hétfő, Szűz Mária, Magyarok NagyasszonyaMária a világ valamennyi jelenésekor folyamatosan arra kér, hogy imádkozzunk, hogy bizalommal forduljunk Szent Fiához, hogy tegyük meg mindazt, amit ő kér tőlünk! Mostanában sokszor próbálom magam elé képzelni, ahogyan Szent Fia kérésére Mária összegyűjti az apostolokat Jeruzsálemben az emeleti teremben, hogy a pünkösd előtti csendben imádkozzanak, kérjék bizalommal a Szentlélek életadó kiáradását! Próbálom a részleteket is elképzelni, szemlélni az imádkozó Istenszülő Szüzet!! Mária imádkozik délelőtt az apostolokkal, szép ószövetségi zsoltárokat énekelnek, majd csendben elmegy és finom ebédet főz, megteríti az asztalt és hívja drága Fia barátait: gyertek ebédelni! Majd ebéd után Mária Jézus szavaival biztatja az apostolokat a kitartó imára: "Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Közületek melyik apa ad a fiának követ, amikor az kenyeret kér? Vagy ha halat, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót ad neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Lk 11,9-13 
Mária együtt imádkozik az apostolokkal, telnek a napok, látszólag nem történik semmi, de a Szűzanya nem adja fel, biztat, bátorít, lelkesít, akárcsak ma a jelenései alkalmával a világ nagyon sok pontján! Pünkösd vasárnapján megtörténik a csoda, a harmadik isteni személy, a Szentlélek megtestesül az apostolokban, majd az ők imájára kiárad mindazokra, akik kérik a keresztség szentségét Szent Pétertől és társaitól!
Magyarok Nagyasszonya ünnepén szeretettel, bizalommal hallgassunk Máriára, mi is a magunk emeleti termében, szívünk szentélyében kezdjünk el imádkozni, tegyük össze két kezünket és kucorodjunk megváltó Istenünk lábához!  A Szentháromságos egy Isten életadó közösségében csendesedjünk el, válasszuk a jobbik részt, szoktassuk szívünket a ragyogáshoz, ahhoz a végtelen örömteli békéhez, melyben születnek a nagy dolgok! Hagyjuk, hogy megszólítson a szeretet Istene, ki nemcsak társunk akar lenni e földi zarándokutunk során, de szeretne saját képére, hasonlatosságára átalakítani, megszépíteni mindannyiunkat!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”  
Lk 1,26-28

Bővebben: 2018. október 6. – SzombatJézus felujjongott örömében mikor látta a 72 tanítványa munkáját, ahogy az ő kérésére körbejárnak és jót tesznek!! Az én lelkem is ujjongott örömébe mikor látom, hogy milyen szépen "dolgoztak" az elmúlt héten a nagyszalontai gyermekeink! Több mint 10 helységben nagyon ügyesen, szépen előadták Szent Ferenc életéről szóló darabot!!  Mind egytől egyig nagyon ügyesek voltak, és ezért rengeteg tapsot kaptak! Nyafogás, hiszti, nyegleség, beképzeltség Istennek hála nem volt, semmi olyan nem történt a hosszú út alatt miért nekem rájuk kellett volna szóljak, vagy amiért szégyenkeznem kellett volna!  Ők voltak az én apostolaim!! Az eldobott kő szegletkővé vált!!
Nagyszalonta, Nagyvárad, Kolozsvár, Teremi, Szováta, Marosfő, Árkos, Sepsiszentgyörgy, Csíkszentsimon, Gyergyószentmiklós, Petrozsény és ma este Déva, tizenkét állomás hálából Szent Ferencnek a 25 évért!! 
Hála és köszönet mindenért!! 
Szeretettel, 
Csaba t.  
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött, nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.” 
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez, Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”  
Lk 10,17-24

Bővebben: 2018. október 5. – PéntekAlázattal térdre borulva olvasom a mai evangélium sorait! Félek, mert világunk megannyi csodádat látva sem szállnak magukba az emberek, nem lépnek bátran a kiengesztelődés, a megtérés útjára!! Sokfelé telhetetlen kapzsiság, maró irigység, fékezhetetlen torzsalkodás, mindent szétrágó veszekedés, öldöklő háború torzítja el szép teremtményeid, drága véren megváltott szeretett gyermekeid arcát!! 
Mit tehetünk? 
Kicsinyek, esendők, gyengék vagyunk, nagy csodákat nem tudunk tenni, de lásd mi melletted, az élet mellett döntünk, a Te nevedben befogadjuk a bajban lévő gyermekeket! Sokan sokfelől gyűltünk össze drága szented, Szent Ferenc atyánk zászlaja alatt és gyengeségünk ellenére, Benned bízó lélekkel egymást szeretve, támogatva befogadjuk a gyermekeket! Ez a parányi lélek az asztalon, a mi hitvallásunk, a mi irántad való bizalmunk, szeretetünk záloga! A Te nevedben fogadtuk be, Benned bízó lélekkel mertük kicsinységünk ellenére az asztalunkra tenni ezt a parányi, törékeny életet!! 
Segíts Uram világgá kiáltani, hogy a Te utad járható, szép, örömteli, a Te parancsaidat megtartani gyönyörűséges, mert valóban jó, jónak lenni, jó, jót tenni, az irgalmas szeretet útján járni!! Ahogy a fárasztó poros nap után jó egy kád vízbe elnyújtózni, ugyanúgy jó kilépni az önzés, a kapzsiság avas gönceiből, jó levetni megannyi bűntől szennyezett ruhánkat és a bűnbánat fürdőjében megtisztulni! Jó újjászületni és a szolgáló szeretet mellett dönteni, önzőségünket hátrahagyva másokra figyelni, másokért élni, testvéreinkkel együtt zarándokolva a föld poros útjain, Téged szeretetben dicsérni!!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni.” Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem.” 
Lk 10,13-16

Bővebben: 2018. szeptember 30. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja"Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi vagytok, – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül." Mk 9,38
A különféle erdélyi gyermekvédelmi házakból érkezett, és az Aréna forgatagában ismerkedő gyermekeink örömteli szép arcáról készült felvételeket nézve, szívem újból eltelik hálával, köszönettel mindazok iránt, kik szeretettel, jósággal lehajoltak hozzánk és megajándékozták a családjuktól elsodródott fiatalokat e csodálatos szép élménnyel. Ki tudná megmondani, hogy szeptember 12-16 között gyermekeink hány pohár vizet kaptak Budapesten!?
Jónak lenni jó! Közösen hálát adni Teremtőnknek, kinek nagylelkűségéből kaptuk mindazt, amink van, örömteli, jó dolog! Gyermekeinket megtanítani örömmel hálát adni mindazért mit nap mind nap kapunk, minden pedagógusnak a legfőbb feladata! Ez a hálatelt életöröm mely átjár, betölt, mely megszépíti az arcunkat, egymás felé fordítja tekintetünket, értelmet ad a munkánknak, jó ízt ad a szánkba az élethez, a holnapi újrakezdéshez, továbbmenéshez!
Az arénabeli együttlétünk, számomra a szó legnemesebb értelmében a sok-sok helységből összegyűlt nagycsaládunk  örömteli Istentisztelete volt, egy XXI. századi zsoltár a maga tarka forgatagával!
Adná az Isten, hogy  az ilyen és ehhez hasonló jókedvű, mosolygós szemű fiatalok zsoltározása töltse be az iskoláinkat, falvainkat, templomainkat!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Abban az időben: János (apostol) így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi vagytok, – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.” 
Mk 9,38-43. 45. 47-48

Bővebben: 2018. szeptember 29. – SzombatSzent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok
Bárki felteheti a kérdést: angyalok léteznek?! 
A mai tudósok egyértelműen állítják, hogy: A Világegyetem tömegének csupán 4,6%-át alkotja a megfigyelhető anyag, 23% a sötét anyag aránya, és 72% a sötét energia. Ugyancsak a tudósok állitják: "A sötét anyag olyan anyagfajta, amely csillagászati műszerekkel közvetlenül nem figyelhető meg, mert semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsát ki és nem nyel el, jelenlétére csak a látható anyagra és a háttérsugárzásra kifejtett gravitációs hatásból következtethetünk." Sötét anyag
Döbbenetes, itt állunk a nagyvilágban egy Föld nevű bolygón, és a tudósaink bevallják 2018-ban, hogy az univerzum 95%-ról egy mondatot sem tudnak mondani azon kívül, hogy létezik! Aztán mindabból amit ismerni vélünk, világunk csekély 4,6% kitevő anyagi részéről mit is tudunk? Még körülbelül sem tudjuk, hogy a mi galaxisunkban hány csillag, hány fekete lyuk, hány lakható bolygó van?! Nem beszélve arról, hogy tudósaink meg sem merik saccolni, hogy hány galaxis van a világmindenségben! Kérdem én azt, hogy akkor milyen megfontolás alapján mondhatjuk azt, hogy léteznek angyalok, vagy nem léteznek?! 
Jézus Krisztus tanítását én elfogadom, hívő vagyok! Hiszem, hogy Isten ura a térnek, az időnek, a látható és láthatatlan világnak! Hiszem, hogy Teremtőm látja a megtörtént és a még meg sem történt dolgokat, a mi tetteinket is, akárcsak Nátánáelt a fügefák alatt! Bízzunk Jézusban, Megváltónk nem akart átverni, becsapni bennünket amikor Isten angyalairól beszélt! Éppen ezért én ma, Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok emlékünnepén, nagy tisztelettel meghajtom fejemet és élő hittel kérem gyermekeinkre, népemre, világunkra Isten angyalainak hathatós pártfogását!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Egy alkalommal: Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség.” Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt.” Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya.” Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél.” Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” 
Jn 1,47-51

Bővebben: 2018. szeptember 27. – CsütörtökIstennel való találkozás kegyelem, Heródesnek lehetősége lett volna találkozni Krisztussal, bűnbánatot tartani, új életet kezdeni, akár a Mester nagy apostolává lenni! Gondoljuk el, ez az ember a maga hatalmával, erejével, ha a Megváltónk mellé állt volna, mennyi jót, szépet tehetett volna?!  Heródes nem ment el Jézushoz, ledér lányok tánca, éjszakai tivornyák, gyilkosságok útját választotta! 
Jézus nem csak Heródesben, hanem mindannyiunkban nyugtalanságot idéz elő!! Jó lenne, ha mi is keresnénk az alkalmat, hogy vele találkozzunk!! Isten szent jelenléte, olyan mind az áldott napfényé, feltárja előttünk igazi életünket, arcunkat, és a lényünkben, környezetünkben levő piszkot, foltokat, be nem fejezett álmokat, hátrahagyott romhalmazokat is láthatóvá teszi!! Biztos, hogy egy - egy ilyen találkozó az igazság órája, mert Isten jelenlétébe a magunkra hazudott álarcokról, féligazságokról is lehull a fátyol, és a fényben mindent sokkal tisztábban fogunk látni! Nem kell megijedni, mi mindannyian egy állandó fejlődő, kibontakozó, úton lévő zarándokok vagyunk, a tökéletesség számunkra egy elérhető, messzi cél! A bűn fáj, a megtérés öröm, gyógyulás! Nem a fénytől lesz életünk romos, mocskos, a fényben egyszerűen láthatóvá válik mindaz, mi még nem teljes, nem kész, mindaz mi elrútít bennünket!! Jézus Krisztus színe előtt nekünk nem elszomorodnunk kell, hanem neki kell állnunk, hogy bűnbánat, jó cselekedetek, által, szép menyegzős ruhába öltözzünk,  Istennel való találkozóra, az ünnepre, megszépüljünk, rendbe legyünk!! Ez az az örök boldogság, melyre lelkünk mélyén mindannyian vágyunk!
Szeretettel,
Csaba t. 
Kép: Csíkszentsimonban gyermekeink ünneplőben
Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból.” Mások szerint: „Illés jelent meg újra.” Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik.” Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?” És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.  
Lk 9,7-9

Bővebben: 2018. szeptember 26. – SzerdaJézus hívására ráléphetsz a szolgáló szeretet útjára, Mária példájára, de vissza is utasíthatod a meghívást, akárcsak a gazdag ifjú!! Merjünk igent mondani a szeretetre, a jóságra, merjünk elindulni egymás felé, merjük megfogni bizalommal egymás kezét, merjünk bízni egymásba, örvendeni annak, hogy testvérek vagyunk!! 
Nem tudom, hogy Istennek mit jelent, ha mi szeretjük egymást, de mikor én láttam, hogy két kedves kollégám, így összebújva, örömmel nézik a gyermekeink szereplését, akkor az én szívemben öröm virágok nyílnak!! Biztos vagyok benne, hogy a legszebb ajándék Teremtőnknek, amit e földön mi neki adhatunk, az az, ha mi magunk is a szeretet útjára lépve, örömmel, boldogan, jóságosak vagyunk egymás iránt!! 
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: Két kedves kollégám, Zsóka és Éva
Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott neki az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen! Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!” Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.  
Lk 9,1-6

Bővebben: 2018. szeptember 25. – Kedd„Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!" Lk 8,21
Akarsz olyan személyes mély, szoros kapcsolatba kerülni Jézussal, mint amilyenben Ő volt az édesanyjával, rokonaival? Ha igen, akkor menj  hallgasd és váltsd életedben tettekre Isten igéit!
Szeretettel,
Csaba t. 
Kép: Zsombolyai fiunk járja a legényest és a Pesti lány csodálja
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”  
Lk 8,19-21

Bővebben: 2018. szeptember 23. – Évközi 25. vasárnapA nagyravágyás lelke, a gonosz kísértő a bűnnel, lám - lám ott piacol még az apostolok gyűrűjében is!! Jézus nem haragszik meg, de nem is megy közömbösen tovább, hanem bölcsen, nyugodtan helyreteszi az apostolait!!  Nem gond, ha nagyok akartok lenni, de az lesz a legnagyobb közületek, aki mindenkinek a szolgája tud lenni!!
Helyre teszik a dolgokat, a port lerázzák lábukról és az élet megy tovább!! Milyen jó lenne, ha tanulnánk Jézustól és egymásban, magunkban ha felfedezzük a bűnt, a rosszat ilyen egyszerűen tudnánk újragondolni mindent, majd békésen tovább menni!!
Szeretettel, 
Csaba t. 
Kép: a dévai templom csendje.
Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni. 
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?” Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem.”  
Mk 9,30-37

Bővebben: 2018. szeptember 21. – PéntekSzent Máté apostol és evangélista
Jézus megszólítja az embereket, szépnek látja őket, és azok teremtő tekintetében újjászületnek, megszépülnek, szentek lesznek! Mindenekelőtt te kell szépnek lásd a társadat, a gyermekedet, és meglásd, környezetedben ragyogó szemű emberek fognak élni! Ne félj az új tanévtől, szeress!!! "Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.” (Lk 6,38)
Bátran, kitartóan szereted a munkádat, a gyermekeidet, a kollégáidat és ök megszépülnek! Gyermekeink tiszta tekintete forrás, kút lesz, melyből számunkra az élet vize fakad! Jó velük, értük, miattuk élni, dolgozni, csendben a jóban nap mint nap kitartani, akár ezerszer is újrakezdeni! Legfontosabb munkaköri feladatod mind nevelő, szeretni a gyermekeket, bízni bennük, hinni, hogy az út amelyen elindultunk, őket is, téged is a mennybe vezet!
Szeretettel lépjünk rá Jézus Krisztus útjára, 
Csaba t. 
Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!” Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?” Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot.” Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” 
Mt 9,9-13