Napi evangélium

"Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad?" Mt 18,21

A nyár csendjében kérdezzem meg magamtól: mennyi rohangálás, gond, baj van körülöttünk és bennünk?! Nyuvasztgatom a szolgatársaimat mindenféle feladatokkal, munkákkal, vélt vagy valós adósságok miatt? Elvárásaimnak megfelelni akaró, űzött vadként élnek mellettem szeretteim, munkatársaim? Családom, gyerekeim, igényeim, szeszélyeim, telhetetlen kapzsiságom biodíszletei, vagy képes vagyok velük minőségi időt is eltölteni, ahol már nem másoknak akarunk látszani, hanem csak vagyunk magunknak?! Sajnos mindig rohanunk és sok esetben inkább látszunk, mint vagyunk, és így nem gyarapodunk az örök életre, hanem erodálódva morzsolódunk a mindennapok pergő perceinek kereszttüzében!

Álljunk meg! Nyugtassam meg magam! Nincs gond, nem maradok le semmiről, nem rohan el mellettünk életünk egyetlen értelme köszönés nélkül! Békítsem ki magamat hivatástudatommal, hisz nem én teremtettem a világot és nem is én tartom fent annak működését! Miért pánikólnék?!

Irgalmasságra vágyva irgalmazzunk gyermekeinknek, s hagyjuk őket a nyári vakációban olvasni, pajtásaikkal játszani, csendben maradni! Irgalmazzunk egymásnak is, elengedve telhetetlen elvárásainkat, melyek szeretteimet, mint vadászkutyák a vadat állandóan tépik, gyötrik, míg le nem terítik! Irgalmazzak magamnak is, a mindig többet, mindig jobbat elégedetlenkedő énemet küldjem el szabadságra! Feküdjek ki a napra, s hagyjam, hogy az áldott fény jóságos sugaraival átöleljen, ringasson! Engedjem el mások adósságát és hagyjam, hogy a bennem és körülöttem születő béke szoktasson a Végtelenhez! Ez a csendes béke az anyaméhben fejlődő gyermek békéje legyen az én munkatempóm mértékegysége, Istennel, egymással kötött békénk záloga! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Abban az időben: Péter odament Jézushoz, és megkérdezte: „Uram, ha vétkezik ellenem testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer. A mennyek országa olyan, mint amikor egy király el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte, odahozták egyik adósát, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megfizetnie, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyermekeit, és mindenét, amije csak van, és így törlessze adósságát. De a szolga leborult előtte, és úgy kérlelte: Légy türelemmel irántam, mindent megfizetek. Az úr szíve megesett a szolgán: szabadon bocsátotta őt, sőt még az adósságát is elengedte. A szolga kiment, és találkozott egyik szolgatársával, aki neki száz dénárral tartozott. Elkapta és fojtogatni kezdte: Add meg, amivel tartozol! Szolgatársa térdre hullott előtte, és kérlelte: Légy türelmes irántam, mindent megfizetek! De ő nem engedett, hanem ment, és börtönbe vetette, míg meg nem fizeti tartozását. 

Amikor szolgatársai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszélték uruknak. Akkor az úr magához hívatta őt, és így szólt hozzá: Te, gonosz szolga! Amikor kérleltél, én minden tartozásodat elengedtem neked. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, mint ahogy én megkönyörültem rajtad? És az úr nagy haraggal átadta őt az őröknek, míg meg nem fizet mindent, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így tesz veletek, ha tiszta szívből meg nem bocsát mindegyiktek a testvérének.” Amikor Jézus ezt a tanítását befejezte, elindult Galileából, és Júdea vidékére ment a Jordánon túlra. 

Mt 18,21-19,1

"Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be" Mt 18,1

Ülök egy református templomban, és potyognak a könnyeim. Egy furcsa érzés feszíti a mellemet. Mint szerzetes pap, egy sajátos hivatáshoz próbálok felnőni. Egyik lányunk "örömapává" tett! Több mint 15 évvel ezelőtt kezdődött ez a történet. Egy idős székely asszony Székelyudvarhelyre hívott, két kis unokát nevelt, akkor még egyik sem járt iskolába. Lánya, lányként szülte a gyermekeket gyorsan, egymás után, majd elment a nagyvilágba, hol nyoma veszett. A nagymama próbált anyuka is lenni, de sajnos a férjét súlyos baleset érte és emiatt sírva kért engem, hogy Isten nevében fogadjam be az unokát, hogy tudja ápolni a férjét. A két megszeppent kislány feje búbjára adtam egy-egy puszit, majd kézen fogtam őket és elindultunk a nagyvilágba. Az évek teltek, a lányok megnőttek, kirepültek a szovátai otthonból. Pár hónapja a nagyobbik megkeresett és elújságolta, hogy megkérték a kezét, ő igent mondott, és arra is megkért, hogy menjek el az esküvőjére Udvarhelyre, egy református templomba. Az elmúlt szombaton el is mentem, megkerestem a református tiszteletes urat, és akkor tudtam meg, hogy engem igazából nem is esketni hívtak. Nekem az örömapa szerepe jutott. Kimentem a templom elé, ahol az én csodaszép nagylányom irulva-pirulva belém karolt, és már indultunk is be az Úr asztala felé, ahol egy nyurga fiatalember állt egyik lábáról a másikra. Útközben megkérdeztem a lányomtól: Te ismered ezt a fiatalembert? Nagy kerek szemekkel odasúgta nekem: "Hogyne, ő a vőlegényem."  Azt is megkérdeztem, hogy rendes fiú-e, nem durváskodik veled? Erre talán még jobban elpirult Edina, és csak annyit mondott: "Nem, nagyon szeretem." Ezzel már oda is értünk az Úr asztalához. A fiatalemberre néztem és megkérdeztem, hogy mi járatban van? Gondolkodás nélkül rávágta, hogy szeretné elvenni feleségül Edinát. Megkérdeztem, szereted? Egyből jött a válasz: "Ó hogyne, nagyon szeretem." Edina kezét karomról levéve, a ragyogó arcú fiatalember kezébe tettem, - "akkor viseld gondját" - mondtam.

Ezután leültem a helyemre a templomban, az örömapa helyére, és elkezdődött a házasságkötés szép régi református szertartás szerint. Jó volt ott üldögélni a padban, gyönyörködni az egymás kezét szorongató fiatal párban! Arra gondoltam, hogy lám, bármennyire is csordultig tele van a szívem, a kedves gyermekeink és a drága kollégáim iránti szeretettel mégis helyett kell szorítsak benne ennek a fiatalembernek is, fel kell nőjek az apósi hívatáshoz is. 

Örömmel mondom, hogy jó dolog igent mondani az életre, csodálatos megfogni egy gyermek kezét és Istenben bízó lélekkel elindulni vele a nagyvilágba. Minden egyes gyermek hatalmas kaland, édes teher, arra bíztatok mindenkit, hogy semmiért a világon ne hagyja ki a gyermekeket az életéből. Vállaljátok így ahogy én is vállaltam, - vagy úgy ahogyan azt minden vér szerinti szülő teszi - az apaság, anyaság édes terhét, hisz gyermekeitek tehetnek titeket örömapává, örömanyává, szeretett nagytatává, nagymamává, bennük válik igazán áldássá a ti életetek!

Szeretettel, 

Csaba t.

A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” 

Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát olyan kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki pedig befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, az engem fogad be. Vigyázzatok, meg ne vessetek egyet sem e kicsinyek közül! 

Mondom nektek: Angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát. Mit gondoltok? Ha valakinek száz juha van, s egy elkóborol közülük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyoldalon, és nem megy-e, hogy megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony, mondom nektek: Jobban örül annak, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül.”  

Mt 18,1-5. 10. 12-14

A mai evangéliumban Jézus Krisztus példát mutat az adófizetésre, a társadalomba való beilleszkedésre! Jézus a közteherviselésből kiveszi a részét! Halászatból előteremti az akkori társadalmi rend által előírt járulékot, és nem csak a maga, de Péter számára is befizetteti! Mi keresztények nem a meglévő társadalmi rendet akarjuk elvetni, hanem azt szeretnénk jobbá, szebbé, tökéletesebbé tenni! Ránk keresztényekre számíthat a társadalom, Mesterünk példájára mi szeretnénk megadni „A császárnak ami a császáré, Istennek ami az Istené”. (ΤΑ ΚΑΙΣΑΡΟΣ ΑΠΟΔΟΤΕ ΚΑΙΣΑΡΙ ΚΑΙ ΤΑ ΤΟΥ ΘΕΟΥ ΤΩ ΘΕΩ, Márk 12,17)

Magyar, román kettős állampolgár vagyok, s mindkét államnak szeretnék törvénytisztelő állampolgára lenni!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Szent Péter Róma főterén

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak. Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” – felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót, fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter. Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”

Mt 17,22-27

Isten kegyelméből eljutottam Remete Szent Antal barlangjába! Végtelen csendben ültem a pislákoló gyertya fényénél, s lelkemet eltöltötte a béke, a nyugalom, Isten jelenlétének az öröme! Arra gondoltam, hogy nekem ide még vissza kell térnem, hetekre, hónapokra, hogy szeretett Istenem színe előtt imádkozzak! A gondolataimat egy világos, erélyes hang zavarta meg: "Miért utaznál ilyen sokat a pusztáért, hisz felétek a templomok pusztává váltak, üresek!" 

Ültem a kövön a pár négyzetméteres barlangban, és beleremegtem a felismerésbe! Igen, Isten háza, a templomaink pusztává váltak, az Oltáriszentségben köztünk trónoló Krisztus magányosan várja gyermekeit! Sajnos nagyon sok keresztény számára a legfontosabb a papok által mondott szentbeszéd meg az énekkar, a kántor, hogy milyen show műsort tart, és nem a templomot betöltő isteni jelenlét! Mikor a templom üres és nincs benne szertartás, liturgia, a tabernákulumban akkor is ott vár bennünket az Oltáriszentségben a mi Urunk Jézus Krisztus! Igazából, ez a csendes találkozás, ez a párbeszéd az Istennel, képes egyedül megújítani, termékennyé, boldoggá tenni az életünket! Megszóljuk a fiatalokat, kiknek a fülében ott bömböl a fülhallgatón keresztül a zene, de vajon én képes vagyok elcsendesedve, egy - egy órát Istenemre figyelve imádságban eltölteni a lakóhelyemhez legközelebbi templomban, kápolnában? 

Üljek némán, semmit nem téve az oltár elé, hagyjam, hogy Isten szeretete, jósága, mind a napfény melege átjárjon, felmelegítse fagyos szívemet. A tízparancsolatból Isten első kérése: "Uradat, Istenedet imádd!" A templom Isten háza, a Szentháromság és az ember találkozó helye ezen a földön! Templomainkban, kápolnáinkban az ég a földdel összeér, lépjünk be ebbe a XXI. századi pusztába, mert a ház Ura egészen biztos, hogy szeretettel vár, akkor is, ha menyegzős köntösben jövünk, de akkor is, ha a tékozló fiú szégyenkező félelmével somfordálunk be az Atyai házba!

A csobánkai házunk kápolnája, az udvarán lévő csendes hegy igen alkalmas arra, hogy akár egy napra vagy egy egész hétre alázattal visszavonuljunk, és Isten imádásában töltsük az időt! Jézus Krisztus újból és újból visszavonult egy magányos helyre, az Ő példájára mi is lépjünk ki a mindennapok forgatagából, és akár Csobánkán találjuk meg azt a pusztát ahol Isten megszólíthat, ahol Teremtőnket imádva hálát adhatunk mindenért!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Csobánkán, egy imádságban eltöltött nap estéjén

Abban az időben: A zsidók zúgolódni kezdtek (Jézus) ellen, amiért azt mondta: „Én vagyok az égből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza – és én feltámasztom az utolsó napon. Meg van írva a prófétáknál: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez az a kenyér, amely az égből szállott alá, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.”

Jn 6,41-51

Assisi Szent Klára ünnepe

"Meddig tűrjelek titeket?" Mt 17,14

Egyszerű feladatokat bíztál ránk Urunk, és mégis oly sokszor sajnos részben vagy egészen elmulasszuk azt elvégezni! Egész nap matatunk, totyogunk, össze-vissza beszélünk, de a munkánknak nincs eredménye, látszatja! Alázattal kérlek, türelmesen ahogy a tanítványaidat is oktattad, újból és újból kezd elölről a mi formálásunkat, nevelésünket, ne hagyj elveszni felfuvalkodottan a bűneinkben!

Az újrakezdés reményével, 

Szeretettel, 

Csaba t.

Egy alkalommal egy ember járult Jézushoz, és térdre borulva így kérlelte őt: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. Elvittem tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.” Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig leszek még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide a gyermeket!” Jézus ráparancsolt az ördögre, az kiment belőle, és a gyermek azonnal meggyógyult. 

Amikor Jézus egyedül volt, a tanítványok hozzá mentek, és megkérdezték: „Miért nem tudtuk mi kiűzni?” Ő így válaszolt: „Mert gyönge a hitetek. Bizony, mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok e hegynek itt: Menj innét amoda! – átmegy, és semmi sem lesz szám

Mt 17,14-20

Szent Lőrinc diakónus és vértanú

Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”

Jn 12,24–26

A szenvedés, a halál a mai kor emberének egy nagy talány, botrány! Jézus hasonlata gyönyörű! A szenvedő embert a szülőföldbe hulló búzamaghoz hasonlítja, mely igaz, hogy elhal, de szenvedése, pusztulása nem értelmetlen, hisz élete, halála gyümölcsöt érlel! Mesterünk nagypénteki halálát, földbe hullását mi "megváltásnak" nevezzük, mert egy új világra tárt ablakot, ajtót számunkra! Nagypéntek nélkül sokkal szegényebbek lennénk mi keresztények! Azt az igazságot, tanítást, mit Jézus a Golgota szentélyében elénk tárt, soha sehol máshol nem tudta volna ilyen világosan, érthetően a tudtunkra adni! 

Egész életemben éreztem édesanyám irántam való szeretetét, de a betegágya mellett ülve ragyogott fel számomra az ő csodálatos, igazi arca! 2015. október közepén az orvosok megmondták, hogy ők képtelenek a testét pusztító betegséget megállítani! Emlékszem, kimentem a kórház kertjébe sétálni és néztem a szép zöld lombokat és tudtam, hogy mire lehull az utolsó levél, nekem már nem lesz anyukám! Visszamentem a betegágya mellé, és tudatosan minden időmet vele töltöttem! Így utólag is azt kell mondanom, hogy életem legértékesebb, rajtam talán a legtöbbet változtató lelkigyakorlatát -édesanyám nyugodt, szeretetteljes szavait hallgatva, erőtlen, lehanyatló kezét fogva-tartottam ott a kórházban. Közel hatvan éves vagyok, s e sok-sok napból, hétből számomra talán a legértékesebb idő az a hat hét volt, mit édesanyám betegágya mellett tölthettem! A szenvedés, a halál, ha hittel vállaljuk, megéljük, minden fájdalom ellenére, vallom, hogy életünk meghatározó, drága kincse lesz! 

A szeretet, a jóság útján járva éljünk úgy, hogy életünk vége ne értelmetlen pusztulás, hanem gyümölcsöt termő, békés földbetérés legyen!

Az örök élet reményével,

Csaba t. 

Abban az időben Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya.”  

Jn 12,24–26

A keresztről nevezett Szent Teréz Benedikta (Edith Stein) szűz és vértanú, Európa társvédszentje

„Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket." Döbbenetes hallani Jézus szájából, hogy mi, a marék porból született lények képesek vagyunk érdemtelenül belépni e végtelen isteni szeretet kohójában! Ahogyan az Isteni személyek egymást szeretik, ugyanúgy szeretnek bennünket is, és Jézus arra biztat, hogy merjük, akarjuk viszonozni ezt a határtalan szeretetet! Igen, életünk célja Istent imádni, s a teremtményeket szeretni!  A mérce a mérték nélküli szeretet! Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást." Jn 13,34 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: Isten és ember egy asztalhoz ül.

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”  

Jn 15,9–17

„Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Mt 15,21

Sokan kérdezik, hogy mi keresztények, hogy viszonyuljunk az Ószövetség választott népéhez,  a zsidókhoz?  A másképp gondolkodó emberekkel, népekkel kapcsolatban három irányba indulhatunk el! 

1. Az egyik a gyűlölködés, a vélt vagy valós sérelmek felhánytorgatása, a nyílt vagy burkolt konfrontáció! Sajnos világunk tele van ellenségeskedésekkel, hideg és kevésbé hideg háborúkkal! Ezeknek a szembenállásoknak, háborúknak egészen biztos nincsenek győztesei! Aki a csatát megnyeri, annak nem csak a keze lesz véres, hanem elveszíti ártatlanságát, magával sodró erkölcsi nagyságát is. A hóhérokat a társadalom soha nem tisztelte!  Jézus szavai világosak: "Aki kardot ránt, az kard által vész el"!

2. Aztán van a struccpolitika, mikor próbálunk gettóba zárkózva a másiktól elfordulva, elszigetelődve élni! Én sem zavarom az ő köreit, ő se zavarja az én mindennapi életemet, érdekeimet! Sajnos a világban egyre többen vagyunk, egyre kevesebb a csendes, meghitt zug, s így óhatatlanul találkozunk, egymással szembekerülünk, megvan a veszélye annak, hogy egymás lábára lépjünk!

3. A harmadik út Jézus Krisztus útja, a párbeszéd, a bizalom, a szeretet útja! Jézus átdöfött lábbal, átdöfött szívvel, Húsvét napján szembemegy az emmauszi tanítványokkal, két csalódott, kiábrándult zsidó emberrel... Ezek minden lépéssel távolabb kerülnek Jeruzsálemtől, az apostoloktól, a Krisztus által megfogalmazott értékektől!  Jézus nagypéntek sebeit hordozva nem ítélkezik, nem számon kér,  nem csak némán szenvedve elkíséri ezeket az embereket, hanem olyan szépen, bölcsen beszél, hogy ők maguk mondják később: "Lángolt a szívünk, míg halgattuk őt"!  Jézus tanítása, áldott jelenléte erőt ad az  emmauszi tanítványoknak, megfordulnak, éjnek idején visszamennek Jeruzsálembe, megkeresik az apostolokat és nem ellenségesen, nem is közömbösen, hanem örömmel, hangosan társaikat felrázva mondják: Él az Isten, feltámadt, szeret bennünket, van remény! 

Kedves testvéreim, nekem ez a harmadik út tetszik, én ezen szeretnék járni! Ezt az isteni utat kipróbáltam, megtapasztaltam, hogy érdemes  és lehet is eredményesen beszélni a más irányba elindult emberekkel! Hiszem, hogy a más célok, értékek felé tartó népekkel, nemzetekkel le kell ülni beszélni, el kell kezdeni velük egy mély, értelmes párbeszédet! Ha Jézus Krisztus követője vagyok, akkor se a nyílt, se a burkolt antiszemitizmus nem lehet az én útam! Egyetlen népet, nemzetet, felekezetet nem vethetek meg, nem tekinthetem ellenségemnek, bűnösnek, még kevésbé elvetendő, kiirtandó közösségnek! Jézus sír Jeruzsálem falai előtt, Ő szeretett népéért és a világ valamennyi nemzetéért meghalt a kereszten! Ha megváltó Istenünk képére, hasonlatosságára szeretnénk átalakulni, akkor imádkozzunk a zsidó nép megtéréséért is, tegyünk meg mindent, hogy az Ószövetség népe felfedezze azt, hogy az Újszövetség Istene, Jézus Krisztus nem más, mint az a végtelen Jóság és Szeretet, aki megszólította Ábrahámot, Mózest és a többi prófétát!  

Mindenekelőtt fogalmazzuk meg és mondjuk ki érthetően, hogy Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott Szentháromságos egy Isten szeretetközössége miért sokkal több, szebb, reménytelibb számunkra, mint az Ószövetség Istene!  Az Ószövetség Istene van aki Van, ítél élőket és holtakat, Ő az, akit az ember csodál,  imád a maga végtelen fönségében! Lelkem mélyére nézve azt érzem, hogy én ennél többre vágyom, és Jézus tanítása alapján bátran vágyhatok is többre, mert az Újszövetség egy Istene három személy, lüktető, élő, megbonthatatlan SZERETETKÖZÖSSÉG! Az én Újszövetségi hitem, tetteimet mozgató élő reményem nem kevesebb, mint az a tudat, hogy minden kicsinységünk ellenére, az Atya a Fiú és a Szentlélek, a Szeretetközösségben élő Szentháromság meghívott a maga asztalához, a maga társaságába! Igen, mi az Újszövetség népei hisszük és valljuk, hogy  az isteni személyek elfogadnak és azt akarják, hogy szeretetben egyesüljünk velük és egymással a Szentek közösségében, az örökkévalóságban! Számomra ez a találkozás, ez a közösség a mennyország,  az örök boldogság, életem értelme és célja! A Szentháromságos szeretetközösség nélkül, értelmetlen minden más! Mert minden más ajándék, áldás, gazdagság kevés, fapados, megalkuvás, melyet nem lehet, nem érdemes elfogadni!  A mi lelkünk Istenre szomjazik, erre a Szentháromságos szeretetközösségre, és nem hatalomra, pénzre, vagyonra, tündöklésre!  Ezt a Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott hitet  kell érthetően, világosan elmondani a zsidóknak, és a föld minden lakójának! Ez a minden vágyunkat beteljesítő Szentháromság Szeretetközösségében való Egység, az emberiség végső célja, a sokfélességünkből adódó széthúzó erőt legyőző élő remény!

Kisebb testvéri szeretettel, 

Csaba t. 

Abban az időben: Jézus továbbhaladt. Tirusz és Szidon vidékére vonult vissza. És íme, jött egy arra lakó kánaáni asszony, és kiáltozva kérte: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávid fia! A lányomat kegyetlenül gyötri a gonosz szellem!” Ő azonban szóra sem méltatta. Végül odamentek hozzá tanítványai, és arra kérték: „Küldd el őt, ne kiáltozzon utánunk!” Jézus kijelentette: „Az én küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” Ám az asszony odajött, és leborult előtte e szavakkal: „Uram, segíts rajtam!” Ő így válaszolt: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét és odadobni a kutyáknak!” Mire az asszony: „Igen, Uram, de a kutyák is esznek abból, ami lehull gazdájuk asztaláról!” Erre Jézus így szólt hozzá: „Asszony! Nagy a te hited! Legyen úgy, amint szeretnéd!” És a lánya meggyógyult még abban az órában.  

Mt 15,21-28

„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” 

Mt 17,1-9

A mennyei Atya ritkán szólal meg, de akkor is mindig drága Szent Fiára irányítja mindannyiunk figyelmét! Milyen jó látni ezt a hatalmas, élő szeretetközösséget, a Szentháromságot! E szeretetközösségbe kaptunk meghívást mindannyian, ott a helyünk, hisz lelkünk mélyén mindannyian arra vágyunk, hogy szeressenek, hogy mi magunk is szereteté váljunk, együtt szeretteinkkel közösséget alkossunk a Szentháromsággal! 

Életünk legfőbb célja, ahogy a gyermekeknek is tanítjuk a katekizmusban: megismerni, megszeretni és eggyé válni a Szentháromsággal! Igen, célunk e földi életünk során, egyre jobban megismerni Istent és az Ő teremtett világát, a teremtményeket, testvéreinket! A Teremtőt megismerve, csodáljuk nagyságáért, szépségéért, bölcsességéért, jóságáért, és épp ezért vágyódunk arra, hogy megérintsük, szeretetben eggyé váljunk vele, a Végtelennel az örökkévalóságban!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: felnövekvő lányainkat egyenként férjhez adva, épül, szépül Isten nagycsaládja.

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, készítek itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította el őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”

Mt 17,1-9

„Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”  Jn 6,24

Mond meg, hogy amikor döntés helyzetbe kerülsz kitől kérsz tanácsot - és megmondom hogy ki vagy!?  

Nagyon sok embert a pillanatnyi vágya, elemi ösztönei vezetnek és ha megkívánnak valamit az után ki is nyújtják a kezüket! Aztán mások a saját hangulatuknak, jó vagy rosszkedvüknek a foglyai, és ilyenkor a félelmek, az irigység, bosszúvágy, harag dönt az értelmes ember helyett! Aztán vannak kik ki vannak szolgáltatva mások kénye kedvének, sodrodnak tehetetlenül, akár a ménesben a lovak, felcsapott füllel rohannak a domináns, vezér kanca után, szinkronban azzal a közösséggel, mely befogadta őket, maguk sem tudva, hogy hova!! 

Te kinek a kezét fogtad meg, kivel vitatod meg, hogy merre, hova kell, érdemes útra kelni?! Az én iránytűm Jézus Krisztus!! Az Ő tanítása, példája az én mindennapi kenyerem! Sajnos megtörténik, hogy néha nélküle döntök és egy ,egy zsákutcába bele gyalogolok, ilyenkor, ha tudok megfordulok, s ha nem akkor is vállalva minden veszélyt ki tolatok, mert vakvágányon nincs hova menni ott csak összetörjük magunkat és egymást!! 

Istennek az tetszik, ha figyelünk, hallgatunk Jézus Krisztusra!! Ha a döntéseink előtt a Mesterünkkel, s ha van módunk akkor Isten emberével is körbejárjuk akár egy sakk meccsen a lehetséges lépéseket, majd elcsendesedve, lelkiismeretünkre hallgatva meghozzuk döntéseinket!!

Dönts jól s boldog leszel! 

Szeretettel, 

Csaba t. 

Kép: Három kedves kollégám, az ő mindennapi döntésük meghatározza a borszéki otthonunkban élő gyermekek életét. Imádkozom, hogy jól döntsenek. 

Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait, bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor jöttél ide?” 

„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek – őt ugyanis az Atya igazolta.” 

Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.” 

De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.” 

Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a világnak.” 

Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” 

„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.” 

Jn 6,24-35